A 2007-ben indult Pécsi Íróprogramnak köszönhetően már több mint 70 nemzetközileg elismert külföldi író járt városunkban, akik az egy hónapos rezidensi program során szerzett élményeiket az úgynevezett „Pécs naplóba” írják meg. Ezen felül pedig saját szövegeiken is dolgoznak itt, amelyeket sok esetben Pécs is inspirál. Legutóbb az amerikai Richmondból származó Seth Hortonnal beszélgettünk a városról szerzett benyomásairól és az alkotásról.
– Hogyan ismerte meg a Pécsi Íróprogramot?
– Őszinte leszek, nem emlékszem teljesen pontosan. Csak el akartam jönni Magyarországra, ennek a lehetőségeit kutatva találhattam rá a programra. Nem feltétlenül a munkámmal, az írással kapcsolatban akartam ide jönni, egyszerűen csak érdekelt, olyan helynek tűnt, amit látnom kell. Még csak olyan sokat sem tudtam előtte az országról, vagy Pécsről. Egyébként már tavaly el akartam ide jönni, de az utazásom előtti napon derült ki, hogy aznap lejárt az útlevelem, úgyhogy el kellett halasztanom a dolgot (nevet).
– És hogy tetszik így a város?
– Nagyon élveztem ezt az egy hónapot ebben a városban. Ami számomra amerikaiként nagyon érdekes, az Pécs történelmisége. Az otthonom, Richmond amerikai viszonylatban ugyan kifejezetten történelmi városnak számít, hiszen az amerikai polgárháború idején az Amerikai Államok Konföderációjának fővárosa volt, de Pécshez képest a történelmünk, a múltunk igen frissnek és újnak számít. Pécsen sétálni épp ezért volt nagyon izgalmas, nem is csak a város római kori öröksége, hanem a középkori emlékei miatt is. Az amerikaiak egyáltalán nincsenek hozzászokva az ilyen középkori eredetű épületekhez és emlékekhez, a legtöbbünk szerintem csak olvasott ilyesmiről és ilyen helyekről. Ezért lenyűgöző egy olyan helyen lenni, ahol ez a történelem a mai napig jelen van és látható, tapasztalható.
– Mi mindent látott egy hónap alatt Pécsen?
– Nagyjából tényleg mindent, hiszen egy hónapot töltöttem itt, de azt hiszem, a legnagyobb hatást rám a főtéren található dzsámi tette. Különösen az fogott meg, ahogy vallások és kultúrák találkoznak ebben a templomban, arab írást katolikus templomban nem mindennap lát az ember. Én legalábbis biztos, hogy nem láttam még ehhez hasonlót sem. A legtöbb múzeumot is megnéztem, a Vasarely Múzeum fogott meg a legjobban, a festő zebrás képe lenyűgöző, ahogy az ki van találva, az lerobbantotta az arcom (nevet). Jártam a Kodály Központban is egy koncerten, fantasztikus akusztikája van a hangversenyteremnek! A pécsiek pedig nagyon kedvesek, barátságosak, de mintha egy kicsit visszafogottak, csendesek is lennének, legalábbis egy hónap alatt ezt tudtam megállapítani róluk (nevet).
– Min dolgozott az íróprogramban?
– Egy novelláskötetet fejezek be épp, a történetek az amerikai-mexikói határon játszódnak, ezen dolgoztam itt Pécsen is. Igazából évek óta ezen dolgozom, és már nagyon szükségem volt arra, hogy egy hónapot egyedül legyek és csak ezzel foglalkozzak. Azzal, hogy eljöttem otthonról, távol a családomtól, új szemmel, friss szemszögből tudtam nézni a munkámra. Amikor egy író egy bizonyos földrajzi helyről és az ott történtekről ír, fontos, hogy ismerje és bejárja a környéket, ugyanakkor számomra emellett fontos az is, hogy eltávolodjak kissé az adott helytől, hogy távolabbról tekintsek rá. Ez a kettős folyamat és módszer egyértelműen hozzáad a műhöz. Nehéz megmondani, hogy ennek az eltávolításnak a jegyében Pécs mennyiben és hogyan járult hozzá az itt írt novellámhoz, de az biztos, hogy valamennyire alakította azt.
Az idén 12. évébe lépett Pécsi Íróprogramot Méhes Károly író, a program kurátora és Kulcsár Enikő ügyvivő indította el 2007-ben az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerése után, azzal a céllal, hogy a várost európai jelentőségű irodalmi helyszínné tegyék. A projekt keretén belül már rengeteg nemzetközi író vendégeskedett Pécsen, és számos pécsi író látogatott külföldre. Az elmúlt tíz év gyümölcse két antológia, melyekben az itt járt külföldiek Pécsről szóló írásait olvashatjuk. A második kötetet 2017 tavaszán jelentették meg.
