Idén ünnepli 25. születésnapját Pécs legnagyobb iparvállalata, a Hauni Hungaria. Rendhagyó jubileumi ünnepségen köszöntötték többek között ezt a negyedszázadot folyamatosan a cégnél töltő közel ötven munkatársukat. Ebből az alkalomból érdemes felidézni néhány momentumot a pécsi gépgyártás történetéből.
A Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. minden évben ünnepséggel köszönti az 5, 10, 15 vagy még több éve a cégnél dolgozó kollégákat. Az idei jubileumi rendezvény különleges apropót kapott azzal, hogy a 129 jutalmazott közül 49-en huszonöt évnyi munkáért vehettek át elismerést. Ez ráadásul csak a Hauniban töltött negyedszázad, többségük még korábban, a jogelőd Sopiana Gépgyárban kezdte a karrierjét. Velük idéztünk fel néhány érdekességet.
Évtizedekkel ezelőtt az egyedi gépgyártás még egyedibb volt. „Akkor ha öt burkolatot elkészítettem, sosem volt egyforma az az öt. Egyformának nézett ki, de ha az ember méregette volna a furatokat: itt 180-ra fúrva, ott 181-re. Most minden egyforma. Akkor be kellett számoznunk a gép vázát és a burkolatokat. Tudtuk, hogy az egyest nem tehetem a kettes gépre, mert tuti, hogy nem stimmelnek a furatok. Összességében az elkészült öt gép egyformának nézett ki, de cserélni nem lehetett volna az alkatrészeket” – idézte fel a 48 éve lakatosként dolgozó Dezső Ferenc.
A legnagyobb változás azonban a munkakörülményekben állt be. „A Sopiana Gépgyárban nem volt szociális épület, a satupadon ettünk. Ott, ahol dolgoztál, lepakoltad és megkajáltál. Télen, mikor hideg volt, ráültünk közben a fűtőtestre. Az ablak alatt volt a radiátor, a felszálló meleg mindjárt ki is ment rajta.” A Hauni megjelenése után azonban nemcsak tiszta, fűtött gyártócsarnokok, hanem modern ebédlő és szociális blokk is épült – emlékezett vissza Geiszkopf János lakatos szerkezeti szerelő.
Valami azonban nem változott: a gyárban uralkodó családias, baráti légkör, az összetartás és egymás megbecsülése. „A sopianások kortól függetlenül mindig tegezték egymást – persze az illő tisztelet megadása mellett” – mesélte Hajdinák István forgácsoló, aki szerint ennek a közegnek is köszönhető, hogy a pályájukat a gyárban kezdők közül sokan egy életre elkötelezték magukat a szakma és a cég mellett.
A világszínvonalú gépgyártás folyamatos fejlődési kényszerrel jár együtt, ami néhány év alatt is jelentős változásokat hozott. „Amikor CNC-megmunkálón kezdtem dolgozni, az NASA-szintű gép volt számunkra. Pedig nekünk kellett megírni az adott alkatrész gyártásához a programot, meghatározni a gép beállításait, kiválogatni a szerszámokat. Ma ezek többségét már készen kapjuk” – mesélte az évtizedek óta maró- és forgácsológépeket kezelő Matyók János.
Az újabb idők újabb kihívásokat is hoztak. A Hauni a világ minden részére értékesítette a gyártmányait, ezek beüzemelését a pécsi kollégák néha rendhagyó körülmények között végezték. „Én láttam olyan gyári szerelést Indiában, amikor elefánt emelte a súlyt. Máskor vittünk magunkkal egy kis hegesztőgépet, helyiek pedig nézték, hogy ez micsoda? Mert akkora volt a gép, mint egy klaviatúra, ők pedig asztalnyinál kisebbet még nem láttak” – idézte fel a hegesztőként tucatnyi országban megforduló Balogh Csaba.
A történetek közös eleme, hogy a Hauni 1994-es pécsi megjelenését mindannyian sikeresnek ítélték. Nemcsak a pénzügyi helyzet gyors stabilizálása miatt, hanem a szinte azonnal beinduló technológiai fejlődés és a munkakörülmények javulása okán is. Ezeknek köszönhetően pedig a pécsi gépgyártás – számos más hagyományos iparággal ellentétben – az elmúlt 25 évben is a helyi gazdaság egyik legstabilabb pontja tudott maradni.
(x)
