Érdekes részleteket tudhatott meg a szocializmusbeli pécsi ipar múltjából az, aki ellátogatott a Pécs8 és a Pécs Története Alapítvány által szervezett kerekasztal-beszélgetésre.
A Pécs 1945 és 1990 közötti történetét feltáró Pécs8 projekt és a Pécs Története Alapítvány már számos kerekasztal-beszélgetést szervezett annak érdekében, hogy a második világháború befejezésétől a rendszerváltásig tartó korszak jellegzetességeit, a város akkori életét és a pécsiek mindennapjait bemutassák. Legutóbb május 3-án tartottak ilyen beszélgetést, melynek témája a pécsi ipar szocializmusbeli története volt.
Az eseményen részt vett Göndöcs István, a Mecseki Szénbányák Vállalat volt vezérigazgatója, Timár István, a Pannónia Sörgyár volt igazgatója, Fodor Imre, a Mecsekvidéki Vendéglátó Vállalat volt igazgatója, Marczi Mihály, a Pécsi Kesztyűgyár volt gyárigazgatója és Sallay Árpád, a Mecseki Ércbányászati Vállalat beruházási és tervezési főosztályának volt vezetője.
A beszélgetést Bánkuti Gábor történész, a Pécs8 projekt vezetője, a PTE Modernkori Történeti Tanszékének oktatója moderálta, aki arra a kérdésre kereste a választ a résztvevők segítségével, hogy vajon a szocializmus pécsi vállalatai hogyan működtek, mennyire voltak önállóak, és mennyire érvényesültek a termelés során a helyi, vagy épp az állami érdekek.
A beszélgetés egyik legemlékezetesebb pillanata Sallay Árpádnak volt köszönhető, aki kifejtette, hogy az előzetes kutatások befejeztével 1955-ben kezdték meg az uránérc ipari feldolgozásának előkészületeit, méghozzá nagy titkolózás közepette. Annyira titkos volt a dolog, hogy a bánya „Bauxit Vállalat” fedőnév alatt futott 1956-ig. Az 1957-ben beindult bányában Sallay volt az egyetlen magyar mérnök, szovjet gépészek és vezetők vették körbe, ezért meg kellett tanulnia oroszul, hogy értse a rendszer működését.
A bánya a világban akkoriban jelenlévő atomháborús paranoid hisztéria és a sürgető atomfegyverkezés miatt gyorsan jött létre és gyorsan termelt, sok uránércet. Túl sokat, mint az később, az atompánik alábbhagyása után kiderült. A túltermelés során felhalmozott uránércet ezután bombák készítése helyett erőművekben – például a paksi atomerőműben – hasznosították. Sallay hozzátette, hogy a vállalat felszámolása „rendkívül szomorú megélhetés volt” számára, hiszen számos világszínvonalú technikai fejlesztést tettek ekkor tönkre. A felszámolás után a munkások és bányászok számára nem kínáltak fel új munkahelyeket, az egyedüli megoldás a korai nyugdíjazás volt.
A túltermeléssel kapcsolatban Timár István elmondta, hogy a Pannónia Sörgyárban eleinte, mikor pályakezdőként munkába állt, 150-200 ezer hektoliternyi sört állítottak elő egy évben, mikor azonban már vezetőként vitte a gyárat, az éves termelés 1 millió hektoliterre rúgott.
– Kényszerből csináltuk, a tervgazdálkodáshoz igazodva. Tulajdonképpen kihajtottuk a gyárat. Ma már ilyet senki nem tenne, de akkor muszáj volt. Szerencsére azért elfogyott a sör – mondta nevetve a volt gyárigazgató.
A sörgyár nem exportra termelt, ellentétben az akkoriban már világhírű kesztyűgyárral. Marczi Mihály elmondta, hogy az üzem 1977 után már több mint ezer embert dolgoztatott, köztük száz szabót, ami egyedülálló volt akkoriban a világon.
– A ’60-as évektől kezdve nyílt meg a világ számunkra, világkiállításokon vettünk részt, megtudtuk, hogy mik a nemzetközi igények és divatok. Egymillió pár kesztyűt készítettünk évente, ennek a háromnegyedét külföldre vittük. Persze a Szovjetunióba is szállítottunk, és persze néha mi is túltermeltünk, de úgy gondolom, hogy piaci alapon is megálltuk volna a helyünket akkoriban – mesélte a Pécsi Kesztyűgyár volt vezetője.
Göndöcs István a témához csatlakozva elmondta, hogy a központi, nem pedig városi irányítás alatt álló pécsi szénbányák esetében is a lényeg a kitermelt szén mennyisége volt, nem pedig az, hogy mekkora volt a szén fűtőértéke.
A személyes beszámolók után a nagy pécsi vállalatok közötti kapcsolatra is fény derült. Ahogy Fodor Imre mondta, az 1949-ben alakult Mevidnek szoros kapcsolata volt a sörgyárral és a bányákkal is.
– Tartálykocsikkal szállítottuk a Pannónia sörét a bányákhoz, ahol az 50 fokos melegből felszínre lépő bányászok azt természetesen itták is rendesen. Miután viszont a bányák és a sörgyár is eltűntek, küzdenünk kellett a megélhetésért – fogalmazott a régió diák- és közétkeztetését ellátó, több mint 60 ezer embert etető-itató Mevid volt vezetője.