Bicsák Bence számára még úgy is fantasztikus élmény volt a tokiói olimpia, hogy gyakorlatilag a triatlonverseny rajtjáig abban sem volt biztos, el tud-e indulni egy rosszkor jelentkező térdsérülés miatt. Legyőzte azonban a fájdalmat, és hetedik helyen végzett – tervei szerint azonban ez csak a kezdet. Még legalább három olimpiára szeretne eljutni, és kimondott célja, hogy egyszer neki szóljon majd a Himnusz.
– A sérülten is kiváló eredménnyel záruló olimpia után most már a pihenésé a főszerep? Hiszen azért azt elmondhatjuk, hogy rájárt a rúd önre Tokió előtt.
– Nem volt egyszerű az olimpia előtti pár héttől idáig tartó időszak, az biztos – mondta Bicsák Bence, a PSN Zrt. olimpiai hetedik triatlonosa. – Úgy indult, hogy Tokió előtt magaslati edzőtáborba mentünk, aminek a felénél jött a térdsérülésem. Borzalmas volt, sosem fájt még ennyire semmim. Úgy kell elképzelni, hogy edzésen próbáltam a bringázás után egy ráfutást csinálni, de 50 métert is alig bírtam, nem, hogy tíz kilométert.
– Mindez nem sokkal az ötkarikás játékok előtt. Hideg zuhany volt?
– Az. Nem szépítem, teljesen összetörtem, de nem csak én, az edzőm is. A legrosszabb az volt, hogy nem tudtuk, mi a baj. Nézegették a térdemet, vizsgálták, de nem derült ki, hogy mi okozza a problémát és csak fájt tovább. Úgy döntöttünk, maradok az edzőtáborban, hogy érvényesülni tudjon a magaslati hatás, így beáldoztuk az esetleges gyorsabb gyógyulás lehetőségét. Sajnos semmilyen változást nem is éreztem mire Tokióba érkeztünk. Pár nappal a kezdés előtt mentem el a magyar olimpiai csapat orvosához, neki kellett kimondani a végső szót. Ha ugyanis azt mondja, hogy ezzel a lábbal nem lehet versenyezni, akkor ott még lett volna arra lehetőség, hogy helyettem más indulhasson.
– Ezek szerint addigra csak javult valamit a helyzet, ha megkapta az „engedélyt”.
– Az orvos azt mondta, hogy szerinte rajthoz tudok állni. Aminek persze örültem, ugyanakkor még a verseny előtt egy-két nappal sem tudtam, hogyan is lesz ez. Az pedig nem nagyon segített a dolgon, hogy nem voltak éppen ideálisak az edzéslehetőségek. Most már el merem mondani, hiszen vége a játékoknak, hogy a vizes edzésekre átlógtam az úszók létesítményébe. Bringázni egy alig több mint egy kilométeres körön tudtunk csak, azt is általában kora reggel, mert akkor még nem volt olyan nagy a forgalom. Futni csupán egy füves focipályán lehetett.
– Nem volt ez lehangoló?
– Az igazat megvallva, így utólag még jó is volt, mert a füvön nem fájt annyira a lábam, akkor betonon gyakorlatilag nem is tudtam volna futni.
– Mennyit vett el a teljesítményéből ez a makacs térdfájás?
– Őszintén szólva most úgy gondolom, hogy semennyit. Érdekes, de a verseny közben egyáltalán nem fájt a lábam. Bár mások mondták, hogy a futásom elején látszott, hogy nem a megszokott a mozgásom, de én tényleg nem éreztem semmit. Pedig igazából akkor már egy hónapja, kis túlzással folyamatosan fájdalomcsillapítót kellett szednem, és a versenyem előttig nem igazán éreztem a jótékony hatását. Úgy tűnik azonban, annyira sikerült átszellemülnöm, hogy ki tudtam zárni a sérülésemet.
– Ezt a hetedik helyet aláírta volna előre?
