3 C
Pécs
kedd, december 3, 2024
KezdőlapPécs AktuálAz elvándorlás miatt aggódik az LMP

Az elvándorlás miatt aggódik az LMP

Az elvándorlás állt annak a sajtótájékoztatónak a középpontjában, amit hétfőn tartott Keresztes László Lóránt LMP-s önkormányzati képviselő és Ungár Péter, a párt elnökségi tagja Pécsett.

Egy frissen napvilágot látott KSH-statisztika apropóján fejtette ki gondolatait Keresztes László Lóránt a sajtó megjelent képviselőinek.

Elmondta, leginkább a munkakörülményekre és a bérekre hivatkozva vándorolnak ki egyre többen külföldre. Az elkövetkező években mintegy 350 ezer magyar távozhat az országból, és a 18-40 éves korosztályban 700 ezren fontolgatják ezt, ha nem történik radikális változás az ország gazdaságában és a vezetésben, közölte.

– Múlt évben csaknem hétszázötvenezer magyar született a külföldre vándoroltak között, ez majdnem akkora szám, mint az itthon születetteké – mondta a politikus.

Keresztes kitért a régió gazdasági helyzetére határon innen és túl, hozzátéve, szerinte semelyik vezetés nem volt képes arra, hogy előremozdítsa Baranya helyzetét.

Ungár Péter szerint a kormány a csökkenő népességszámmal való szembesítéskor mindig a Gyurcsány-Bajnai korszak rossz politikájára hivatkozik, ám meglátása szerint ők ugyanezt művelik egy „nagyobb sebességre kapcsolva”. Akárhány látszatintézkedést hozott a vezetés, ezt a problémát nem sikerült orvosolni, közölte.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő