Ha magyarokkal akartál találkozni a hosszú hétvégén, akkor Prágában jó helyen jártál, ugyanis lépten-nyomon honfitársainkkal lehetett összefutni a cseh fővárosban. Nem véletlenül: a bűbájos város számos csodát rejteget, nincs túlságosan messze és még csak nem is drága.
Rengeteg magyar volt a hosszú hétvégén Prágában, két kollégánk – egymástól függetlenül – is felkereste a cseh fővárost. Most általuk két szemszögből is bemutatjuk a várost.
Az Arany utcácska és a sör
Ha Prága, akkor persze vannak kihagyhatatlan látványosságok, mi a „kisebb kört” választottuk, itt egy 250 koronás (kb. 3200 forintos) „összvonalas” belépőjeggyel a Szent Vitus- és a Szent György-templomot, a Fehér tornyot, az Arany utcácskát és a régi királyi palotát lehetett megnézni – utóbbi nagytermébe gyakorlatilag az Arany utcácska összes icipici törpelakása elfért volna. Megnéztük a Petrin-dombot, ahová siklóval lehet felmenni, itt a kilátáson kívül kellemes meglepetés volt, hogy a prágai napi tömegközlekedési jegy is jó. Ha ugyanis Prágába mész, nem árt a kocsit a szállásnál letenni, a tömegközlekedés ugyanis gyors, jó, és szinte minden elérhető. A 110 koronás (kb. 1400 forintos) napijeggyel pedig 24 órán át korlátlanul használhatjuk a metrót, a villamosokat, a buszokat.
Persze ha Prága, akkor nem lehet kihagyni a sörözőket, éttermeket sem. De jobban járunk, ha előtte beleássuk magunkat a témába – a mi csapatunkban szerencsére volt, aki készült, így nem csak a „turistamágnes” helyekre vetődtünk be. Persze jártunk a világszerte ismert U Flekuban, ami több mint 500 éve (!) működik. Egyfajta barna sört kínálnak, amit a pincérek hatalmas tálcákon hordanak körbe, és gyakorlatilag kérdezés nélkül teszik a turisták asztalára.
De ennél azért jobban szerettük a kevésbé „turistalátványosság” helyeket. Egyik kedvencünk az óvárostól kissé távolabb eső U Brejsku volt, ahol Svejk alakjai néztek vissza a falról, hatalmas adag cseh knédlit, gulyást vagy éppen csülköt szolgáltak fel – sok prágai pedig a mindössze 99 koronás (1300 forintos) napi menüre ült be.
Bátran merjük ajánlani a Kolostori Sörfőzdét, ahol olyan sört kóstolhatunk, amelyet csak helyben és a helyieknek főznek: a Szent Norbert barna változata minden ínyencnek megfelelhet. Nagyon kellemes élmény volt az U Rotundy, ahol a tulajdonos megkérdezte, a magyaroknak „free day” van-e – az éttermében ugyanis minden asztalnál honfitársaink ültek. Majd később már csak a szeme villantásával jelezte, az éppen kiürült korsónkat újratöltené.
Bár néha volt olyan érzésünk, hogy a helyiek egy részét (némely pincért is) kicsit zavarja a világ minden részéről odaözönlő turisták tömege, de az „arany Prága” mégis egy nagyon élhető városnak tűnt. A Moldva-parti séták, az óváros kockakövei, a több száz éves, történelmi vendéglők, amelyek Hrabal és Hasek szellemiségét ontják, mindenképp megérnek jó pár napot.
Andy Warhol és a kannabisz
Prága nem véletlenül a magyarok – és a fél világ – kedvence. Nehéz, zsíros gasztronómiájával, krémselymes söreivel, csodás épületeivel hamar belopja magát a szívünkbe, ám nem véletlenül mondják az ellentmondások városának. A prágaiak híresen jó kerékpárosok, a városban azonban eszükbe sem jut drótszamáron közlekedni. A világ egyik legfenomenálisabb söreit készítik, az éjszakai élet mégis lapos Prágában. Minden második sarkon találkozunk kannabisz shopokkal, a marihuána fogyasztása mégsem legális, és első pillantásra még a cseheknél is több ázsiai lakik itt.
Mégis akkor mi annyira vonzó Csehország fővárosában? Nekem a legjobban a hangulatos, pincékben működő kocsmákon és a káprázatos kulturális életen túl a bevásárlóturizmus tetszett legjobban, hiszen a száztornyú városban kiemelkedő boltok vannak.
Az igényes designshopoktól elkezdve a minőségi ruházati márkaboltokon át rengeteg üzlettel büszkélkedhet Prága, amivel a legtöbb nagyváros nem, ha túljutunk a Szent Gál-piaci bóvlin. Nagyon élveztem, hogy miután Andy Warholról és a pop-artról tanulhattam, elmerülhettem az aktuális trendekben, és senkinek nem kerekedett el a szeme, ha délután kettőkor kikértem a napi első söröm. Érdemes a Sex Machines Museumba is betérni, és ne habozzunk kiadni a tipikus turistalátványosságokra sem, mert egyrészt minden elfogadható áron van, másrészt a legtöbb valódi élményt kínál: Arany utcácska, Szent Vitus-székesegyház.
Hiányzott az éjszakai élet. Prágát a legtöbb útikönyv a jazz fellegvárának emlegeti, és tudván, hogy az itteniek szeretnek inni, nyüzsgő éjszakai életre számítottam.
A prágaiak viszont – úgy tűnik – megszokták a régi rendszert: a középkorban ugyanis a 10-kor szólalt meg az úgynevezett sörharang, mely jelezte a helyieknek, hogy ideje nyugovóra térni. Ennek okán sok kocsma és bár, már 11-kor, legkésőbb éjfélkor zárórát rikkant. Hiányoztak a boldog helyiek is.
Bár a végeláthatatlan turistatömeggel viszonylag jól kijönnek a csehek, kevés mosolygós, életvidám prágait lehetett látni. Szembetűnőek viszont a koldusok és a kétes kinézetű, kapucnis alakok, akiket jobbat tesszük, ha nem tipikus prágaiakként könyvelünk el. Összességében viszont a „városok királynője” mégis nagyon szerethető, a maga alig 1,3 milliós lakosságával pedig igazán meghitt, kedves hely.
