A 2007-ben indult Pécsi Íróprogramnak köszönhetően már több mint 70 nemzetközileg elismert külföldi író járt városunkban, akik az egy hónapos rezidensi program során szerzett élményeiket az úgynevezett „Pécs naplóba” írják meg. Ezen felül pedig saját szövegeiken is dolgoznak itt, amelyeket sok esetben Pécs is inspirál. Legutóbb Kertész Dávid 1993-as születésű fiatal beregszászi íróval beszélgettünk a városról szerzett benyomásairól, az alkotásról, és persze Kárpátaljáról.
– Egy hónapot voltál Pécsett az Íróprogram keretén belül, ennyi idő alatt gondolom, elég jól megismerted a várost.
– Igen, és le vagyok nyűgözve. Van Pécsnek egy kellemes, rokonszenves kisvárosi jellege, amit nagyon szeretek, és szerintem ez a sajátos hangulat nagyon ritka a világban. Sok helyen jártam már, Pécs egyértelműen benne van a három számomra legkedvesebb város között, ilyen nyugodt, szép, barátságos kisváros Padova, és persze az otthonom, a kárpátaljai Beregszász is.
– Mi mindent láttál a városban, mi volt a kedvenced?
– Egy hónap alatt a Király utcát és a belvárost úgy érzem, hogy nagyon jól megismertem, de mindenképp ki kell emelnem a Zsolnay Kulturális Negyedet, remek hely. Ugyanakkor nem szeretném így, külön-külön megemlíteni a város megannyi látványosságát, nekem igazán a hangulata tetszett.
– Milyen ez a hangulat?
– Én úgy láttam, úgy éreztem, hogy Pécs a művészek számára nagyon jó hely, mintha szinte mindenkit, akivel itt találkoztam, átjárna és éltetne az, hogy Európa kulturális fővárosában él, dolgozik és alkot, hogy szeret itt élni.
– Téged inspirált vagy inspirál ez a hangulat?
– Természetesen igen, jó volt itt dolgozni a nemsokára megjelenő novelláskötetem végső, publikálás előtti utolsó simításain, és jelenleg úgy gondolom, hogy a következő, egyelőre csak tervezési stádiumban lévő regényemben is meg fog jelenni a város, nem feltétlenül névvel és konkrétan, de ezt a miliőt valahogy át fogom emelni.
– Találkoztál, beszélgettél pécsiekkel? Hogy ismerted meg a helyieket?
– Szokásom, hogy ha idegen, külföldi városokban járok, leülök beszélgetni a hajléktalanokkal és utcazenészekkel, szerintem ők a legnagyobb filozófusok. Pécsett is így van ez, itt is sokszor csináltam ezt, egyik este egy Király utcai sörözés után hazafelé egy utcai hegedűssel álltam meg társalogni, nagyon bölcs dolgokat mondott az életről, majd mikor mondtam neki, hogy író vagyok, elővett a táskájából egy Rejtő Jenő-kötetet, és megkért, hogy dedikáljam. Mondtam neki, hogy nem én vagyok Rejtő Jenő, de nem igazán érdekelte (nevet).
– Beregszásziként hogyan látod, milyen jelenleg a kárpátaljai magyarok helyzete?
– Szerintem sajnos a kárpátaljai magyarok sem értik, hogy mi folyik az országban. Egész Ukrajnában nagyon rossz a gazdasági helyet, Kárpátalján kifejezetten nagy a szegénység, a probléma pedig leginkább az, hogy a fiataloknak nincsen más lehetősége jelenleg, csak a kivándorlás. Ahogy én látom, szinte nincs már fiatal otthon, mindenki elmegy, és én is ezért utazom íróként különböző külföldi táborokra, előadássorozatokra. Több hónapja, lassan talán fél éve nem voltam otthon. Az új nyelvtörvény pedig tovább lehetetleníti el a magyarok életét, hiszen hiába szeretnék a kárpátaljai magyarok magyar iskolákba járatni gyermekeiket, az elemi után így is mindent ukránul kell majd tanulniuk, ami miatt egyre kevesebb magyar szót hallani otthon. Ezért is fontos, hogy a kárpátaljai írók a lehető legtöbb fórumot és alkalmat megragadva a lehetőségeikhez képest meg tudják őrizni a magyar nyelvet.
Az idén 12. évébe lépett Pécsi Íróprogramot Méhes Károly író, a program kurátora és Kulcsár Enikő ügyvivő indította el 2007-ben az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerése után, azzal a céllal, hogy a várost európai jelentőségű irodalmi helyszínné tegyék. A projekt keretén belül már rengeteg nemzetközi író vendégeskedett Pécsen, és számos pécsi író látogatott külföldre. Az elmúlt tíz év gyümölcse két antológia, melyekben az itt járt külföldiek Pécsről szóló írásait olvashatjuk. A második kötetet 2017 tavaszán jelentették meg.
