Színház az egész világ – derül ki Molnár Ferenc 1910-ben írt, A testőr című színművéből, melyet pénteken mutat be a Pécsi Nemzeti Színház Csiszár Imre rendezésében, Darabont Mikold, Köles Ferenc, Füsti Molnár Éva és Stenczer Béla főszereplésével. Legközelebbi előadások január 29-én, valamint február 3-án, 4-én, 6-án és 23-án lesznek 19:00 órai kezdéssel.
Nézzen bele az előadásba!
– Mint minden Molnár-darab, A testőr is arról szól, hogy az emberek boldogok szeretnének lenni. Ez örök emberi igény – kezdi beszélgetésünket Csiszár Imre rendező. – Aki szerelmes, arra vágyik, hogy viszontszeressék. De mit tegyen, ha ez az érzés a másikban (akiért ő még mindig rajong) már elmúlt? Az életben e gyakorta előforduló helyzetre az író groteszk megoldást javasol: játsszon, próbáljon megfelelni a másik igényeinek, játssza azt, hogy olyan, amilyennek ő szeretné. Így leegyszerűsítve úgy tűnhet, ez egy abszurd komédia. Kicsit tényleg az. És közben végtelenül mai gondolat is, hisz rengetegszer kényszerülünk arra, hogy az elvárások szerint viselkedjünk, ha el akarjuk fogadtatni magunkat. Persze, ez a próbálkozás mindig lelepleződik. Molnárnál is, de nem tragikus végkifejlettel, hanem játékosan. Bár az is igaz, hogy nála a happy end mindig szomorkás kicsit. A boldogság ezúttal sem felhőtlen, mert egy házasság ugyan megmentődik, a kapcsolat visszaáll a maga normális medrébe, csakhogy a kérdés az: mi a normális meder? Egy unalmas, polgári, begyöpösödött házasélet?
– Molnár darabjaiban gyakorta felfedezhetünk életrajzi motívumot.
– Valóban. A színésznők, akik körülvették őt egész életében, elég sok problémát is okoztak neki. Molnár remekül ismerte a színészvilágot, A testőrben egy színészt és színésznőt választ főszereplőjéül, akik között a házaséleti konfliktusnál is erősebb a szakmai rivalizálás, az, hogy melyikük a tehetségesebb színész? Ilyen szempontból hamisítatlan atelier-játék ez.
– Megformálóik számára nagy lehetőség életre kelteni a Molnár-figurákat…
– És rettentő nehéz, összetett feladat is, egyensúlyozni játék és valóság között.
– Mint gyakorta, a díszletet ezúttal is ön tervezte. Milyen miliő tárul elénk?
– A molnári szöveg ledobná magáról a modernizálást, azt, hogy műveit a mi korunkhoz közelítsük. Az ő konvenciói egyúttal a darab dramaturgiai jelességei is, ezért nem szabad elszakadnunk tőlük. Molnár olyan, mint egy nemes növény, amin már nincs mit nemesíteni. Ő úgy találta ki a díszletet, a jelmezt, és úgy írta meg a szöveget, hogy ezek így együtt harmóniát sugároznak.
– Mindez a rendező számára könnyebbséget vagy inkább nehézséget jelent?
– Fogalmazzunk inkább úgy, hogy megkötés, amit be kell tartani. Aki ezt nem akarja, ne nyúljon Molnár műveihez. Ez nem rendezői színház, itt gúzsba kötve kell táncolni. A színpadra állító fantáziája nem a darab ,,kiállításában” kell, hogy megnyilvánuljon, hanem annak minél profibb lebonyolításában: a színészek magatartás-arányait kell nagyon pontosan megtalálnia. Nem lehet túlzásokig menni, mint egy moliére-i komédiában, de nem szabad megmaradni az Oscar Wilde-os társalgási szinten sem. Molnár teátrális, végtelenül teátrális, ezért fontos kordában tartani az arányokat, hogy a színészi játék mindenkinél egy stílust, egyfajta hőfokot, ugyanolyan ritmust jelentsen.
– Mire számíthat a közönség?
– Elsősorban remek szórakozásra. Aki ismeri, tudja, hogy fergeteges vígjátékot fog látni, az életmű egyik legkitűnőbb darabját. Aki most találkozik vele először, arra a meglepetés erejével hat majd ez az egészen vad ötleten alapuló játék.
– Minden korosztály számára ajánlható?
– Azért ez nem egy gyerekdarab, mégiscsak ez egy megcsalatás története. Igaz, nincsen benne semmi olyan, ami a jó ízlés határait súrolná. A testőrnek (mint minden jó vígjátéknak) az a csodája, hogy egy végtelenül tragikus helyzeten alapul: egy kihűlő szerelem megmentéséről szól, rengeteg komikus helyzeten keresztül jutván el a szomorkás végkifejletig.
