Senki nem nyilatkozott még filmről olyan szépen és lánglelkűen, mint ahogy azt 70 éve tették a Sopiane gépgyár dolgozói. A film, amit láttak, és ami olyan nagy hatással volt rájuk, a “Vlagyimir Iljics Lenin” beszédes címet viselte.
Óriási filmélményben lehetett része 70 éve, 1949 novemberében a pécsieknek, főleg a jó munkás pécsieknek a “Nagy Októberi Forradalom” 32. évfordulójának alkalmából. November 5-én ugyanis a város két mozijban is premier előtt mutatták be a Vlagyimir Belyaev és Mikhail Romm rendezte “Vagyimir Iljics Lenin” című szovjet dokumentumfilmet, ami – nagy meglepetés nincs – nyilván Lenin életéről és tetteiről szól. A korabeli, pártszellemiséget tükröző és hirdető pécsi sajtóban csupán csak a “nagy dokumentumfilmként” emlegetett filmet egészen november 10-ig vetítették, az Apollóban délután 17, 19 és 21 órakor, míg az Urániában 18 és 20 órakor. Csak, hogy biztosan mindenki meg tudja nézni, akárcsak ma egy szuperhősős slágerfilmet.
A film pedig tarolt, a pécsiek imádták – nem mintha mondhattak volna mást – és ennek hangot is adtak a Dunántúli Naplóban, melynek újságírója a Sopiane gépgyár munkásait szólaltatta meg, mint a mű célközönségét. Ma már egyetlen filmes témájú cikk sem kezdődhetne úgy – esetleg csak ironizálva – ahogy a Dunántúli Napló reprezentatívnak messziről sem tűnő közvéleménykutatása. Mutatjuk is:
“A pécsi Sopiane gépgyárba csak többszörös igazoltatás után tehet bejutni. Az elvtársak nemcsak beszélnek az éberségről, hanem a gyakorlatban meg is valósítják azt.”
Miután a zsurnaliszta nagy nehezen bejutott az éberen vigyázott gyárba, a “Lenin” által kiváltott hatásokról először bizonyos Pintér Györgynét kérdezett, aki – merthogy ez fontos – “az öntőformához szükséges magot készíti”.
“A film lenyűgöző, eredeti felvételekben mutatta meg, hogy milyen volt az orosz nép helyzete, a cári önkényuralomban. A cár tisztjei habozás nélkül lövettek a fegyvertelen tömegbe, a dolgozó nép a legnyomorultabb körülmények között tengette életét. Mindez előfeltétele volt annak, hogy az elnyomott és kizsákmányolt munkásosztály a tettek mezejére lépjen. Könnyekig megható jelenet volt és a nép lángoló szeretetét tükrözte Sztálin elvtársnak Lenin ravatalánál a nép nevében tett esküje.”
A következő lelkes interjúalany bemutatásánál sem maradhatott el annak hangsúlyozása, hogy bizony a pécsi gépgyárban nagyon ment a termelés: “Óbányai János segédmunkás egy doboz öntőhomokkal igyekszik kifelé a műhelyből, amikor megszólítjuk”.
“A Lenin által megteremtett Párt vezető erejét és szerepét mutatja meg a film. A burzsoázia megdöntését a bolsevikok pártja vezette Szovjetunióban és ezt a pártot Lenin elvtárs hívta életre, valósította meg. Megragadott és hosszú ideig nem fogom elfelejteni azt, hogy eredeti felvételeken láthattam Lenint, hallhattam hangját, mely az egész világ minden dolgozójának szólt. Egyszerűsége, közvetlensége, ahogyan az emberekkel beszélgetett szintén felejthetetlen számomra.”
Nincs megállás, sem a munkában, sem az interjúban, sem a “Lenin” dokumentumfilm iránti lelkesedésben: “Hopp Ferencet egy fúrógép javítása közben találjuk” – vezeti fel az előző két munkásnál is lánglelkűbbnek tűnő nyilatkozatot a szerző.
“A művezető iskola hallgatói elhatározták, hogy közösen megnézik a filmet. Lenyűgöző volt a filmben, ahogy Lenin elvtárstól a szovjet birodalom minden nemzetsége elbúcsúzott a ravatalánál. Ez bizonyítja, hogy milyen szeretettel vette körül a soknemzetiségű ország minden dolgozója a halhatatlan, zseniális vezért. Legfontosabb tanulságképpen pedig azt vonhatom le a filmből, hogy a munkásosztály előtt nincs lehetetlen, ha a helyes ideológiai irányvonaltól nem tér el. Ezt bizonyítja az orosz munkásosztály példája is, mely a Bolsevik Párt vezetésével megteremtette a Szovjetuniót, a békefront legyőzhetetlen vezérét.”
A “Vlagyimir Iljics Lenin” című film egyébként jelenleg az ImdB-n 8,8-as értékelésen áll a 10 pontból, szóval lehet, hogy a fenti jó munkások nem csupán azért imádták a filmet, mert más lehetőségük nagyon nem volt.
