Az öngyilkosság napjainkban is nagy probléma mind a serdülők, mind a felnőttek körében Magyarországon. Pedig ez a tragédia megelőzhető, hiszen legtöbbször azonosítható előjelei vannak. Aki öngyilkos akar lenni, az ingadozik élet és halál között, ambivalens, tépelődik, tehát lehet neki segíteni. A Pécs TV Lélektükör című műsorában Flach Richárd pszichológus beszélt az önpusztításról és arról, mi segít kitalálni a lelki útvesztőből.
Valószínűleg nincs olyan ember a Földön, aki ne érezte volna azt, hogy legszívesebben álomba merülne a gondok, a nehéz érzések, a kínzó szenvedés, a félelmek vagy a kiúttalanság elől. Egy kérdés azonban ott bujkál egy picit elaludni vagy örök álomba merülni?
„Nincs hivatalos statisztika a befejezett öngyilkosságok és az ún. sikertelen kísérletek tekintetében, de még mindig nagyon magasak a számok Magyarországon” – mondta Flach Richárd. Pedig a legtöbb öngyilkosság megelőzhető, hiszen vannak előjelei, azokat általában kommunikálja az, aki ezen gondolkodik, segélykiáltásokat küld a környezete felé, azokat felismerve, közbeavatkozva sokaknak lehet segíteni. Egy befejezett öngyilkosság előtt rendszerint nagyon sok kísérlet áll. Hivatalos adatok nincsenek, de azt tudjuk, hogy a nők körében sokkal több a kísérlet, a férfiak körében pedig sokkal több a befejezett öngyilkosság. „A férfiak rendre úgynevezett erőszakosabb eszközöket választanak, mint az akasztás vagy a főbe lövés. Ilyen esetekben sokkal nehezebb az érintettet megmenteni, mint a mérgezéses kísérleteknél” – magyarázta a szakember.
A műsorban elhangzott, bár sokak fejében megfordul az örök álom kísérlete, de a fiatalok különösen veszélyeztetettek, mert ők nem rendelkeznek megfelelő problémamegoldó stratégiáikkal, eszközökkel. „Ők még az életük elején vannak, tehát kialakulófélben vannak ezek a stratégiák, érzelemszabályozási eszközök gyengék, nehezen tudnak uralkodni az érzelmeiken, indulataikon.”
Ismert, hogy az öngyilkosság a magyar kultúrában különösen érzékeny téma. „Széchenyi, József Attila, Juhász Gyula, Latinovits Zoltán mind olyan szereplői voltak a történelmünknek, akikkel könnyedén tudunk azonosulni. Ők is azok közé tartoztak, akik az életük egy bizonyos pontján sem megoldani, sem elmenekülni nem tudtak a nehézségeik elől. Ez egyfajta mintát, példaképet közvetít akár tudattalan módon a társadalom felé. A szakirodalom részben ebben látja az öngyilkosság kulturális kérdésének gyökerét” – hangzott el a műsorban.
„Ezen kívül létezik egy jellegzetes magyarországi megosztottság a keleti, délkeleti részeken, ahol szinte mindig magasabb az öngyilkosságok aránya, mint az országunk más térségeiben. Sok feltételezés van ennek okairól, de a legmarkánsabb indok a megélhetési probléma, amivel ezeken a területeken küzdenek az emberek” – mondta Flach Richárd.
A krízis az, amikor olyan problémával, nehézséggel, feladattal találkozunk, amit eddigi ismereteinkkel nem tudunk kezelni, nincs eszközünk sem a megoldásra, sem az elkerülésre. „A krízis azt jelenti, hogy változtatnom kell azon, ahogy eddig éltem, de hogy hogyan, azt még nagyon nem tudom. És ha ezek a gondok eluralkodnak az ember életében, nagyon mélyre lehet kerülni” – magyarázza a pszichológus.
„Könnyen el lehet szigetelődni, főleg azért, mert nehezen kérünk segítséget másoktól, pláne szakmai segítséget. Sajnos, az öngyilkosság, vagy a lelki nehézségek tabutémának számítanak még jelenleg is. Hangsúlyozni kell, hogy az öngyilkosság egy folyamat, egy időszak, amiben sokféle probléma halmozódik össze, és az érintett elveszíti a reményt. Tehát nem egy fix időpillanat, így van esély a beavatkozásra.”
Figyelmeztető jel lehet a környezet számára az, ha valaki beszél az öngyilkosságról, a reményvesztettségéről – jobb lenne örökké aludni, valahova elutazni, vissza se térni, vagy egészen konkrétan arról beszél, hogy legszívesebben meghalna.
„Sokszor az, hogy negáljuk, bagatellizáljuk az ilyen figyelmeztető jeleket, arról szól, hogy nehéz elfogadni, amit hallunk, vagy felismerni a saját szerepünket a probléma kialakulásában, emiatt hárítunk. Mert hogyha ezt komolyan vesszük, az egyben azt is jelenti, hogy valamit tennünk kell. Na, de hogy mit, az már nem olyan egyszerű. A bajban lévő ember sokszor azt az egy szót várja, ami kisegítheti őt a bajból. Tépelődik, várja a segítséget, és érveket gyűjt amellett, hogy megtegye vagy ne tegye, van-e értelme még az életemnek – erre keresi a választ. Ezt az ambivalens szakaszt fel lehet felhasználni arra, hogy az embert az élet pártjára tudjuk átállítani” – magyarázta Flach Richárd.
„Fontos erő lehet, hogy tudjuk, hogy van tovább is, a mi életünkön túlmutató értékek is léteznek, azt gondolom, hogy ez segítség lehet akkor, amikor igazán beborul az ég. Tudjuk azt, hogy felettünk süt a nap. Igen, kell egy tágabb perspektíva.”
Gombár Gabriella
