Az érintés az öt érzékünk közül az egyik legfontosabb, és mégis a legkevesebb figyelmet kapja. Ha egy gyermek süketen vagy vakon születik, érzelmileg és fizikailag egészségesen nőhet fel; de ha egy gyereket megfosztanak a korai gondozói érintéstől, akkor nemcsak érzelmi és mentális, de testi problémái is lesznek – elhízás, kettes típusú cukorbetegség, szívbetegségek, immun- és emésztési zavarok alakulhatnak ki nála. Hogy állunk a „kéz tudományával” akkor, amikor a szavak kevésnek vagy feleslegesnek bizonyulnak? Ezt a kérdést járja körül a Pécs TV Lélektükör cím műsora.
Érinteni nemcsak jó, de hasznos is. Kérdés, hogy mennyiben vagyunk képesek érzékelni, adni és elfogadni az érintést.
„Kezdjük a neurobiológusokkal. Ők azt mondják, hogy létfontosságú az érintés részben a mentális, részben a testi egészség miatt. Az evolúció nagyon bölcsen alakított ki bennünket, tele vagyunk jutalmazó központokkal, az egyik a testi érintés jutalmazására jött létre. Tehát jó az, ha bennünket megérintenek, és nekünk is jó, hogyha ezt tesszük. Ennek rövid és hosszú távú pozitív hatásai vannak akár a kötődésben, akár a megnyugtatásban, akár a vigaszban. A neurobiológiából tudjuk, hogy vannak olyan receptorok a testünkben – a bőrön, a test egész felületén, a hátunkon ez nagyon sűrű -, amelyek érintésre ingerületbe jönnek, és aztán ez az ingerületi pálya fölmegy az agyba, ahol az endorfinok termelődnek. Ezek a viszonylag egyszerű peptid jellegű vegyületek óriási hatást váltanak ki – például képesek a fájdalomcsökkentésre, a stressz csökkentésére, egyfajta kellemes megnyugtató, elernyedt állapotot hoznak létre. Hasonló az oxitocin, ami arra szolgál, hogy az embert örömre hangolja, egyfajta relaxációt hozzon létre, főleg talán a szerelmi kapcsolatokban” – kezdte Prof. Bereczkei Tamás, a PTE Pszichológiai Doktori Iskola vezetője.
Tehát az érintés zsigerileg szükséges akár tisztában vagyunk a testi és érzelmi hatásaival, akár nem.
„Úgy vagyunk megalkotva, hogy amikor biztosítunk egy másik embert arról, hogy fontos számunkra, megérintjük, átöleljük, ringatjuk – például a csecsemőt -, akkor mi magunk is átéljük ezt a boldogságot. A kettő nem választható el egymástól, ha jót teszek valakivel, az örömet okoz nekem is. Az érintési ingerek azért alakultak ki, mert ez egyrészt örömforrás, másrészt hozzásegít bennünket a tartós kapcsolatok kialakulásához, ezen keresztül a túléléshez és a szaporodáshoz, ami egy evolúciós kód” – mondta a szakember.
Bár evidens az érintés hatása, mégsem evidens az, hogy hogy viszonyulunk hozzá – akár mi adjuk, akár mi kapjuk.
„Léteznek érintési tabuk. A kutatások azt mutatják, hogy ezek nagyon univerzálisak. Tehát például az, hogy egy idegen mit érinthet meg, és mit nem. Általában a végtagokat megérintheti, de például már a has környékét, a mellkas tájékát csak a közeli hozzátartozóink érinthetik meg. Tehát ennek van egy intimitása. Az jó érzés, ha egy szerettünk ér hozzánk, de a legtöbb ember viszolyog attól, hogy idegenek az első találkozáskor megöleljék, vagy megcsókolják őket, ezt a személyes térbe való indokolatlan behatolásként élik meg” – hangzott el.
Egy találkozásnál ugyanakkor nem egyszerű feltérképezni, hogy kinél meddig lehet elmenni.
„Nagyon érdekes, hogy amikor idegenekkel találkozunk, van bennünk egyfajta ambivalencia – szeretnénk is velük barátkozni, de egy picit tartunk is tőle. Ez a fajta kettősség például a kézfogásban nagyon szépen jelen van. Megfogjuk a másik kezét – tulajdonképpen azt mutatjuk ezzel az érintéssel, hogy barátságos szándékkal vagyunk iránta, de megszorítjuk a kezét, ami pedig az erőnket demonstrálja. Ezek az érintések leginkább a pozitív kapcsolatról szólnak két egyenrangú fél között. De ez egy nagyon ősi örökség. Az emberszabásúaknál amikor egy domináns állatot megközelít egy alárendelt állat, és le akar telepedni a környékén, akkor általában kinyújtja a kezét. Amennyiben a domináns állat megérinti ezt a kinyújtott kezet, akkor odamehet, ha nem fogadja el, akkor jobb hogyha távozik” – magyarázta Bereczkei Tamás.
