2013-ban sok új és felújított divatirányzattal találkozhattunk, amik tényleg meghatározták az utca emberének öltözködését. Ezek közül volt, amit szerettünk, volt, amit kevésbé, mást meg egyenesen utáltunk. Összegyűjtöttük az elmúlt év legjellegzetesebb trendhullámait.
Maxi szoknya
A nyár nagy slágere és visszatérője volt a földig érő szoknya, amit előtte évekig nem nagyon hordott senki, vagy legalábbis biztosan nem divatból. Pedig nagyon praktikus, hiszen a nagy kánikulában kellőképpen lenge, ugyanakkor óvja a bőrt a nap káros sugaraitól. Hétköznapokra és alkalmi viseletként egyaránt működik. Olyannyira a hosszú szoknyák éve 2013, hogy még a téli báli szezonba is beszivárgott, most is találkozhatunk ilyen fazonokkal az üzletekben. Hátránya, hogy nem minden testalkaton mutat jól, az alacsonyabb hölgyeknek pedig a hosszúsága is gondot jelenthet.
Állatminta
Mindenhol állatmintát láttunk idén a ruháktól a lakberendezési tárgyakig. Nagy előrelépés, hogy ma már többnyire a részletekben fedezhetjük fel a vadvilág által ihletett mintát, például most télen a pulcsikon nyomott minta formájában. Lehet, hogy csak a szemünk szokta meg, de egyre szebbnek látjuk ezeket a holmikat, persze csak akkor, ha valaki nem úgy hordja, mintha ő lenne Jane, Tarzan kedvese. Nagyon jól mutat például kiegészítőkön, egyszínű ruhadarabokkal kombinálva. A párduc nekünk bejön, mutatunk pár tetszetős darabot ezzel a mintával.
Neon
Hát a neon már kevésbé jött be nekünk, legfeljebb még a tiniken tűrte az ember szeme a feltűnő ruhadarabokat és kiegészítőket. Persze stílusosan ezt is lehet hordani, de szerintünk csak akkor mutat jól, ha tényleg csak kiegészítőkön jelenik meg valamilyen harsány szín. Emlékszünk ám azokra a nyári pillanatokra, amikor a Király utcán szembejövők ruhadarabjain megcsillanó napfény átmeneti vakságot okozott! Reméljük jövő évre mindenki elfelejti ezt az irányzatot. Vagy megtanuljuk jól hordani, például így:
Virágminta
Nadrágon, szoknyán, harisnyán, kabáton, sálon és igazából mindenütt, még a férfi ruhákon is ott voltak idén a virágok, tavasztól egészen őszig. Nagyon mutatós, ha megfelelően viseljük, de itt sem árt odafigyelni a mértékre. Egyébként örültünk, hogy a virágminta már nem a „hippsiég” jelképe és nem csak kislányok avagy öregasszonyok hordhatják.
Bajusz
Már 2012-ben elindult az őrület, de idén bontakozott ki igazán, a bajuszembléma mindent elárasztott: ott van a ruhákon, az ékszereken. Szerintünk nagyon unalmas már, reméljük, hamarosan lecseng és elbúcsúzhatunk a kis arcszőrzeteket ábrázoló dolgoktól.
Yolo és egyéb feliratok
A feliratos pólók persze mindig is népszerűek voltak – főleg a tizenévesek között – de idén az év második felétől az internetes szleng köszön vissza a felsőkön. És a nyakláncokon. És még sok olyan helyen, ahová nem való. Szerintünk, ha valaki elmúlt 13 éves, gyorsan akassza vissza a YOLO pólót, még mielőtt a kasszához sétálna vele.
Skinny naci fiúknak
A fájdalmasan feszes csőnadrágok férfiakon különösen rémisztően festenek, ráadásul ebben az esetben az urakra is igaz az, ami a hölgyekre: csak a kellően vékonyka alkaton mutat jól a nagyon feszes nadrág. Vastag combbal, nagyobb fenékkel megáldott férfiak épp olyan esetlenül festenek ilyen nadrágban, mint azok a hölgyek, akiken kibuggyan erre-arra egy kis husika a feszes holmik alól.
Férfi pulcsik furcsaságai
Korábban nagypapisnak tartottunk volna egy magasított gallérú pulóvert, azonban az idei tél férfi slágere ez lett. Szerintünk csinos, jól kombinálható és a legtöbb pasin jól áll. Nem úgy a nőies kardigánkák, amik szörnyen nevetségesek. (Korábbi összeállításunk a férfipulcsikról itt olvasható.)
Ombre
Az idei év legnagyobb befutója egészen biztosan az ombre volt. Kezdődött a színátmenetes, lenőtt hatású hajnál, aztán jöttek a körmök, a sminkek, a ruhák, az esküvői torták és jóformán bármi, aminek köze van a színekhez. Gratulálunk a színátmenetnek, egy darabig még szívesen elnézegetjük!
[box title=”Futottak még” box_color=”#221584″]