Hirdetés

A Birdo – Az év madárfotósa nemzetközi fotóverseny legszebb pályaműveit és díjnyertes alkotásait csodálhatjuk meg az állatkert főépületében.

 Az 1866. augusztus 9-én megnyitott Budapesti Állat- és Növénykert volt Magyarország első állatkertje. A megnyitó napja azóta a hazai állatkertek napjává is vált: augusztus 9-én minden évben egy kicsit nagyobb figyelmet kapnak az intézmények (és persze az azokban élő állatok is), legyen szó az olyan nagyobb rendezvénysorozatokról, mint az Állatkertek Éjszakája vagy akár egy-egy kisebb, rendhagyó, érdekes programról.

Azok például, akik most napon ellátogatnak a pécsi állatkertbe nem csupán a látványetetéseket nézhetik meg, hanem egy nemrég megnyílt izgalmas kiállítást is. A tavaly meghirdetett Birdo – Az év madárfotósa nemzetközi versenyről van szó, amelynek legszebb pályaműveit és díjnyertes alkotásait csodálhatjuk meg az állatkert főépületében, egészen szeptemberig.  

Mutatunk is néhány szuper képet:

A versenyről

A pályázatra olyan fotósok jelentkezését várta a rangos zsűri, akik a vadvilág csodálatos lényeinek bemutatására törekedtek bárhol megörökítve a világban – parkokban, kertekben, vagy akár a városi dzsungelben. A verseny küldetése a hazai madárvédelem támogatása, ezért a meghirdetett kilenc kategória mellett madárvédelmi témájú sorozatokkal is nevezhettek a résztvevők. A madarakat csak etikus elvek alapján fotózhatták, az állatokat szaporodásukban, pihenőhelyükön, vagy természetes mozgásukban nem akadályozhatták a művészek.

Az összesített győztes, Daróczi Csaba a Birdo – Az év madárfotósa címet és a fődíjat vihette haza, 2023 ifjú madárfotósa pedig Koncz-Bisztricz Tamás lett, de az is eldőlt, melyik művet választották az év fotójának.

A díjnyertes alkotások teljes galériáját ide kattintva tekinthetitek meg.

Hirdetés