Wesztl László már évtizedek óta áll a pult mögött, kiszolgálva a pécsi fiatalokat. Bányászból lett csapos, már négy helyen dolgozott a városban, de törzsfőnök is az iskolások között nyaranta. Ha még így sem lenne ismerős a személye, akkor eláruljuk: ő Papa, a Monte Cristóból.
– Hogyan indult a pályája?
– A gépipari szakközépiskolát befejezve az uránbányában kötöttem ki. Az ok egyszerű: szükségem volt a pénzre, albérletben laktam. Ugyan rövid távra terveztem azt a munkát, végül huszonegy évig ott ragadtam. Leginkább a remek kollégák, a jó csapat miatt szerettem ott dolgozni, nyilván nem a nehéz fizikai munka marasztalt. Ezzel együtt maradt idő párhuzamosan a szabadidős passzióimra, hobbijaimra is. Rengeteg közösségi eseményt és klubokat szerveztem. A munka és ezek a programok remekül kiegészítették egymást.
– Így indultak a híres indiántáborok is?
– Igen, így. Az iskolásoknak szervezett nyári indiántáborok nagyon sikeresek, tavaly ünnepeltük a huszonöt éves jubileumunkat, ezen a nyáron a huszonhatodik szezont indítjuk. Előtte is szerveztem ifjúsági csoportokat, táborokat a számukra, többek között hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő gyerekek számára is. A feleségemmel játszóházakat vezettünk a Nevelési Központban, én nagyon szerettem különféle kézműves foglalkozásokat tartani a gyerekeknek. Az indiántáborok elődje egy aranymosó tábor volt a Duna mellett, de az nem volt túl sikeres. Azután beindítottam egyik barátommal a kincskeresős indiántábort, ahonnan azt szoktuk mondani, két kincset visznek haza a gyerekek: amit a szívükben találnak meg, illetve amit a saját kezükkel hoznak létre a talált kis kövek megmunkálásával, megdolgozásával.
– Hogyan került a vendéglátásba?
– 1990-ben felszámolták a bányánál a részlegemet, ekkor kollégáimmal alapítottunk egy kis bányászati céget, de sajnos hamar lerokkantam, rokkantsági nyugdíjba kerültem és még nem voltam negyvenéves sem. De képtelen lettem volna otthon maradni, így az egyik volt kollégám révén az Áfiumba kerültem és elkezdtem csaposként dolgozni. Az Áfium akkor nagyon jól menő hely volt remek programokkal és koncertekkel, az első igazi retrokocsma volt a városban. Ezután átcsábítottak a Dantéba, ott voltam a nyitáskor, ugyanúgy, mint azt követően a Jam Caféban. Most pedig már tíz éve vagyok csapos a Monte Cristóban, keverem az egyedülálló, speciális koktélokat. Sajnos Magyarországon még csak a nagy klasszikusokat ismerik a legtöbben: Mojito, Sex on the Beach, Long Island és a többi kommersz koktél, én ezért készítek rendhagyó italokat. A folyton változó kínálatot próbálom a vendégkörhöz igazítani: a sok odajáró orvostanhallgatónak készítettem a Coitus Interruptust, már csak a latin kifejezés miatt is.
– Honnan a sok bizarr koktélnév?
-Szinte mindegyiknek saját sztorija van. Egyszer egy fiatal hölgy azzal a kéréssel jött be, hogy csináljak neki egy teljesen új, egyedi koktélt. Én megalkottam az alapot, a konyhánkból – akkor még volt – hoztam egy csirkelábat és beletettem. Pár cseresznyét mellé, egy szívószálat bele és kész. Az illetőnek nagyon ízlett a „tyúkos” koktél, csak hát nagyon ronda volt. Így keletkezett a Buta Tyúk. Az Őrült Kutya az édes és az erős párosítására utal: eperszirup, tabasco, vodka. Persze ne gondolja senki, hogy összevissza öntöm az italokat, sok tanfolyamon részt vettem az évek alatt.
– Már biztosan sokszor megkérdezték, de honnan a Papa név?
– Egyszerű történet: a lányaim, akik otthon Papának szólítottak, gyakran bejártak az Áfiumba, mindenki hallhatta őket, így először a kollégáim kezdtek papázni, aztán gyorsan rám is ragadt.
– Minek köszönheti a népszerűségét?
– Szerintem amit én adok, azt kapom vissza, és fordítva: azt kapom vissza, amit adok. Márpedig én minden vendégemmel úgy bánok, mintha a saját lakásomon fogadnám őt. Ezt érzik és értékelik az emberek. Példa erre: záráskor nem kapcsolgatom a villanyokat egyértelmű jelzésként, hanem félórával azelőtt szólok, nehogy az utolsó pillanatokban legyek bárdolatlan. De azt is viccesen teszem, néha még eléneklek egy cigány kesergőt is. Mindig azt mondtam, egy olyan kocsmában szeretnék dolgozni, ahol magam is szívesen lennék vendég.
– Azért a részegek, balhésok is hozzátartoznak egy szórakozóhely életéhez. Hogyan kezeli ezt?
– Úgy vélem, a legtöbb konfliktust meg lehet oldani a kellő türelemmel. Ha egy nagy kidobót alkalmaznánk, biztos sok balhé lenne, az ilyen ember feszültséget gerjeszt. A Monte szerintem békés hely, ha valakit nem szívesen látok, azt megmondom neki. Senkit sem szoktam kidobni, pusztán nem szolgálom ki. Az a baj, hogy a hírhedt késelést sokan összekötik a Montéval, holott nekünk semmi közünk nem volt hozzá, csupán a helyszínt szolgáltattuk. Pont ott történt előttünk.
– Meddig tervez még dolgozni, a pult mögött állni?
– Mindig azt mondom, addig fogom csinálni, amíg nem leszek saját magam karikatúrája. Amíg veled nevetnek és nem rajtad, amíg egyenrangú partnerként kezelnek a társalgás során és nem tekintenek „le rád” a korod miatt!
[su_box title=”Névjegy” style=”noise” box_color=”#b2a47f” title_color=”#ffffff”]Wesztl László 1954-ben született Pécsen. Iskoláit is itt végezte, egész életében a városban élt. Márciusban ünnepelték feleségével a negyvenéves házassági évfordulójukat. Két nagy lánya van, ők Budapesten élnek. Szabadidejében sokat olvas, kézműveskedik.[/su_box]