Az alábbiakban a pécsi hadi orvosok leveleinek részleteiből igen szemléletesen és megrázóan derül ki, milyen is lehetett a Nagy Háborúban élni, dolgozni, és hogy miként festett egy hadikórház munkássága.
Pécs nem csak gyalogezredeinek hős katonáit küldte az első világháború frontvonalaira, hanem azokat a lelkes, önzetlen, segíteni akaró orvosokat és nővéreket is, akik megannyi életveszélyes, borzalmas háborús helyzetben tettek meg minden tőlük telhetőt azért, hogy megmentsék a sebesültek százainak életét. Visy Zoltán „Pécsi Vörös Keresztes Önkéntes Egészségügyi Osztag az első világháborúban” című Pécsi Szemlében publikált cikkéből kiderül, hogy a „Magyar Szent Korona Országai Vörös Kereszt Egylet Pécsi Fiókja” 1913. január 17-én jött létre, kifejezetten azzal a céllal, hogy háborúk idején a hadszínterekre vonulva szolgálják hazájukat és a várost.
A pécsi vöröskeresztes osztag feladata az volt, hogy berendezzenek a fronton egy 200 ágyas kórházat, elsősorban a hátországba tovább nem szállítható, súlyos sebesültek és betegek ellátására. A különítmény 2 orvosból, 8 ápolóból és 20 ápolónőből, 2 szakácsnőből, valamint a kórházak kiszolgálószemélyzetéből állt, akik alapvetően szolgálatukért nem kaptak fizetést: az önkéntesek ételt és szállást kaptak, az orvosok papíron fizetett vagy épp rendkívüli szabadságukat töltötték a háború poklában. Elhivatottságuk tehát kétségtelen volt. A frontra Visy cikke szerint többek között 870 alsónadrágot, 1120 inget, 750 lepedőt és 335 párnát vittek magukkal a leendő betegek megfelelő ellátása érdekében.
Az alábbiakban Visy Zoltán gyűjtőmunkájának köszönhetően a pécsi hadi orvosok levelezésébe pillanthatnak be, egymásnak küldött leveleinek részleteiből pedig igen szemléletesen és megrázóan derül ki, milyen is lehetett a Nagy Háborúban élni, dolgozni, és hogy miként festett egy hadikórház munkássága.
Fischer Béla, az osztag vezetője 1914. november 10-én Kőrösmezőről: „A község lakatlan, kereskedő, iparos nincs, a vasúti forgalom szünetel, ha egy szögre van szükségünk, vagy napokig kell várnunk, vagy magunknak kell keresnünk az elhagyott házakban, de rendbe jövünk. Ma már százával részesültek sebesült és beteg katonák segélyben, sajnos fekvőhelyeket csak 1-2 nap múlva tudunk adni. Óriási baj, hogy ágyakat, szalmazsákokat csak pár nap múlva kaphatunk a katonaságtól…”
Fischer Béla 1914. november 24-én Kőrösmezőről Visy Lászlónak, az osztag megszervezőjének Pécsre: „Sűrű, fekete rajokban, mint a lavina omlik alá zárt sorokban mozgó gyalogság, 3-4 század, utána sátoros szekerek fárasztóan hosszú sorokban, ismét néhány század gyalogság. Rövid, félórányi megszakítással reggel 9 óta tart ez a vándorlás. Biztatjuk egymást, hogy mi nem látunk bele a hadvezetés titkaiba. […] A nyilvántartás tegnap esti lezárta után a beteglétszám 143, ehhez hozzátéve a 42 tagból álló személyzetet, 185-en vagyunk.”
Visy László 1914. november 28-án Pécsről, Fischer Bélának Kőrösmezőre: „Gondom lesz arra is, hogy az Osztag minden egyes tagja kapjon karácsonyi ajándékot. Írd meg, kinek mit küldjünk. Természetes az igényeket mérsékeljétek, mert az egyesületnek úgy is tenger a kiadása. Kivált a katonákra, cselédekre, stb. gondolok…”
Fischer Béláné 1914. december 19-én Besztercéről, Visy Lászlónak Pécsre: „Elrendelték a kórház kiürítését, és még annyi időt sem adtak, hogy a betegeket elraktározott ruháikba öltöztethettük volna. Szegény tüdőgyulladásosok prizniccel a mellükön, alsóruhában, egy-egy pokróccal a hátukon vonultak végig a falun…! Bizony nem én voltam egyedül, aki sírt erre a látványra!”
Fischer Béla 1915. február 27-28-án Besztercéről, Visy Lászlónak Pécsre: „…a csernovitziek kórházát átvettem. Hogy szegény népfölkelőink és az ápolónők micsoda munkát végeztek, azt látnod kellett volna. […] A betegek olyan ágyban és fehérneműben, mint a fekete föld. […] És mind, valamennyien tele tetűvel. […] Rögtön neki állítottunk 3 borbélyt, kik azonnal végig kopaszították a betegeket. A termek egy része rögtön ki lett ürítve, ágyak mindenestől kidobva, padló fölsúrolva, a betegek végig lemosva, tiszta fehérneműbe s tiszta szobákban tiszta ágyakba bújtatva.”
Fischer Béláné 1915. április 3-án Kolomeából Visy Lászlónénak Pécsre: „…itt létünk óta mindössze 3 halottunk volt, de sajnos több is lesz hamarosan! Hátgerinclövéssel is vannak, kikkel úgy kell bánni, mint a pólyás babákkal. Van egy súlyos fejsebbel, majd tenyérnyi helyen kilátszik az agyveleje, melynek egyik tekervénye megsérült, s ennek folytán féloldali bénulás állott be! […] Haslövéssel is van 7, s állapotuk különböző; némelyiknek több volt a szerencséje s az talán meg is marad! […] Azután úgy áll a dolog, hogy én nagyon remélem májusra a békét, s addig meg csak kitartunk! Nehéz is lenne elmenni most innen, nagy szükség van ránk…”
