A szieszta bevezetését tervezik Magyarországon, legalábbis egy felmérés szerint sokan örülnének neki, ha a déli órákban pihenhetnének egy keveset. De vajon mennyi esély van erre, és meg lehetne-e valósítani mesterségesen azt, ami a mediterrán országokban évezredes hagyományként természetesen alakult ki?
Úgy tűnik, hogy a magyarok egyre nehezebben viselik el a nyári hőség hullámait. Az MTA szociológusainak felmérése szerint a szabadban dolgozó férfiak leginkább azok, akiknek szüksége lenne a mediterrán országokban hagyományos szieszta bevezetésére, de az ebéd utáni egy-két órás pihenést rajtuk kívül is sokan – a megkérdezettek 50 százaléka – támogatná.
De vajon mennyire reális, hogy Magyarországra is beköszöntsön a szieszta? Pernyéz Zsuzsanna pécsi life- és business coach, a változáskezelés és a kiégés szakértője lapunknak elmondta, hogy egyáltalán nem véletlen, hogy eddig nem vezették be hazánkban a sziesztát. A több órás napközbeni pihenés az olyan mediterrán éghajlatú országokban, mint Görögország, Spanyolország, vagy Dél-Olaszország évezredes hagyományokra tekint vissza, az ezeken a helyeken élők ebben szocializálódtak, a napirendjüket a szieszta ideje meghatározza, melynek ugyanakkor praktikus, egészségügyi szempontjai is vannak.
Magyarországon nincs még olyan szélsőséges és rendszeres hőség napközben, hogy komolyan indokolt legyen ez a hatalmas változtatás, amit ráadásul mesterségesen szinte lehetetlen lenne bevezetni, hiszen a szieszta a mediterrán térségekben természetesen alakult ki, a meleg időjáráshoz történő alkalmazkodásként.
Hazánkban ennek nyomait ugyan megtaláljuk a „régi paraszti időkben”, mikor az állattartók a legeltetés alatt a kora délutáni hőséget a fák árnyékában ebédelve, majd pihenve töltötték el, de annak ellenére, hogy ez még sok esetben ma is így van, ezt nem nevezhetjük sziesztának.
A fő probléma az lenne az egyik pillanatról a másikra bevezetett sziesztával, hogy a munkarend megváltozásával az emberek élete is átalakulna, mindenkinek át kellene állnia egy olyan időbeosztásra, mely alapvetően természetellenes, idegen lenne a magyarok számára. Gondoljunk csak bele, miként nézne ki az életünk, ha mondjuk déltől délután 14 óráig pihennénk, és utána vissza kellene mennünk dolgozni, este 18-19 óráig. Meddig tartana az óvoda és az iskola? Hogyan rendelnének a háziorvosok? Hogyan alakulna át a buszmenetrend? És a tévés főműsoridő? Az éttermek nyitva tartása? Minden szolgáltatásnak, minden munkahelynek meg kellene változnia, amit egyelőre elég nehéz elképzelni, hiszen ez hatalmas, országos szervezőmunka lenne.
A magyarok a vasárnapi boltzárat sem tudták megszokni, megszeretni – folytatta a szakember –, hogyan tudnának akkor vajon „fejben átállni” arra, hogy esetleg estig kellene dolgozniuk? Az pedig már már egy másik fontos probléma, hogy mivel a magyarok „nincsenek berendezkedve” arra, hogy munkájukat egy-két órára beszüntessék a nap közepén. Ha pedig nagyon realisták akarunk lenni – mondta a Pernyéz Zsuzsanna – könnyen elképzelhető az is, hogy egyes munkáltatók simán ledolgoztatnák a sziesztaidőt, és hazaküldenék dolgozóikat 4 óra után.
A probléma megoldása az lehetne, hogy a szieszta helyett ki kellene alakítani egy normális, egészséges munkaritmust, ami nem azt jelenti, hogy 8, vagy akár 10-12 órát dolgozunk megállás nélkül, munka közben 10 perc alatt megebédelve. Az ebédszünet mellett, annak kiegészítéseként hasznos lenne egy kevés pihenőidő, ami a dolgozók leterheltségét csökkentve növelné a hatékonyságukat is.
