A 2007-ben indult Pécsi Íróprogramnak köszönhetően – ami 2020-tól már Magyar Írórezidencia Program néven fut tovább – már közel száz nemzetközileg elismert külföldi író járt a városban, akik az egy hónapos rezidensi program során szerzett élményeiket az úgynevezett „Pécs naplóba” írják meg. Ezen felül saját szövegeiken is dolgoznak itt, amelyeket sok esetben Pécs is inspirál vagy alakít. Most Rasim Muzaffarli azeri költő, zenész, műfordító volt a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed vendége, vele beszélgettünk Madách-, és Balassi-fordításairól, a műfordítás kihívásairól és fontosságáról.
– Először is, hogy tetszik a város?
– Rengeteg országban jártam már életem során, de – annak ellenére, hogy sok magyar barátom van és sokat tudok az országról – eddig sajnos Magyarország kimaradt. Ez az első alkalom, hogy itt járok. Pécs gyönyörű, a főtéri dzsámi és a Zsolnay-negyed pedig kifejezetten lenyűgöző, nagyon jó hely egy párnapos irodalmi vakációhoz.
– Vakáció? Nem is fog az itt töltött idő alatt írni, fordítani?
– Nem igazán. Itt inkább amolyan szabadságon vagyok, nincs különösebb dolgom. De majd meglátjuk. Lehet, hogy írok pár verset Magyarországról, Pécsről, azokról az érzésekről és gondolatokról, amelyek meghatározták az ittlétemet.
– Magyar költők műveit fordítja azerire. A magától értetődő kérdés, hogy mégis hogyan került először kapcsolatba a magyar nyelvvel?
– Amikor gyerekkoromban először hallottam rockzenét, az magyar rockzene volt. Az Omega és az LGT nagy hatással volt rám, a rockzene szeretete pedig örökre velem maradt. A Moszkvai Állami Egyetemen – ahol egyébként egy magyar lánynak udvaroltam – diákként létrehoztam egy rockklubot, ahol sok jó zenekart ismerhettem meg, aztán mikor hazatértem Bakuba, megalapítottam a saját zenekaromat. Ez volt az Osam, Azerbajdzsán első etno-rock bandája. A ’70-es és ’80-as években nagyon népszerűek voltunk Azerbajdzsánban, akkor a zenekar miatt mindenki ismerte a nevemet, ma már viszont inkább csak az én generációm emlékszik az Osamra.
– Gondolom, nem az Omega és az LGT miatt kezdett magyar–azeri műfordítással foglalkozni.
– Nem, persze. Ez egy érdekes dolog. Igen, magyarról fordítok azerire, de nem tudok magyarul. Ellenben tudok törökül, angolul és oroszul. Ezekre a nyelvekre korábban már lefordították azokat a magyar műveket, amelyekkel dolgoztam. A fordításaimhoz részben ezeket a változatokat, részben pedig fordítóprogramokat használok, és persze kell hozzá némi tapasztalat, logika és a költészet ismerete is.
– Az első és egyik legfontosabb munkája Az ember tragédiája azeri fordítása. Miért pont Madách művét választotta?
– Egyszerű szerencsén múlott, nem is én választottam. A könyvkiadómat kérték fel Az ember tragédiájának publikálására. Mielőtt belementem volna, elkértem a mű már meglévő azeri fordítási mintáit, összehasonlítottam néhány oroszra, törökre és angolra lefordított bekezdéssel és egyből láttam, hogy nem korrekt munka. Felkerestem hát a fordítót, elmagyaráztam neki, hogy mi a baj, és mutattam neki néhány olyan azerire fordított részt, amit én csináltam. Erre az volt a válasz, hogy mi lenne, ha én fordítanám le az egész Madách-művet, ha már ennyire értek hozzá (nevet). De hát én nem tudok magyarul, mondtam. Nem baj, mondták erre, mi ismerünk valakit, aki tud.
– És ki volt ez a valaki?
– Kenessey Mária, az azeri nyelv legnagyobb magyar szakértője, a magyar–azeri szótár szerzője. Mária volt egyébként az első magyar, aki elvégezte az azerbajdzsáni egyetem azeri nyelv és irodalom szakját. Ha tehát valami nem tiszta a fordítás során, ha nehézségekbe ütközöm, egyből hozzá fordulok tanácsért. Ő az első olvasóm, szerkesztőm, lektorom. Neki köszönhetően Az ember tragédiájának azeri fordítása mindössze négy hónap alatt készült el.
– Említette, hogy nem volt rendben a kézhez kapott első fordítás. Hogyan szúrta ki a hibákat?
– A hibákat nem olyan nehéz megtalálni, csak össze kell hasonlítani a már meglévő fordításokat a fordítóprogramok eredményével. Egyébként nem csak az azeri fordításban, hanem Az ember tragédiájának más nyelvekre fordított verzióiban is sok a tévedés. Az orosz fordításában például rengeteg volt, ráadásul jó pár szó és kifejezés hiányzott is ebből kiadásból.
– Magyarán nem egyszerű Madáchot fordítani.
– Sőt, nagyon nehéz. Madáchnál a szavak, szókapcsolatok, szinonimák és egyes mondatok nagyon mély és rétegzett jelentéssel bírnak, és nagyon sok, már-már lefordíthatatlan szójátékot is használ, ami nem könnyíti meg a fordítók munkáját. Nem véletlen, hogy az eredeti mű trükkösebb, nehezebb részeit majdhogynem teljesen máshogy fordították le különböző nyelvekre. Az én azeri fordításom szerencsére – legalábbis Mária és a szakértők szerint – jól sikerült.
– Népszerű Az ember tragédiája Azerbajdzsánban?
– Nem, sajnos nem túlságosan az, de Magyarországon sem bestseller (nevet). Mármint, persze, az azeri irodalmárok és akadémikusok ismerik, de igazán akkor lenne népszerű, ha bekerülne a középiskolákba, ha – mint Magyarországon – kötelező olvasmány lenne. Felajánlottam, hogy nagyon szívesen segítenék abban, hogy ez megvalósuljon, de a történet itt egyelőre véget ért. Kár, mert Az ember tragédiáját és Madáchot ismernie kellene mindenkinek. Madách egy zseni volt.
– De nem csak Madáchot fordított.
– Nem, Madách mellett azerire fordítottam még Radnóti Miklós verseit, Petőfi Sándor János vitézét és pár versét, jelenleg pedig Balassi Bálint művein dolgozom.
– Madách vagy Balassi fordítása a nehezebb?
– Balassi talán még nehezebb. Madách fordításánál a versformát nem túl bonyolult dolog átültetni az azeri változatba, nála a tartalom, a szavak jelentésének megfejtése és helyes használata teszi komplikálttá a feladatot. Balassinál viszont fordítva van. Balassi azeri fordításában a legnagyobb kihívás a közel sem egyszerű versforma eredetihez hű megtartása. Mint szöveg, nem nehéz, mint vers, nagyon. De próbálkozom, tíz versével már el is készültem, ugyanakkor a cél nagyjából száz Balassi-vers lefordítása, szóval akad még munka bőven.
– Elfelejtettem megkérdezni, miért fontos, hogy ezeket a magyar alapműveket azeri nyelven is olvashassák?
– Azért, mert ezek a művek nem csak a mostnak, nem csak a jelennek szólnak, hanem a jövőnek, az örökkévalóságnak. Ezek klasszikusok, az általános műveltség alapvető részei. Kell, hogy legyen ezért azeri – és ki tudja még milyen – fordításuk. Kell és kész. Meg kell őriznünk őket.
