Több száz baranyai német nemzetiségű nőt ragadtak el a II. világháború végén csak azért, hogy rettenetes körülmények között dolgoztassák őket. A történelem e szégyenfoltjáról kevés szó esik, a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre tisztázná a múltat. 
A cinikusan „kis munkának”, azaz malenkij robotnak nevezett rabszolgamunkára a II. világháború vége felé, 1944-től több tízezer embert hurcoltak el a Szovjetunióba Kelet-Európából. Első körben azokat vitték el – a kollektív bűnösség elve alapján -, akik német származásúak voltak, a határon túli területekről már német vagy magyar származásuk miatt, de vittek olyant is, akinek a neve volt német hangzású vagy, ha létszámhiány adódott, bárkit, aki az útjukba került. Baranyából nagyon sok nőt és fiatal lányt hurcoltak el a falvakból.
A Pécsi Német Kör elnökének, Matkovits Kretz Eleonórának az édesanyját és keresztanyját is elvitték, de a kör tagjai közül többen is érintettek.
– Előbb a Kaukázusban voltak 1945-ben, majd innen vitték tovább őket Baskíriába, Osztyaberszkijbe, ez Ufa városától százötven kilométerre van keletre, az Urálon túl – mesélte az elnök. – Az elhurcolt nők építették fel a várost, alabástromot bányásztak, s fehér kövekből húzták fel az ottani színházat, iskolát, lakóházakat.
– Nem volt ritka a farkasordító, mínusz 40 fokos hideg sem, ennek ellenére hordták a talpfákat a vasútépítéshez, vagy éppen árkot ástak a fagyott talajban a Barátság-kőolajvezetéknek. A Pécsi Német Kör három éve kutatja a malenkij robotot, készítettek már interjúkat túlélőkkel, jártak a Donyeck-medencében, s néhány napja érkeztek vissza legutóbbi, tizenegy napos útjukról.
Ezúttal az Uráltól nyugatra fekvő Perm város vidékén és az Urál keleti felén, Jekatyerinburg környékén lévő fogolytemetőket látogatták. A tagok találkoztak egy költő-festővel is, aki magyar gyökereit keresi, hiszen édesapja magyar volt, akit szintén elhurcoltak, később pedig az országból is kitoloncolták. Édesanyja pedig észtországi német lány volt, szintén lágerlakó.
Matkovits Kretz Eleonóra szerint a helyiek nagyon megbecsülték a roboton dolgozókat, mert azt látták, hogy szorgalmasak, kitartóak. Hősi helytállásukkal elismerést vívtak ki a messzi távolban is hazájuknak.
– Nem tudni pontos számot, hány embert vittek el, hányan tértek vissza – emelte ki. – Vezettek ugyan nyilvántartást a lágerlakókról, ám ezeket a moszkvai levéltárakban lehet fellelni, ugyanakkor az utazások során sokan meghalhattak. Itthon a túlélők nem beszélhettek a történtekről.
Az elnök azt mondja, hogy nagyon keveset tudunk a malenkij robotról, itthon még mindig nem tisztázott a múltnak ez a szelete, de ezen a jövőben segíthet az, hogy az Országgyűlés november 25-ét a Szovjetunióba elhurcoltak emléknapjává nyilvánította. Így, többek között, bekerül az iskolai, a közéleti megemlékezések sorába .
