10 C
Pécs
vasárnap, január 26, 2025
KezdőlapPécs AktuálÁtgázolt az NKA a Szekszárdon

Átgázolt az NKA a Szekszárdon

Nagyszerű játékkal, harminc pontos különbséggel nyert az NKA Universitas Pécs női kosárlabdacsapata hazai pályán egyik nagy riválisa ellen.

Régen volt női bajnoki meccsen annyi szurkoló a Lauberben, mint szombaton este, így borítékolni lehetett, hogy a Szekszárd elleni csörte emlékezetes lesz. Az első félidő pedig igazolta is mindezt. Zseljko Djokics együttese szinte tökéletes húsz percet produkált, hiszen a mellett, hogy az első két negyedben 54 dobott pontig jutottak Heldék, a védekezésük is tanítanivaló volt. A Szekszárd nem is nagyon tudott mit kezdeni ezzel – a hazai szurkolók legnagyobb örömére. A 11 ponttal megnyert első negyed után egy még jobb második jött, a 30-18-as részeredmény a legvérmesebb szurkolók elképzeléseit is felülmúlta.

A nagyszünetben így már szinte hátra is lehetett dőlni, hiszen osztálykülönbség volt a két csapat között – ami azért egy bajnoki rangadón nem sűrűn fordul elő. Mivel ősszel a Pécs Szekszárdon 13 ponttal kapott ki, így legfeljebb azon lehetett izgulni egy kicsit, hogy nehogy végül ez alá faragja a hátrányát a rivális.

Erről azonban szó sem volt. Bár a nagyszünet után már valamivel kiegyenlítettebb volt a játék, és olykor-olykor a Szekszárd is meg tudott villanni, így is végig Studerék kezében volt gyeplő, és ha kicsit visszafogottabb tempóban is, de tovább növelte előnyét az NKA. A hajrához közeledve csak két kérdés maradt: meglesz-e a 30 pontos különbség, és összejön-e a 100 dobott pont? Nos, előbbi meglett, utóbbi épphogy nem. De emiatt senki sem szomorkodott. A 97-67-es végeredmény így is felülmúlta még a legvérmesebb pécsi szurkolók elképzelését is.

Zseljko Djokics : Szeretnék gratulálni a csapatomnak. Mind védekezésben, mind pedig támadásban extrát nyújtottunk. Majdnem 100 pontot dobtunk, ez mindent elmond. De a legnagyobb gratuláció a pécsi szurkolóknak jár, a közönségünknek. Egyre többen jönnek ki a meccseinkre. Ebben az első évben ezt a fő célt tűztük ki magunk elé, hogy visszahozzuk Pécsre a női kosárlabdakultúrát, hogy Pécs beszéljen a csapatról. Nagyon élveztem ezt a mai mérkőzést, hiszen a találkozó előtt, az időkérésekkor, a negyedek között és a félidőben is volt show, ami kell. Gratulálok a szekszárdi csapatnak is, de nem engedtük a saját játékukat játszani. Amikor beraktuk őket 5-5 elleni támadás-védekezésbe, attól kezdve nyert ügyünk volt. Vannak sérültjeink, valakinek véget is ér a szezon, műtétek is következhetnek. Sajnálom, hogy talán utoljára játszottunk ebben a felállásban, de tovább kell menni, és ha visszaáll a heti egy mérkőzéses ciklus, akkor fogunk tudni igazán jól dolgozni. Ma is volt olyan, hogy három U20 alatti játékos is volt a pályán. Rátkai Eszti is megérdemelhette volna, hogy itt üljön mellettem, hiszen szenzációsan játszott a rangadón. Most kezdjük azt a munkát, ahol egyénileg is foglalkozni a játékosokkal és fejleszteni őket.

NKA Universitas Pécs–TARR KSC Szekszárd 97-67 (24-13, 30-18, 22-17, 21-19)
Kosárlabda-NB I., nők. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 1200 néző.
NKA Universitas Pécs: Studer 9/3, RÁTKAI 14/3, HELD 22/12, Török 7, REISINGEROVA 23. Cs.: Tóth 7/3, Olawuyi 2, Zsebe-Weninger 2, Romeo 3/3, Kiss 3, Josepovits 5, Hőgye. Vezetőedző: Zseljko Djokics.
TARR KSC Szekszárd: Holcz 2, Bernáth 3/3, Mányoky 6, WESTBELD 17, Higgins 14/3. Cs.: BEJEDI 19/9, Pietsrzynska 4/3, Szücs 2, Nyári. Vezetőedző: Magyar Bianka.

Fotó: NKA

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő