Dr. Sólymos Sára jó pár komoly esettel a háta mögött, igen tapasztalt ügyvédnek számít. Ezek mellett elmesélte, hogy mi zajlik az ügyek hátterében, a jogszabályok mögött miként próbálják az emberek kialakítani a helyes ítéletet. A 21. században pedig mennyire vigyázni kell az egyből, hirtelen kimondott ítéletekkel, ami emberek sorsát befolyásolhatja. De vajon mi visel meg legjobban egy rutinos ügyvédet és mi az, amitől még ő is fél?
– Kezdetnek oszlassunk el egy tévhitet: nem ön vállalta P. László védelmét, ugye?
– Ez így igaz. Engem az ügyvédi kamara listájából választottak ki a védelemre. Az ilyet pedig csak különleges indokkal lehet elutasítani, például személyes érintettség vagy ismeretség miatt.
– Miért pont önt választották?
– A baranyai ügyvédek nagyjából 90%-át választhatták volna egy listából, én azonban úgy gondolom, hogy a tapasztalatom miatt döntöttek mellettem. Ha pedig valakit kirendelnek, annak kötelessége a szakma szabályai szerint eljárni. Nem arról van szó, hogy közre kell működni bárki menekülésében, viszont minden tényt fel kell tárni ahhoz, hogy igazságos ítélet szülessen a „fegyverek egyenlőségének elve” szerint.
– Sok komoly ügye volt?
– ’71 óta dolgozom a szakmában, és évente 10 nagyobb horderejű feladatot kapok. Először 2 év tapasztalattal a hátam mögött dobtak be a mély vízbe, hiszen én kaptam meg az első pécsi taxisgyilkosságot. Ráadásul akkor még érvényben volt a halálbüntetés is – bár szerencsére ilyen ítéletet egyik ügyfelem sem kapott.
– Mitől speciálisak ezek a perek?
– Ezeknél az ügyeknél hatalmas szerepet játszik a szakma szeretete, hiszen komoly kihívást jelentenek. Ha pedig valaki védőügyvédnek megy, akkor ilyen érdekes ügyekre vágyik. Az emberöléses ügyeknek nagyjából 90%-a ilyen kirendeléses ügy.
– Milyen érzés komoly bűnnel vádolt embereket védeni?
– Van egy régi vicc az ügyvédekről: „maga mondja el nekem az igazat, majd én hazudok maga helyett” – na, ez óriási tévedés. Egy okos ügyfél odajön hozzám, és elmondja a tényállását, én pedig megpróbálom ezt védeni. Ha viszont valaki bevallja, hogy hazudik, azt én már nem tudom ugyanazzal a tűzzel képviselni. Nekem kell az a tudat, hogy én az igazat képviselem.
– Ilyen volt P. László ügye is?
– Annak ellenére, hogy mekkora port kavart, egy igencsak egyszerű ügy volt, hiszen beismerte, hogy gyilkolt. Innentől kezdve az én felelősségem csak az volt, hogy segítsek kialakítani a jogszabálynak megfelelő ítéletet. Ilyenkor patikamérlegen kell egyensúlyozni: az ember ugyan átérzi, hogy mit tett védence, ugyanakkor őt is megilleti a védelem joga, amit a törvény szerint nekem kell biztosítani. Nekem ugyanis nem szeretgetni kell a védenceimet, de a jogszabályok keretei között mindent meg kell tennem értük.
– Nem lehet könnyű feladat…
– Nem is az. A legnehezebb pedig, hogy magánemberként elítéljük ezeket a tetteket, ügyvédként viszont vigyáznunk kell, hogy se az alkotmányosság, se a védői jogok ne sérüljenek. Sőt, mivel sokszor inkább belelátunk egy-egy ügybe a nyilvánosságnál, még jobban el is ítélünk bizonyos tetteket.
– Van, ami ennél is rosszabb?
– Néhány válóper bizony olykor borzasztóbb tud lenni. Amikor az ember látja, hogy a gyerekek szenvednek egy-egy elhelyezési pernél, holott igazából nem is ők számítanak, szüleik csak a másikat akarják legyőzni egy-egy per során.
– Hogy viseli a nagy médiafelhajtást?
– Szerintem a sajtónak jelen kell lennie, hiszen az embereknek joguk van értesülni az ügyekről, és így nem tudnak egyes ügyeket elbagatellizálni. Olyan módon kell azonban a sajtóval bánni, ami a védenc érdekében áll. A túl nagy felhajtás sokszor nem tesz jót az ügyeknek. P. László ügyét is túl hamar kapták fel, és sokan már rögtön el is ítélték, ami néhány esetben nagy hiba. Gondoljunk csak a móri gyilkosság ügyére, amikor majdnem elítéltek egy ártatlan embert.
– Hol a határ?
– Ezt nehéz megítélni, de a közvéleményt nem szabadna formálni az objektív tájékoztatáson túl. Gondoljunk csak arra, hogy a bíró is ember: ő is néz tévét, olvas újságot, innentől pedig nehéz elkerülni a befolyásolást.
– Ki tud kapcsolni a szabadidejében?
– Nem nagyon van szabadidőm, de ha mégis, akkor a kutyáimmal szeretek lenni, ezenkívül a munkám a hobbim. Egy ügyvéd soha nem felejti el az ügyét. Sokszor álmomból riadok fel, mert eszembe jut valami. Ha valaki szívvel-lélekkel képvisel egy ügyet, akkor nem tudja teljesen elfelejteni azt. Néha pedig akár este 10-kor is csörög a mobilom. Láthatja, hogy így nehéz is másra gondolni.
– Félni nem szokott?
– Dehogynem! Az emberi butaságtól. Egyik védencemtől sem tartottam még soha, pedig jó pár gyilkossal beszéltem már négyszemközt. De ők pontosan tudják, hogy azért vagyok ott, hogy segítsek nekik, akkor meg miért bántanának? A mostanában elharapódzott emberi butaságtól és előítéletektől viszont igenis félek. A 21. században bölcsebben kellene megoldanunk a problémáinkat, nem Szent István korában vagyunk, hogy a „szemet szemért, fogat fogért” elv alapján cselekedjünk.