A pécsi kesztyűgyártásnak óriási hagyománya van. A Hamerli család által, a 19. század közepén meghonosodott iparág túlélte a történelem viharait és még ma is jelen van a nemzetközi piacokon. Ehhez olyan kiváló mesterek járultak hozzá, mint Hidas Lászlóné, aki harminchat éven keresztül tervezte a szebbnél szebb kesztyűmodelleket. Munkáját csütörtökön Zsolnay Vilmos-díjjal ismerték el.
– Hogyan indult a karrierje? Hogyan került erre a pályára?
– A Művészeti Gimnáziumban végeztem, ezután a családom úgy döntött, álljak munkába rögvest. Így egy évig a Baranya Megyei Ruházati Kereskedelmi Vállalatnál dolgoztam, kirakatrendezéssel foglalkoztam. Aztán a kesztyűgyár keresett tervezői munkakörbe dolgozót, pályáztam a rajzaimmal és rám esett a választásuk. Ott is egy évet műszaki gyakornokként dolgoztam, a kesztyűgyártás minden egyes munkafolyamatát meg kellett tanulnom. Az év végén egy sikeres vizsga után felvettek teljes állásba tervezőnek. Már a gyakornoki idő alatt rabul ejtett a szakma. Nagyon sokat köszönhetek az első években tervezőtársamnak, Skutnik Ferencnek, akitől a kesztyűgyártás technikai oldaláról rengeteget tanultam. Miután ő távozott, én kezdtem tervezni a modelleket.
– Hogyan készítenek el egy kesztyűt, milyen lépésekből áll?
– A legelső és legfontosabb lépés a bőr kikészítése. Fontos, hogy ez rendben legyen, hiszen a jól kikészített bőr lesz alkalmas arra, hogy kényelmesen bele lehessen majd bújni. A bőrt aztán préselővel kipréselik, levágják a sallangokat. Átkerül a díszítőbe, ahol díszítik és megvarrják, végül bélelik, megszegik, visszahajtják, csinosítják.
– Ön tervezőként hogyan működött ebben közre?
– Az előbb említett folyamatokban én csak a gyakornoki évem alatt vettem részt. Tervezőként már „csak” megterveztem a modellt, elkészítettem a sablont és a műszaki leírást, aztán ez az egész ment a mintaműhelybe. Ott a legjobb szakemberek készítették el az első pár modelleket. Ha tömeggyártásra szánták őket, akkor a gyár kereskedelmi szekciójához kerültek, de ha külföldi megrendelésre történt a tervezés, akkor a megrendelő választhatott a modellekből.
– Gondolom ezt a szakmát sem végezheti bárki.
– Nem, szeretet és elkötelezettség nélkül nem lehet művelni ezt a mesterséget. Az anyag, a bőr, rendkívül finom, megkívánja, hogy ugyanilyen finoman, törődéssel foglalkozzanak vele. A sablontól a kivitelezésig sok idő telik el. Nagy türelemre és precizitásra van szükség.
– Mi jelentette a motivációt a pályája során?
– Engem mindig az vezérelt, hogy szép, esztétikus legyen a kesztyű, amit terveztem, nem azon volt a hangsúly számomra, hogy az én alkotásom-e. Évente egy tavaszi és egy téli kollekciót kellett összeállítania a tervezőknek határidőre. Én úton-útfélen lerajzoltam, ami éppen akkor az eszembe jutott, volt miből válogatnom, mikor leültem a tervezőasztalomhoz.
– Hogyan vélekedik a szakma jövőjéről?
– Elég szomorúnak látom a helyzetet. A fiatalok nem tudják, hogyan zajlik a kesztyűgyártás folyamata, a kézzel való munkát pedig nem szeretik.
A varrás elsajátításához sok év gyakorlat kell, nem lehet egyszerűen, csak úgy összedobni a munkát.
Nagyon kevés ma az a fiatal, aki ezt választja: nehéz feladat nyolc órán keresztül görnyedni a munkaasztal felett úgy, hogy egyetlen hibát sem lehet ejteni.
– Megközelítőleg hány modellt készíthetett el pályafutása alatt?
– Sosem számoltam még. 1966-tól 2002-ig három gyárban dolgoztam, néhol egyedül, néhol több emberrel, nehéz elkülöníteni, hol és mennyi kesztyűt terveztem. De az biztos, hogy sok ezret.
[su_box title=”Névjegy” style=”soft” box_color=”#cda784″ radius=”2″]Hidas Lászlóné Sudár Judit 1947-ben született Pécsett. A Művészeti Gimnázium díszítő-festő szakán végzett, ahol többek között Lantos Ferenc is tanára volt. 1966-ban kezdett dolgozni a Hunor Kesztyűgyárban. Kollekcióival Münchenbe, Salzburgba, Párizsba is eljutott. Később a német tulajdonú OK Magyar Kesztyű Közös Vállalathoz szegődött, végül a Gant Pécsi Kesztyűtől ment rokkantnyugdíjba 2002-ben. 1974-ben egyik kesztyűmodellje elnyerte az „Év legszebb terméke” címet a Budapesti Nemzetközi Vásáron, 1985-ben egy síkesztyű kollekciójáért nívódíjat kapott.
Nyugdíjas korában a festészettel kezdett foglalkozni, festményeiből kiállítás is nyílt Siklóson és Pécsen, a Café Zaccban. Emellett szenvedélye még a mozaikozás is.
Férjével és két gyermekével Pécsett él. Évtizedes munkásságáért a pécsi városvezetés Zsolnay Vilmos-díjjal jutalmazta.[/su_box]
