Mindig érdekes bepillantani a régmúlt idők hétköznapjaiba, hogy azok a fekete-fehér, vagy festményen látható alakok mivel múlatták szabadidejüket. Hol báloztak az Angsterek? Hová jártak nyaralni a Vasváry-család idősebb tagjai? És hol fürdőztek például a Zsolnay lányok? Most ez utóbbira kerestük a választ.
Ha körülbelül 150 évet visszautazunk az időben, a 19. század második felébe, és képzeletben bekopogtatunk egy lakásba, gyakorta feltűnhet a fürdőszoba hiánya. Felmerülhet a kérdés, hogy akkor hol tisztálkodtak.
A nyilvános fürdők nagyon komoly szerepet játszottak a társadalom életében – nem csak a „wellness”, hanem nyilván egészségügyi okok miatt is.
Azt talán mondanunk sem kell, hogy a férfiak és a nők csak külön időpontokban látogathatták a fürdőket. Ezt mindig akkurátusan, hangsúlyozva ki is írták, a hirdetésekben és a helyszínen is. Mivel a férfiaknak azért egyéb alkalmakkor, más platformokon is nyílt lehetőségük egymás között beszélgetni,
elsősorban a nők élvezték a legjobban a fürdő szolgáltatásainak azt az áldásos velejáróját, hogy cseveghettek csoportosan.
A társalgásra általában ki is alakítottak külön helyiséget, ahol a fürdőzést és a különféle kezeléseket követően ejtőzhettek és beszélgethettek a vendégek. Nem volt ez másképp a legnépszerűbb, a mai Rákóczi úton található Ferenc József fürdő kialakításakor sem.
A pécsi fürdőkultúra kialakulásához persze nagyban hozzájárult Harkány is, ahová már az 1870-es években elkezdtek szállingózni a vendégek gyógyulás céljából. Erre lecsapott a korabeli MÁV is, fürdővonatokat indítottak az 1910-es évektől a baranyai „wellness-városba”. Sőt, 1918-ban, június 2. és szeptember 8. között már Harkányt érintve egészen Donji Miholjac-ig (Alsómiholjác) zakatoltak a szerelvények.
Nyilván már a 19. században is menőbb volt sokkal messzebb menni, akár egészen az adriai partokig Abbáziához, vagy a szomszédos fürdőhelyekre – mint a pécsiek által kedvelt Szliácsfürdőbe a Felvidékre, Daruvárra Szlavóniába, vagy Herkulesfürdőre látogatni (mai Románia területén), ahol a Monarchia legtehetősebb alakjai fordultak meg.
A két világháború között, Magyarország brutális megcsonkítása után, az akkori nemzetközi politikai helyzetnek köszönhetően, érthető módon, a belföldi fürdőkultúra erősödött meg jelentősen. Rengetegen kezdtek a Balatonra járni a pécsiek közül is, elsősorban Fonyód lett a legkedveltebb úti cél. A városi fürdőkből egyre kevesebb maradt, jó pár közülük hullámfürdővé, uszodává alakult át.
Pozitív hozadéka volt mindennek, hogy a vizes sportok népszerűbbé váltak. A pécsi úszónők is kezdtek nagy sikereket elérni: még egy 1906-os úszóversenyen, 50 méteres távon első lett Károly Leóna, aki nem mellesleg a Pécsi Nemzeti Színház énekesnője is volt.
1930-ban a PAC színeiben 100 méteres női gyorsúszásban Kónyi Piri nyert aranyérmet, 1934-ben pedig Mohácson, a folyami bajnokságon Tarlós Márta múlta felül ellenfeleit, szintén a PAC sportolójaként.
Ahogy nyitottabbá vált a társadalom, úgy tették koedukálttá a fürdőzést a városi intézményekben is. Ezt persze az egyházi szervek kifejezetten nehezményezték és rendszeresen sopánkodtak miatta, de rajtuk kívül is sokan kifejezték aggályaikat. Főleg akkor, amikor az évek múlásával a fürdőruhák – jellemzően a nőiek – mérete egyre zsugorodni kezdett.
Forrás, képek forrása: Pécsi Nőtörténet Blog
