Hirdetés

A pécsi önkormányzat és a Pécsi Vagyonhasznosító (PVH) Zrt. a kezdetektől partnerként kezeli az új vásárcsarnok bérlőit. Hiába emelkednek a működés valós költségei, az önkormányzat átvállalja ezek jelentős részét, így változatlan díjakkal biztosítja az árusok számára a stabil működési feltételeket.

A város jelenlegi vezetése a kezdetektől partnerként kezeli a Vásárcsarnok árusait – olvasható a pécsi önkormányzat sajtóközleményében. Az új létesítmény megnyitásakor az volt a cél, hogy a pécsiek modern körülmények között tudjanak vásárolni, és hogy az őket kiszolgáló árusok is megtalálják a számításukat.

Ebben a szellemben, folyamatos egyeztetések mellett folyt a bérlők átköltöztetése a régiből az új csarnokba – folytatódik a közlemény. Szintén ennek a partnerségnek a jegyében kötött velük hosszútávú, 3, illetve 5 éves bérleti szerződést a csarnok üzemeltetője, a PVH Zrt.

Ugyancsak a pécsi és környékbeli termelők, árusok javát szolgálta a pécsi önkormányzat legújabb szociális intézkedése. A nehéz helyzetben lévő pécsiek ebben az évben piaci utalványokat igényelhettek. Ez a lépés nemcsak a rászoruló pécsieket támogatta, hiszen az érintettek eddig összesen 15,6 millió forint értékben vásároltak az utalványnak köszönhetően pécsi piacok árusaitól, helyi termelőktől. Ennyivel nőtt tehát az árusok forgalma a piaci utalványnak köszönhetően.

Ugyanakkor a város vezetése más módon is segíti a vásárcsarnok árusait. 

Az árusok a velük megkötött szerződés alapján a havi fix bérleti díj mellett üzemeltetési díjat is fizetnek, mely díj a szerződés alapján évről évre indexálódik, azaz változik. Jó példa erre az elmúlt év, amikor az energiaárrobbanás és elszabadult infláció még erősen éreztette hatását. Ahogy a városháza a közleményben hangsúlyozta, ez nemcsak a pécsi családok életére volt jelentős hatással, de jelentősen megemelte a vásárcsarnok üzemeltetési költségeit is.

Ám a pécsi önkormányzat úgy döntött, hogy bár az eredeti megállapodás értelmében jelentősen nőtt volna az árusok által fizetendő üzemeltetési díj, a díjnövekedést átvállalja tőlük, azaz az emelés összegét díjkedvezmény formájában visszaadja nekik. A döntés értelmében ebben az évben 14 millió forint marad a csarnok 135 bérlőjének zsebében.

A fenti technika lényege, hogy az árusokat az indexált, a megállapodás szerint megemelt díj egy teljes évvel később érinti csak. Azaz, van egy évük arra, hogy erre felkészüljenek, hogy előtte kellő bevételre tegyenek szert.

Mit jelent mindez a számok tükrében?

A csarnok megnyitásakor a bérlőkkel kötött megállapodás alapján 2023-ban, az akkori indexálást követően nettó 2274 Ft/nm-re változott a bérlők üzemeltetés díja. Ám a bérlők díjkedvezmény formájában az emelés összegét visszakapták, így ténylegesen havi nettó 1 770 Ft/nm üzemeltetési és közüzemi díjat fizettek 2023-ban.

A negatív gazdasági folyamatok miatt 2024. januárjától a szerződések értelmében a fogyasztói árindex (17,6 százalék) és a garantált bérminimum (10 százalék) változásával, azaz összesen 27,6 százalékkal növekedett volna a bérlők által fizetendő üzemeltetési díj. Az emelés az eredeti összegre, vagyis a nettó 2 274 Ft/nm-re érkezne, és 2024 január elsejétől havi nettó 2 902 Ft/nm-re változna. Ez az az emelés, amelynek a terhét átvállalja a város.

Ám még a bérlők által fizetendő eredeti összeg is jelentősen alatta marad a csarnok tényleges üzemeltetési költségeinek, ez ugyanis 3 912 Ft/nm.

A városvezetés a PVH Zrt. vezetésével egyetértésben úgy döntött, hogy az önkormányzat a teljes többletterhet átvállalja a bérlőktől és az üzemeltetőtől is. Mivel a nyitáshoz képest jelentősen megemelkedett a csarnok üzemeltetési költsége, így 2024-ben az önkormányzat erre a célra összesen 38 millió forintot biztosít – zárul a közlemény.

Hirdetés