Vajon tanítható-e az érintés, használható-e tudatosan, színlelhetőek-e az érzések általa?
„Ha valaki színlel az érintéssel, azzal találja magát szembe, hogy a másik válaszolni fog, hisz beindul a biokémiai rendszere, tehát nehéz lesz azt mondani, hogy én ezt nem akartam. Szóval ez lélektani értelemben költséges. Aki viszont nem képes érinteni vagy nehezére esik az érintés, arról meg lesz egy olyan benyomása a környezetnek, hogy félénkebb, nehezebben megközelíthető vagy az önbizalmával van probléma. Erről is van vizsgálat – azokban a családokban, ahol gyakrabban fordulnak elő testérintések, ott a személyiségkarakterben a barátságosság erősebben fejlődik, ők elfogadóbbak, türelmesebbek, jóindulatúbbak. Tehát az érintés gyakorisága az összefügg az érzelmi stabilitással. Pontosabban minél gyakrabban történnek érintések a családon belül, annál stabilabb lesz az érzelmi élet. Vizsgálatokból kiderült, hogy ott, ahol adott volt a korai testi kapcsolat – a születés utáni első hat órában -, ott fél év múlva az anya és a gyerek között több simogatás történt, gyakoribb volt a kölcsönös szemkontaktus. Az anya beszédmodorában több volt a kérdőszó, kevesebb a parancsszó. A beszéd intonációja is emelkedő, érzelemdús volt. Ebből arra következtettek, hogy a korai testi kapcsolat egy bevésődés. Ha ez nincs meg, akkor ez jóvátehetetlen, és visszafordíthatatlan problémát jelent a gyerek fejlődésében. De nem így van. Azért nem, mert annyiféle kötődési mechanizmus van anya és gyerek, illetve apa és gyerek között, ami bőven kompenzálja ezeket a hiányokat. Az állatoknál működik a bevésődés, de az ember ennél sokkal bonyolultabb élőlény. Persze az jó, ha megvan a korai testi kapcsolat, az jó start, de ha nincsen, az nem okoz olyan súlyos traumákat, amikről egyébként néha szoktak beszélni tévesen” – magyarázta a szakember.
Kérdés, hogy mennyiben fejleszthető későbbi életszakaszokban az intim kapcsolódás lehetősége?
„Ezen lehet dolgozni és ki lehet alakítani, de az ember saját maga is tudatosan át tudja gondolni, hogy igen, több szeretet kellene, több simogatásra, több testi érintésre van szükségem. Például a házaspároknál, akik már húsz éve élnek együtt, ezeket mindig meg kell erősíteni. Az ember néha erre későn jön rá. Elképzelhető egyébként, hogy ezt a fajta a testi érintés iránti igényt a felnőttek egy idő után már a gyerekeikre fordítják, és kevésbé a házastársra. Ugyanígy az idősek a házi állatok felé fordulnak. Nagyon fontos dolog a simogatás, mert hogy magányosak. Tehát ez a fajta igény egyetemes, bennünk van, kiírthatatlan, egész életünkben működik. Csak éppen a helyzetek úgy adják, hogy változik az a célszemély, akit éppen simogatunk. Az biztos, hogy ezek megerősítik az ember önértékelését, másrészt a belső nyugalmát. Az érintés mentesít a stressztől és csökkenti a fájdalmat. És van itt még egy szó, a kölcsönösség, ami az érintés kapcsán nagyon fontosnak tűnik. A szeretve levés és a szeretni tudás érzését, az odatartozás, összetartozás érzését is kifejezi a kölcsönösség. Ahogy az állatoknál is van, minél többet kurkászom a másikat, annál többet fog ő engem kurkászni, simogatni, cirógatni. És ez egy koalíciót hoz létre, egy olyan baráti kötődést, ami véd- és dacszövetséget alkot. Tehát védelmi funkcióval is szolgálhat a külvilággal szemben, azaz biztonságot ad” – hangzott el a Lélektükörben.
Gombár Gabriella
