Hirdetés

Egész hétvégére rossz időt jósoltak, a szervezők nehéz döntést hoztak: nem rendezik meg az eseményt.

Mivel várhatóan nem egy gyors lefolyású viharról lesz szó, a rossz idő – jelentős mennyiségű eső, nagy szél és jég – szombatra, vasárnapra és a jövő hét elejére is valószínűsíthető, a szervezők úgy döntöttek, ilyen körülmények között „lehetetlen felelősen megrendezni az eseményt” – olvasható a rendezvény Facebook-oldalán.

Mint írják a szervezők bejegyzésükben, borzasztó nehéz volt meghozni ezt a döntést, hiszen minden előkészülettel végeztek, illetve a résztvevőknek is rengeteg munkája, pénze, energiája áll a programban.

Hozzátették: önmagában az esős idő csak bosszantó kellemetlenséggel járna, ami miatt nem kényszerülnének a lemondásra, de ekkora szél, ennyi csapadék és nagyméretű jég esélye szó szerint életveszélyes helyzetet idézhet elő. A területen ugyanis sok öreg, korhadt fa is található, amikről a szél akkora részeket törhet le, melyek komoly sérüléseket is okozhatnak.

Hirdetés