Hirdetés

Hazai pályán, a Körmend ellen lett oda az NKA Universitas Pécs veretlensége a férfikosárlabda-bajnokságban, a PVSK-Veolia pedig hiába játszott egy pazar félidőt Zalaegerszegen, a nagyszünet után átrobogott a Vasúton a Zete.

Első öt meccsét ugyan megnyerte a bajnokságban az NKA, a Körmend ellen mégis lehetett sejteni, hogy bitang nehéz dolga lesz Csirke Ferenc együttesének, a csapat legjobbja, Ibrahim Durmo ugyanis sérülés miatt továbbra sem állt a szakmai stáb rendelkezésére.

A kép csalóka: a Körmend végül földre küdte az NKA-t

Ezzel együtt is meglepő volt, hogy mennyire indiszponáltan kezdett hazai pályán az Akadémia. Ziccerek sorát rontották el Nikolicsék, amit a Körmend köszönt szépen, és nagyon gyorsan 10 pont kürüli előnyt harcolt ki, az első negyedet végül nyolccal nyerte is a vasi csapat. Aztán persze már elkezdett ébredezni az NKA is, Meleg hatalmas zsákolásai a lelátó népét is tűzbe hozták, és úgy tűnt, a nagyszünethez közeledve egálkörüli lesz az eredmény. Igen ám, csakhogy az utolsó másfél percben jött egy hazai lefagyás, a Körmendnek pedig ennyi idő is elég volt, hogy csináljon egy 11-0-s rohanást, így a félidőre lett a legnagyobb a differencia, 52-38-ra vezettek a vendégek.

Meleg Gergő zsákolásait élmény volt nézni

A harmadik negyed már sokkal jobban festett hazai szempontból, érezhetően a szünetben Csirke Ferenc rendet tett a fejekben, az NKA pedig elkezdte azt a szívós, agresszív játékot játszani, aminek első öt győzelmét is köszönhette. Közeledett is sebesen ellenfeléhez az Akadémia, a vendégek azonban, amikor már bajban érezték magukat, mindig tudtak egy-egy extra kosárral operálni, így az utolsó 10 percre fordulva is maradt még egy kevés Ferenczék előnyéből.

Nem Ramy Abell teljesítményén múlt az Akadémia veresége, az amerikai 24 pontot dobott

Ahol aztán a percek múlásával egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ez bizony egy kiélezett végjáték lesz. A hajrához közeledve volt, hogy a vezetést is át tudta venni az NKA, de a túloldalon a Williams, Kountz duó nem hagyta, hogy sokáig örüljenek a hazai szimpatizánsok. Néhány játékvezetői ítélet is borzolta Melegék idegeit, de még így is volt sansza az NKA-nak, hogy a pocsék első félidő ellenére is behúzza hatodik győzelmét. A legvégén azonban a Körmend koncentrált jobban, és végül meg is nyerte a meccset.

Persze az Akadémiának nem kell a kardjába dőlni – ha hat fordulónként jön egy vereség a folytatásban is, senki nem fog egyetlen rossz szót sem szólni!

NKA Universitas Pécs–Egis Körmend 87-96 (16-24, 22-28, 26-15, 23-29)
Kosárlabda-NB I., férfiak, 6. forduló.
NKA Universita Pécs: Nikolics 14/6, ABELL 24/6, Brbaklics 4, MELEG 16, Bacsovics 11. Cs.: Kerpel-Fronius 5, SCHERER 13/9. Vezetőedző: Csirke Ferenc.
Egis Körmend: WILLIAMS 20/9, Kiss B. 4/3, KOUNTZ 33/6, Pipiras, VUCSKOVICS 18. Cs.: Gáspár, FERENCZ 10/6, Durázi 9, Doktor 2, Kiss M. Vezetőedző: Forray Gábor.

A PVSK-Veolia egészen más előzmények után készült a ZTE elleni idegenbeli meccsre, hiszen az újonc eddig mindegyik bajnokiját elveszítette az élvonalban. És bizony nem úgy tűnt, hogy a saját pályáján eddig minden meccsét megnyerő Zete ellen fog megszakadni a pocsék széria, főleg, hogy a Panthers szerb irányítója, Ognjen Micsovics kihagyta a szombat esti derbit sérülés miatt.

Ehhez képest az első két negyed álomszerűen alakult a pécsieknek. Az első negyed 21-21-es eredménye után ugyanis jött a nagy robbantás. Az addig a csapatot húzó Archibald-Dzseletovics kettős mellé ugyanis jött a padról Antóni Csanád, és a legjobbkor dobott két nagyon fontos triplát, amit Archibald is megtoldott eggyel, és a Pécs már volt, hogy 12 ponttal is vezetett. A nagyszünetben sem kellett búslakodnia a PVSK-t elkísérő jó tucatnyi drukkernek, hiszen nem kis meglepetésre 47-39-re a Párducok vezettek.

Abban azonban, ami a nagyszünet után következett, nem volt sok köszönet. A ZTE olyan védekezést nyomott a Vasút arcába, amire nem volt semmilyen válasza Antóniéknak. Rengeteg labdát adott el a PVSK, a ZTE pedig úgy játszott, mintha nem is ugyanaz a csapat lett volna, mint az első két negyedben. Persze ez sem magyarázat arra, hogy Szrecsko Szekulovics gárdája 10 perc alatt csupán 8 pontra volt képes a harmadik negyedben. És bár a negyedikben ezt már meg tudta duplázni, az utolsó 4-5 percre már teljesen szétesett a pécsi játék. Hiába tehát a remek első félidő, újabb vereség – méghozzá közel 30 pontos – lett a zalai kirándulás vége.

A PVSK-nak újoncként ugyan nem volt eddig egyszerű a sorsolása – a papírfoma alapján bőven benne volt a pakliban, hogy 0-6-os lesz a kezdése az új szezonban –, most azonban már olyan meccsek jönnek, amelyeket ha törik, ha szakad, meg kell nyerniük Archibaldéknak.

Zalakerámia ZTE KK–PVSK-Veolia 101-72 (21-21, 18-26, 27-8, 35-17)
Kosárlabda-NB I., férfiak, 6. forduló.
Zalakerámia ZTE KK: BIGELOW 16/3, Takács Ma. 7, KELLER I. 14/3, GARRETT 13/6, Tóth Á. 4. Cs.: LEDAY 24/9, Sitku 3/3, Takács Mi. 2, BROWN 18/6, Gyimes, Szalay, Csizmadia. Vezetőedző: Mathias Zollner.
PVSK-Veolia: ARCHIBALD 20/6, Frank 2, Molnár M., Dzseletovics 16/3, Payton 16/3. Cs.: Plézer, Merkl, Mokánszki 7/3, Antóni 11/9, Radó. Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics.

Íme az NKA–Körmend találkozó képei, Kurdi Józseftől:

Hirdetés