A pécsi egyetemistákból és oktatókból álló csapat a korábbi hatalmas siker után egy újabb, alacsony költségvetésű plusz energiás passzívházzal készül a 2022-es wuppertali Solar Decathlonra, mely a világ első számú egyetemistáknak szóló építészeti versenye. A cél, hogy ezúttal egy olyan otthont tervezzenek, mely nem csak az üzemeltetésnél fenntartható, hanem már az építkezésnél is.
A közelmúltban egyedüli magyar résztvevőként mutatták be a különleges, energiahatékony MAGYAR FÉSZEK+ (HUNGARIAN NEST+) mintaházat, illetve annak továbbfejlesztését a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának (PTE MIK) munkatársai a világ egyik legnagyobb kiállításának előrendezvényén – derül ki a PTE közleményéből.
A pécsi „fészek” iránt a Dubai Expo szervezői is érdeklődnek.
A csapat már készül a következő versenyre, mely a koronavírus miatt 2022-re tolódott, a korábbi tapasztalatokat pedig egy új projektben szeretnék hasznosítani.
Mint írják, ezúttal a városi környezetet tennék egészségesebbé az új „fészekben”, amit a Pécsett maradó, egyetemet végzett fiatalok laknának be, és saját vállalkozásukat is ott működtetnék.
A terv egy olyan épületet foglal magában, melynek belső magja zöldkörnyezetté formálható.
A kutatók szerint mivel nagy probléma ma a társadalom számára az elszigetelődés, ezért a megálmodott társasházban a lakószintek mellett közösségi tér és munkára alkalmas hely is lenne.
Ökológiai szempontból pedig egy plusz energiás házról van szó, ami az emisszióját tekintve nullás vagy negatív. A csapat maga elé állított egy fontos kihívást: megpróbálnák azt elérni, hogy ez ne csak az épület üzemeltetésére legyen érvényes, hanem az építkezésre is.
Tehát fenntartható módon szereznék be az építőanyagokat, így oldanák meg az építkezést, majd az üzemeltetést, a felújítást, esetleg az újrahasznosítást is – amit eddig talán még senkinek sem sikerült megvalósítani az összefoglaló szerint.
[su_quote]Kutatások bizonyítják, hogy a hazai városok belvárosaiban a korszerűtlen fűtés és az autóforgalom miatt magas a károsanyag-kibocsájtás mértéke, viszont kevés a zöldfelület, ami ezt kompenzálná. Ezért az általunk tervezett épülettel szeretnénk egyfajta tüdőt adni, zöldet belopni a belváros életébe[/su_quote] – foglalta össze a projekt küldetését, a PTE MIK hallgatói csapatának szakmai vezető párosa, dr. Kondor Tamás és dr. Kósa Balázs építész oktatók.