Két Baranyát érintő fejlesztés is szerepel a kiemelt kerékpárút-építési programban, derül ki egy friss kormányhatározatból. Nemsokára Pécsről akár Siófokig gurulhatunk két keréken, de vonattal és autóval is könnyebb lesz eljutni a Balatonra.
Még ebben az évben megkezdődik a Pécs-Siófok közötti kerékpárút tervezése, derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. A kormány határozata szerint hat térségben kezdik el tervezni a bicikliutakat, erre összesen 300 millió forintos keretet hagytak jóvá. A hat tervezési szakban álló beruházás között a Pécs-Siófok vonalon kívül egy másik baranyai program, a Kaposvár-Szigetvár között megépülő bicikliút előkészítése is szerepel. A tervezés után az építkezés két év múlva kezdődhet.
A biciklizés egyébként egyre népszerűbb szabadidős sport, Pécsett többen vannak olyanok, akik most is nyári programként eltekernek a Balatonig – belátható idő belül már biztonságos körülmények között, külön kerékpárúton tehetik ezt meg.
Aki viszont nem akar tekerni, inkább a hagyományosabb módot, a vonatot vagy a kocsit választja, annak is van jó hírünk. Idén befejeződik a Balaton déli partján zajló nagyszabású vasútfelújítás, melynek ráadásul része a Kaposvár-Fonyód szakasz teljes rekonstrukciója is. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közlése szerint a munka idén ősszel lesz teljesen kész, ugyanakkor a nyári szezonban már nem folynak olyan munkák, amelyek a nyaralókat zavarná. A pécsiek, akik a Balatonra tartanak, sokat nyerhetnek a fejlesztéssel: nemcsak a déli parton gyorsulnak a vonatok, hanem a Kaposvár-Fonyód szakaszon is, itt a korábbi 80 perces menetidő 55 percre rövidül.
Idén nyárra viszont még nem lesz kész az a másik beruházás, amely az autósokat érinti: tavaly megkezdődött a Kaposvárt és a Balaton déli partját összekötő R67-es gyorsút első, 33 kilométeres szakaszának megépítése. Ezen a 2X2 sávos gyorsúton 110 kilométeres sebességgel mehetnek majd a kocsik, az út kikerüli a településeket is, így biztosan jóval gyorsabban lehet eljutni a Balatonig. Az első ütemet követi a kaposfüredi, majd a látrányi elkerülő út építése is. Az R67-es út lesz egyébként az ország első zenélő útja, a technikai újdonságról korábban ITT írtunk.