Azok a régi szép idők… Amikor április végén, az egyre melegebb tavaszi napsütésben bementünk a városba, összeültünk a barátokkal és egy jó kávé mellett eldiskuráltunk az élet nagy dolgairól.
Közben gyönyörködtünk a rügyező fákban – esetleg nem éppen illő módon a híresen szép pécsi hölgyek látványában. Közben elszaladt a délután, jött az este, de az egyre hűvösebbé váló levegő ellenére is maradtunk. Mert közben csatlakozott hozzánk még néhány ismerős, a kávéból üdítő, abból pedig egy jó pofa sör lett. És végül késő este botorkáltunk haza, világmegváltó gondolatok kíséretében, hogy az élményekkel feltöltődve vágjunk neki az új hétnek, munkával, feladatokkal. De rég is volt…
Janem. Épp most volt. Tegnap. Nyitottak ugyanis a teraszok. És bizony, ha a hosszú hónapokon átívelő, reálértékét tekintve börtön után az ember meghallja a „nyitás” szót, akkor már jó előre felkészül arra, hogy amint beszűrődik az első fénysugár a résen, abban a pillanatban nekilóduljon. Ha valamivel, ezzel tényleg nincs mit tenni, ilyenek vagyunk. Szabadságszeretők, a rabláncokat elutasítók. Pécs belvárosának látképe szombaton, sötétedés után pont olyan volt, mint amire számítani is lehetett. Önfeledt emberek százai, talán ezrei a zsúfolt „teraszokon”. És az idézőjel ezúttal nagyon is indokolt. Ugyanis jobb híján a Király utca közepét is teraszként kellett értelmezni, legalábbis a nyilvánvalóan nem „teraszokon” sétáló, közben italozó, beszélgető, bulizó emberek tömege miatt muszáj ezt gondolni, ha nem akarunk egy értelmezési zsákutcába szaladni.
A Szabad Pécs videója a tegnap esti állapotokról:
Akkor, amikor napi szinten kétszáznál is többen halnak meg Magyarországon, persze vitatkozni lehet azon, vajon lehet-e bulinegyeddé változtatni az utcákat, csak nem igazán érdemes. Arról azonban nagyon is kellene beszélni, hogy a teraszok nyitása miért nem valóban azt jelenti, amit. Nevezetesen, hogy kinyitnak a teraszok. És ott, a szabályoknak megfelelően tartózkodnak emberek. Adott esetben akár sokan is. Nem pedig azt, hogy fesztiválhangulatban, emberek ezrei zsúfolódnak össze az utcán, maszk nélkül, másfél méter nélkül, egymásra vigyázás nélkül. És a fő felelősség e tekintetben nem az utca emberét terheli, ugyanis nem kell álszentnek lenni, mindannyian várjuk már, hogy visszakapjuk a régi életünket.
Az azonban nagyon is elgondolkodtató, hogy milyen előkészületek előzhették meg a „nyitás” ezen lépcsőfokát? Akik a döntést hozták, vajon mennyi időt, energiát szántak arra, hogy megfelelő elővigyázatossággal készítsék elő az intézkedést? Vajon mit tettek azért, hogy elkerülhetők legyenek azok a tömegjelenetek, amiknek szemtanúi lehettünk tegnap? Vajon volt-e, akár csak egy is, a „szakértők” közt, aki szólt a főnöknek, hogy „Te, miniszterelnök úr, jó dolog ez a terasznyitás, de azért ne most buzdíts sörözésre a rádióban, és kivételesen ne kacarássz azon, hogy az egy órával kitolt kijárási tilalomnak hála mindenki haza tud majd botorkálni időben”. Van egy tippem: nem volt. Van egy másik is: ha volt is, pont tett rá a főnök. Mert bizony a malátaszagú terasz-boogie-val lehet pár jó pontot szerezni a „bizonytalanok” körében. Az meg, hogy ennek mi lesz a következménye? Nem fontos. Majd, ha romlanak a számok, ha újra teher alá kerül az ellátórendszer, akkor lehet fogni a negyedik hullámra, mert az bizony jön. Meg az oltásellenesekre. Meg valószínűleg Sorosra, és mindenkire, aki Brüsszel környékén papírokat tologatva keresi meg a kaviáros pirítósra valót. Igazból teljesen mindegy, mert azt már most tudhatjuk, hogy ha romlik a helyzet, az biztosan nem az agyonkonzultált terasznyitás miatt lesz.
Kíváncsi vagyok, hogy látva az első napon készült felvételeket országszerte, mit fog tenni az állami apparátus, hogy ha már az előkészítés kudarcba fulladt, legalább a későbbiekben ne ismétlődhessenek meg olyan jelenetek, amelyek még vírusmentes békeidőkben is csak nagy ritkán szoktak lejátszódni.
Azokban a régi, szép időkben…
Fotók: Minden ami Pécs / Facebook
