Bezzeg régen minden jobb volt? Hát nem. És nemcsak a „mai fiatalok” élnek bűnös életet, hanem így volt ez az 1800-as években is, amikor a pécsi gyerekek olyan szemtelenek, neveletlenek és rosszak voltak, hogy külön városi rendeletet hoztak a visszafogásukért.
Egykoron Pécsen keményebb volt a fiatalság, mint manapság. Annyira, hogy 1899-ben a pécsi közgyűlés hozott egy olyan rendeletet, amelyben a 13 éven aluliaknak megtiltották a dohányzást, emellett a 15 éven aluliakat eltiltották a nyilvános buliktól és a szórakozóhelyek, valamint a kocsmák látogatásától. Ennyit a régi szép időkről.
Pécsi módi: szentmisét káromkodással zavarni
De valóban ilyen kezelhetetlenek voltak az 1800-as évek végén a pécsi gyerkőcök? Mészáros Balázs „A gyermekek fegyelmezése a nyilvános városi terekben” című írása (Pécsi Szemle/Pécs Története) efelől kétséget nem hagy.
Mint írja, a budai külvárosban élő 12-18 éves inasokkal és munkás suhancokkal az volt a probléma, hogy káromkodásaikkal, hangoskodásaikkal, provokációikkal állandóan zavarták a környék lakóinak nyugalmát. Az Ágoston téren is ez volt a helyzet, egy kis illegális szerencsejátékkal megbolondítva, amelyről egy pécsi plébános így számolt be 1883-ban:
„…a pécsi külvárosi terjedelmesebb köztereken az ifjúság vasárnap összejön és ott a legdurvább, a legimmorálisabb beszédek és éktelen káromkodások között, a már nagyon elharapódzott pénzfelverést játsszák. Addig, míg az ájtatoskodó hívek reggel szentmisét és szentbeszédet hallgatnak… ezen ifjak, kikhez rendesen 17-18 éves suhancok is csatlakoznak, botrányos játékukat űzik és botrányos káromkodásaikkal a templomban ájtatoskodókat zavarják”.
Ha valaki kiment a templomból, hogy szóvá tegye a fiatalok ordenáré viselkedését, olyan agresszív szitokzuhatagot zúdítottak rá, hogy menekülhetett vissza az Úr házába. Nem hiába döntöttek úgy a város plébánosai és iskolavezetői, hogy „czélszerű volna ünnepnapokon egy rendőrt kirendelni az Ágoston térre”.
Azonban nemcsak a zsarukkal kívánták rendszabályozni az ifjonc csürhét, hanem a vallásos nevelés megerősítésével is, ezért 1884-ben arról döntöttek, hogy a nehezen kezelhető iparostanoncok számára vasárnap hajnalban külön istentiszteletet is tartson a belvárosi plébános.
A cigi lopáshoz vezet
A kiabálás, szitkozódás, káromkodás és visszadumálás mellett komoly gondot okozott akkoriban a fiatalok dohányzása is. Egy korabeli lap így számolt be a szörnyűségről:
„…a figyelmes szemlélőt erkölcsi rettegés fogja el, amint azt látja, hogy éretlen suhancok, népiskolai diákok és tanoncok fogadásból olyan fesztelenül füstölnek a parázsló rudacskákkal a szájukban, mint a vénemberek.”
Egy másik újság a dohányzást egyfajta kapudrognak titulálta 1884-ben, ami a tolvajláshoz vezet:
„…alig felcseperedett, hüvelykmatyifajta iparostanulók az utcán végig szivarozgatnak. Ez azután alapját képezi a tolvajságnak, mert az inas urak, ha másképp nem juthatnak pénzhez, gazdájukat lopják meg.”
Lázár Antal kálváriája
A pécsi iskolákat összefogó iskolaszék meg is tiltotta a dohányzást a gyermekeknek. Ez azonban kicsit másként ment akkoriban, mint most. A cigizésért ma ugyanis nem jár olyan verés, mint amilyet egy bizonyos Lázár Antal kapott. A fiú apjának panaszlevele szemléletes:
„…a tanító Antal fiamat azért, mert egy-két fiú állítása szerint cigarettát szítt az utczán – a földhöz vágta, ököllel fejbe verte, fülét huzdotta, úgy hogy megdagadt, vesszővel végig vágta, a füle mögött összekarmolta.”
A tanítója persze másképp emlékezett az esetre. A fiút a bagózás miatt két órára elzárták a suliidő lejárta után, de erre a srác azt mondta, hogy neki „az Úristen sem parancsol, nemhogy a tanítója, mert neki az anyja megengedte a cigarettázást”. A tanítás végeztével a fiú ezért megpróbált kiszökni, mire a tanító a „kabátjánál fogva elkapta, és „a kabátjánál fogva becsületesen megrázta”.
A ministránsfiúk ellátogattak a sörházba
Pécsen meg kellett tiltani 1892-ben, hogy a népiskolába járó gyerekek iskolaidő alatt ministráljanak vagy temetéseken segédkezzenek, mert ilyenkor „szülőik tudtán kívül 10-20 krajcárt keresvén, azt csak nyalánkságokra, de különösen szivarkákra költötték, sőt volt eset rá, hogy sörházba is ellátogattak”. Surmóságból jelesre vizsgázhattak ezek a srácok.
A szülő a hibás
Az 1890-es évek elejétől fogva kezdtek rájönni, hogy a probléma nem orvosolható anélkül, hogy a bajos diákok szüleit ne vonnák felelősségre. Jól látható ennek oka egy plébános 1896-os beszámolójából is:
„…a szülők gyermekeiket magukkal viszik a kocsmába, ahol trágár beszédeket hallván és egyéb rossz példákat látván, az erkölcsi romlásnak tétetnek ki, míg az élvezett szeszes italok egészségüknek vannak ártalmára.”
Az italozás jön tehát itt a képbe, ami a dohányzás mellett meghatározta a 12-15 éves korosztály viselkedését és iskolai teljesítményét is. A népiskolák igazgatója így ír erről:
„…egészen szabadon eljárnak nyilvános tánczmulatságokba és azután vasárnap álmosan jönnek iskolába és mesélik élményeiket a többieknek, vagy egyáltalában nem jönnek el, sőt egyik-másik esténként az utczákon csavarog, s volt olyan, aki erkölcsi szempontból már nem volt társai közé bocsájtható…”
Ezek a fiatalok 8-15 évesen apránként csavargók lettek. Iskolába nem jártak, koldulásból, kisebb lopásokból éltek – írja Mészáros.
A rendelet, ami nem vezetett sehova
Az elkanászodott fiatalok szabályozását szolgáló rendeletet 1897-ben kezdték el kidolgozni a pécsi rendőrkapitányságon, egy évvel később pedig már el is fogadták az első tervezetet, amelyben eltiltották a 13 éven aluliakat a cigitől és a szerencsejátéktól, a 15 éven aluliakat a mulatóhelyektől. A szabályszegő gyerekekért a szülők, illetve a gyámok (és a kocsma, vagy mulató tulajai) voltak felelősek: pénzbírságot, de akár börtönt is kaphattak.
A rendelet nem volt épp sikeresnek nevezhető, hiszen 1902-ben egy újságcikk így számolt be a helyzetről:
„…általános a panasz, miként a külvárosi kocsmákban nagyon gyakran megesik, hogy alig 10-14 éves gyerekek holt részegre isszák le magukat.”