– Ha az első hat hely valamelyikét ajánlják előzetesen, azt biztosan! De igazából nincs nagy különbség a között, hogy ötödik vagy hetedik az ember. Főleg egy ilyen szezon után, ez a hetedik hely is fantasztikus. Nekem ez volt az első olyan szezonom, amikor igazán sokat edzettem. Ez a teljesítményemen is meglátszott, de inkább negatív értelemben. Viszont idén rengeteget tanultam arról, hogyan tudok jobb versenyzővé válni. Meg, hát azért valljuk be, a legtöbben sosem gondolták volna, hogy valaha a világ élmezőnyében tudok majd szerepelni.
– Hogyhogy?
– Nézzenek rám! (nevet – a szerk.) Mindig is ilyen kis nyüzüge, vékonyka kisgyerek kinézetem volt. Hiába vagyok most már 25-26 éves, aki nem ismer, a nemzetközi versenyeken is sokszor egy tízessel kevesebbnek gondol. Mondjuk úgy, hogy nem volt belém kódolva a nagy eredmény. Meg teljesen máshogy is készülök, mint a nemzetközi elit. Sokkal mezeibben.
– Mezeibben? Ez mit jelent?
– Nekem nincs olyan, hogy fél évre előre le van írva az edzéstervem, meg nincsenek havonta laborvizsgálatok. És szintén különbözöm abban a többiektől, hogy én kifejezetten szeretek egyedül készülni. Az edzőm is, inkább egy igazi pedagógus. Nem tudományos alapon állítjuk össze a felkészülést, hanem a saját tapasztalatainkra támaszkodva. Ő is tudja rólam már, hogy mikor mire van szükségem. És nem hazudok, én magam raktam össze például azt, hogyan kell jól lefutni egy versenyen azt a tíz kilométert. Nem más mondta meg. Lehet, hogy ez egy kicsit különutas módszer, de szerintem épp ennek köszönhető, hogy rá tudtam cáfolni azokra a feltételezésekre, hogy én nem lehetek sikeres triatlonos.
– Ráadásul még nagyon fiatal, egy-két olimpia biztosan lehet önben. Tervez már ennyire előre?
– Igazából a noteszomba 2032-t, Birsbane-t is bevéstem már. Mert miért ne? Most is van 38 éves versenyző, aki Tokióba éremesélyesként érkezett. És bár jócskán akadnak nálam fiatalabbak a mezőnyben, az biztos, hogy versenyévekből mindenkiben több van már, mint bennem.
https://www.facebook.com/pecsma.hu/videos/1482481642105579
– Csak előtte rendbe kellene tenni a térdét. Hogy áll most a dolog?
– Nincs azzal semmi baj. Illetve persze fáj most is. De nekem meggyőződésem, hogy nincs semmi baja a térdemnek, csak valami elállítódott benne kicsit. Októberben verseny lesz, az már a következő szezonhoz tartozik, úgyhogy addig rendbe kell tennem. Hiszen az bizony szükséges ahhoz, hogy a jövő évi vb-n a top 6-ban lehessek. Így is ki kellett hagynom egy kanadai versenyt, ami az olimpia után lett volna, pedig arra nagyon szerettem volna menni. Így viszont legalább tényleg pihenhettem egy kicsit.
– Valóban pihenés volt?
– Volt grillparti, túrázás, vitorlázás. Meg azért egy kicsit úsztam is már a napokban.
– Ezek szerint az aktív kikapcsolódás jöhet csak szóba?
– Az az igazság, hogy én nem bírom ki mozgás nélkül. Nagyon szeretek például fifázni, de most mégsem játszottam. Nem tudok én annyit ülni. Amikor kemény edzések között kell egy kis pihenő, akkor jó, de így nem. Persze jó lenne még extrémebb dolgokat is kipróbálni a szabadidőben. Nagyon szívesen ejtőernyőznék például, de most nem merek belevágni, előbb jöjjön rendbe a lábam.
– Megérte ez a sok fájdalom, szenvedés?
– Nem is kérdés. Minden perce. Minden sportoló arról álmodik, hogy egy olimpián szerepelhessen, lehetőleg minél jobban. Nekem ez sikerült. De nem fogok hazudni, ennél még sokkal többet, jobbat is akarok. Nyugodtan leírhatja, a célom az, hogy egyszer a Himnusz is nekem szóljon egy olimpián.
