A kormány családbarát költségvetést nyújtott be az Országgyűlésnek – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden a parlamentben, mielőtt Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének átnyújtotta a törvény tervezetét.
A büdzsé fő pilléreinek nevezte a családok támogatásának növelését, a gazdaságvédelmi akciótervet, a tovább csökkenő adókat és a tovább bővülő biztonsági kiadásokat. A pénzügyminiszter kiemelte: jövőre csaknem 224 milliárd forinttal emelkedik a családok támogatása, a gazdaságvédelmi akcióterv pedig mintegy 500 milliárd forintos segítséget jelent a gazdaság szereplőinek, miközben tovább csökkenek az adók és tovább nőnek a biztonsági kiadások.
Már ma is igaz, hogy Európában a bruttó nemzeti össztermékhez képest Magyarországon a legmagasabb a családtámogatások aránya, de „további lépéseket tartunk szükségesnek” – fejtette ki. „Éppen ezért a jövő évben közel 2228 milliárd forint áll majd rendelkezésre a magyar családok támogatására. Ez közel 224 milliárd forinttal magasabb az idei összegnél” – mondta, megjegyezve, hogy 2020-tól elérhető lesz a családvédelmi akcióterv összes intézkedése.
Varga Mihály jelezte: a kiszámíthatóságot és a tervezhetőséget szolgálja, hogy ez az ötödik év, amikor tavasszal nyújtják be a költségvetést, így mindenki fél évvel korábban ismerheti meg a következő évi kormányzati terveket.
Varga Mihály rámutatott: az elmúlt évek kedvező fiskális és reálgazdasági folyamatainak köszönhetően a 2020-as költségvetési törvényjavaslatban a kormány 4 százalékos gazdasági növekedéssel, 1 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánnyal, a GDP-arányos államadósság további csökkenésével – év végére 67 százalékra történő mérséklődésével -, valamint 2,8 százalékos inflációval számol.
A kormány az állam működését tekintve – hasonlóan az idei és az előző évhez – 2020-ban is nullszaldós költségvetést készített – hangsúlyozta.
A tárcavezető jelezte, a nyugdíjak vásárlóerejének megőrzése, az inflációt követő nyugdíjemelés mellett, 2020-ban már a negyedik egymást követő évben biztosítja a kormány nyugdíjprémium kifizetését.
A 2019-eshez képest oktatásra 48 milliárddal, egészségügyre 184 milliárddal, nyugdíjakra 136 milliárd forinttal, az államháztartásban dolgozóknak pedig 238 milliárd forinttal több jut jövőre – mondta. Hozzátette, hogy otthonteremtésre majdnem 300 milliárd forintot biztosítanak, a magyar vidék fejlesztése és fejlődése érdekében pedig a költségvetés a Magyar falu programra 150 milliárd forintot különít el, amely a vidéki lakosság életminőségének javítását teszi lehetővé.