Sorra érkeznek a külföldi írók a városunkba, hogy az egy hónapos rezidensi program során szerzett élményeiket a „Pécs naplóba” írják meg. Ostap Nozshak ukrán származású, de Lengyelországban élő író márciusban érkezett, akinek a magyar beszéd olyan, mintha egy nagy és hosszú szó lenne.
– Ez nem az első alkalom, hogy a Pécsi Íróprogram keretében a városba látogat. Hogyan látja, változott Pécs, amióta itt járt?
– Igen, 2008-ban voltam már egyszer Pécsen. Nehéz megmondani, hogy mi változott, de látszik, hogy változott a város. Születtek új helyek és épületek, de lényeg az, hogy hangulata és szépsége maradt a régi. Van egy olyan barátságos közép-európai kisugárzása, ami leginkább a cseh, szlovák, lengyel és erdélyi kisvárosokéhoz hasonlít. De érzek hasonlóságot pár nyugat-ukrajnai várossal is, pontosabban azok belvárosával, mert az ukrán városok külső részei nagyon romosak, vagy be vannak építve hatalmas, szürke szocialista épületekkel. Pécsnek ilyen problémája szerencsére nincs.
– Mik a tervei Pécsen?
– Meg kell írnom a Pécs naplómat, ehhez pedig inspirációt kell gyűjtenem. Ez a napló más lesz, mint az első, amit itt írtam. Az a pécsi utam volt az első külföldi utazásom is egyben, akkor számomra itt minden új volt, minden emlékmű, épület, tér. Most már sokkal inkább az emberek fognak meg, nem a helyek. Már nem mondom azt, hogy „hú, itt a Dzsámi!”. Az a kapcsolat és viszony érdekel, ami a város hangulata és a városiak, valamint köztem van.
– Írószemmel nézve Pécs inspiráló város?
– Ahhoz igen, hogy megírjam a naplót. Mostanában viszont nem nagyon írok, se verset, se prózát, szóval ha itt sem írok ilyen műveket, az nem azért van, mert Pécs nem inspiráló. Én egyébként sem külső ingerek és tapasztalatok alapján írok, sokkal inkább egyfajta improvizációs technikát alkalmazok. Ha a fejemben motoszkál egy számomra érdekes mondat, akkor azt rögzítem. Ha ez a mondat egy másik gondolathoz vezet, azt is leírom, és így kerekednek ki a bekezdések, nagyjából úgy, ahogy egy naplót ír az ember.
– Szóval nincs bevett írói módszere?
– Nem szoktam tervezni, hogy írok. Azok, akik tervek és módszerek alapján írnak, azok nem írók, hanem „irodalom-gyártók”. Aki így ír, az kiszámítható. Aki kiadóknak ír, annak írnia kell, ráadásul gyorsan, határidőre, mint egy termelőnek. Én soha nem tudom, hogy mi fog kisülni a történeteimből vagy a verseimből, és nem tudom, hogy hol és mikor érnek véget, hogy hosszúak vagy rövidek lesznek-e. Sokkal szabadabb így dolgozni.
– Miért hagyta el Ukrajnát?
– Az ukrán-orosz konfliktus és a nyomában járó szociális és gazdasági helyzet miatt mentem Lengyelországba 2014-ben. Nem akartam 31 évesen meghalni a háborúban, és nem akartam megvárni, hogy behívnak-e katonának, vagy sem. De emellett soha nem éreztem annyira ukránnak magam, én mindig is máshogy gondolkodtam és máshogy néztem a világot, mint ahogy a többség Ukrajnában. Ott mindig változik valami, én a rendet és az egyenességet jobban szeretem.
– Hogy tetszik a magyar nyelv? Ha jól tudom tanul magyarul.
– Az első pécsi utamon szerettem meg, azóta otthon is tanulom a nyelvet. Több száz szót és szókapcsolatot ismerek már, ha leírva látom őket, akkor el is tudom azokat olvasni, de nem biztos, hogy mindig értem is, amit olvasok. Viszont akármilyen magyar beszédet hallok, például Pécsen sétálva, az mindig olyan, mintha egy nagy és hosszú szó lenne. Nehezen találom a szüneteket a szavak között. Amikor először jártam Pécsen, teleragasztottam a szobámat kis sárga cetlikkel, amiken magyar szavak voltak a helyes kiejtésükkel. De egyre jobban megy, ugyanakkor még mindig tanulom. A jövőben szeretnék magyart tanítani Lengyelországban, vagy munkát vállalni magyar-lengyel tolmácsként.
Az idén 10. évébe lépő Pécsi Íróprogramot Méhes Károly író, a program kurátora és Kulcsár Enikő ügyvivő indította el 2007-ben, azzal a céllal, hogy hogy a várost európai jelentőségű irodalmi helyszínné tegyék. Az Európa Kulturális Fővárosa projekt keretében 2010-ig huszonkét író fordult meg Pécsen, akiknek a városban szerzett élményeit, benyomásait tartalmazó naplói 22xPécs címmel jelentek meg eredeti nyelven és magyar fordításban. A sikernek, valamint a városvezetés és a kormányzat támogatásának köszönhetően a Pécsi Íróprogram ezután is folytatódott, így további alkotók, köztük a kortárs irodalom egyik legnagyobbra tartott művésze, az orosz Ljudmila Ulickaja is eljöhetett Pécsre. A program 2012-ben tagja lett a rezidens művészi helyszíneket és intézményeket tömörítő ResArtis szervezetnek, amely irodalmi körökben tovább növelte a kezdeményezés és a város ismertségét. A program vezetői azt tervezik, hogy újabb antológiát jelentetnek meg idén a 2010 után vendégül látott alkotók írásaiból.