Ámos Imre előtt tiszteleg a Janus Pannonius Múzeum: a posztimpresszionizmus hányatott sorsú képzőművészének alkotásaiból csütörtökön Pécsett, a Modern Magyar Képtárban nyílik kamaratárlat – adta hírül az MTI.
A képtár a művész huszonhat képét őrzi, ebből tizennyolcat a mostani, április 26-ig látogatható, kettőt pedig az állandó tárlat részeként csodálhatnak meg az érdeklődők – írta a Janus Pannonius Múzeum az MTI-hez eljuttatott tájékoztató anyagában.
Hozzátették: a látogatók olyan festményeket tekinthetnek meg, mint az Önarckép angyallal, a Csendélet kenyérrel vagy egyebek mellett a Férfi hallal, órával.
Az intézmény állandó kiállításának anyagát művészek egy-két jelentős műve adja, a kamaratárlatok ugyanakkor lehetőséget teremtenek teljes életművek megismerésére – indokolta a múzeum az Ámos-tárlat rendezését.
Emlékeztettek arra, hogy Ámos Imre Ungár Imreként született, de mivel „álmos természetűnek” tartotta magát, korai képeit Ungár Álmos Imreként szignálta. Ebből született meg később a bibliai Ámos prófétára utaló művésznév.
Az 1907-ben született Ámos Imre 1927 és 1929 között a budapesti Műszaki Egyetemen, 1929 és 1935 között a Képzőművészeti Főiskolán tanult, ahol Rudnay Gyula volt a tanára. Képei 1931-től szerepeltek kiállításokon, gyakran felesége, Anna Margit műveivel együtt. Az alkotót 1934-től a Munkácsy Céh, 1936-ban a Képzőművészek Új Társasága (KÚT) választotta tagjává, 1938-ban a Nemzeti Szalon tagja lett.
A festő művészetére kezdetben a posztimpresszionizmus, Rippl-Rónai József és a párizsi Nabis-csoport hatása volt jellemző, festészetének tematikáját emellett erősen meghatározták gyermekkori élményei, vallásos neveltetése, a nagykállói haszid miliő – írták.
Kiemelték, hogy Ámos Imre 1937-ban Párizsban megismerkedett Marc Chagall-lal, festészete azonban nem interpretálható abból a hatásból, amely Chagall álomszerűnek, látomásosnak mondott szürrealisztikus motívumokból építkező képfelfogását jellemzi.
Ámosnak mindez legfeljebb csak inspirációt jelentett, mert míg Chagallnál az ábrázolás gyakran dekoratív meseillusztrációba hajlik egy kelet-európai zsidó kisváros musicalszerű egzotikumával, addig Ámos átiratában ugyanez a miliő a festői értékek tematikus ürügye, amely a második világháború alatt tragikus színeket ölt – fűzték hozzá.
Utaltak arra, hogy Ámos Imre 1940-től haláláig kisebb megszakításokkal munkaszolgálatos volt, bizonytalan sorsa okán ebben az időszakban szinte a rajz válik kizárólagos művészi eszközévé. Sötét idők című sorozata és az 1944-ből származó Szolnoki vázlatkönyv a tragikus sorsú festő utolsó éveinek megrázó emléke.
A művész Németországban, egy szászországi táborban hunyt el, feltehetően 1944 nyarán, de halála pontos időpontja nem ismert – olvasható a múzeum közleményében.
