Ostrava nem szép, nem pörög, viszont Csehország harmadik legnagyobb városának – az ország volt „acél szívének” – van egy-két olyan kihagyhatatlan látványossága, melyekért érdemes ellátogatni a bányáktól és gyáraktól csúf helyre.
Mint azt nemrég megírtuk, február 9-én és 10-én csehországi Ostravában jártunk, ahol a pécsi „Dolgozva tanulás” projekthez hasonlóan folyik egy igencsak érdekes roma felzárkóztatási program, melynek során a cigány származású résztvevők elsajátíthatják a saját, tervezett vállalkozásuk elindításához szükséges elméleti alaptudást.
Persze nem csak az Ostravai Egyetem szemináriumi termében töltöttük el az időt, rövid ostravai tartózkodásunk alatt azért a város egy-két látványosságát is megnéztük, és kiműveltük magunkat Csehország harmadik legnagyobb – több mint 300 ezres lakosságú – városának történelméből is.
Csehország „acél szíve”
Ostrava Csehország északkeleti részén, Lengyelországtól „egy köpésre”, Morvaország és Szilézia határán található, több patak – többek között az Odera, az Opava és az Ostravice – ölelésében. Morva-Szilézia központját az Ostravice osztja ketté morva Ostravára és sziléziai Ostravára. Ahogy megérkezünk a városba, az első dolog, ami feltűnik, hogy rengeteg gyár- és üzemkémény veszi körbe Ostravát, amitől először egyáltalán nem tűnik szép látványnak. De másodszor sem. Ostrava ipar- és bányaváros volt, melynek nyomait és jeleit láthatóan nagyon le akarja vetkőzni, de igencsak félsikerrel.
Az egész 1763-ban kezdődött, ekkor ugyanis sziléziai Ostravában jelentős feketeszén lelőhelyre bukkantak, a város gazdaságát először a bányászat beindulása lendítette fel. Kevesebb mint 100 évvel a bányavárosban megindult az acélgyártás is, 1828-ban.
A bányák és a vasmű, valamint a szintén fontos földgáznyerőhely kéz a kézben működtek egymás mellett, nem is véletlen, hogy Ostravát a 20. század beköszöntére Csehország „acél szíveként” kezdték emlegetni (ennek nincs köze az Ossian „Acélszív” című klasszikusához).
Szürke és omladozik
Ma már Ostravában nem működik a bányászat, sem az acélgyártás, a bányákat és üzemeket a rendszerváltás után apránként bezárták, jelenleg már csak gépészeti ipara jelentős.
Az „acél szívet” ezután állítólag irdatlan költségek árán sikerült csak megtisztítani a bányászat és a kohók környezetkárosító hatásaitól. Ez sikerült is meg nem is: a város levegőjével nincs baj (legalábbis addig nem volt, ameddig szívtuk), sok a zöld terület is. Érdemes kiemelni a méretes Komenshéko sady nevű városi parkot, mely tavasszal vagy nyáron, kevésbé cudar időben bizonyára jól is mutat – ott jártunkkor viszont elég kopár volt.
A probléma inkább az, hogy az épületek – egyébként többnyire eléggé omladozó – falai feketék az évtizedek során rájuk rakódott ipari mocsoktól. Apropó épületek, Ostravában leginkább háromfélét láttunk: második világháborút megélt és a világégést azóta sem kihevert társasházakat, irgalmatlan mennyiségű szürke, vagy szürkeségüket színes falfestékek mögé sikertelenül elrejtő paneltömböket, valamint megzöldült bányász-szobrokkal és motívumokkal díszített szocialista monstrumokat. Aki szereti az ózdi hangulatot, az imádni fogja. Más nem.
Sehol senki
A belvárosi utcák telis-tele vannak üres, széthulló, kiadó vagy eladó üzletekkel, az egyszeri turista pedig csak azért nem esik szuicid mélydepresszióba egy nagy kezdeti reményekkel indult ostravai korzózás alatt, mert akad egy-két újabbnak tűnő kávézó, söröző és étterem, melyekre jó ránézni.
Az, hogy milyenek belül, hogy jók-e, nem igazán tudjuk megmondani, mivel az Ostravában töltött szombatunk és vasárnapunk során alig találtunk nyitva tartó vendéglátóhelyeket és üzleteket (megjegyzés: életem egyik legjobb pizzáját mégis itt ettem).
Nagyon úgy tűnt, hogy az ostravaiak nem élnek a hétvégi kimoccanás lehetőségével, de az is lehet, hogy a város majdhogynem teljes lakossága elhúzott telelni Prágába, Brnóba vagy Krakkóba. Egy a lényeg: két nap alatt szinte egyetlen embert sem láttunk Ostravában.
A Stodolni utca, Ostrava „buliutcája” kongott az ürességtől és tele volt értelmezhetetlen módon hétvégén zárva tartó kocsmákkal és street food helyekkel. Csak pár jeges északi szél fújta ördögszekér hiányzott a teljes élményhez. Ki tudja, nem kizárt, hogy mindenki plázázott a város melletti bevásárlóközpontban. Mindenesetre elég lehangoló, ha így „pörög” egy hétvégén Csehország harmadik legnagyobb városa.
Amiért megéri Ostravába menni
Nem kárhoztatjuk azokat, akik a fentiek után nem kezdik egyből pakolni a bőröndjeiket, de azért nem olyan vészes a dolog, hiszen vannak érdekességek és látnivalók a városban, melyekért érdemes egyszer elugrani ide. A város egyik legnépszerűbb turistalátványossága az 1930-ban épült Új Városháza funkcionalista stílusú, üvegből és fémből épített kilátótornya, ahonnan több mint 70 méter magasból nézhetünk végig a templomtornyokon, a panelrengetegen, a gyárkéményeken, a bányák nyomain és a salakhegyeken, tiszta időben pedig egészen Lengyelországig látni innen. Klassz hely, kihagyhatatlan, de azért a pécsi tv-toronyból jócskán szebb látvány tárul elénk.
Érdemes jobb időben elvillamosozni a Landek Parkba is, ahol szép erdei környezetben, egy parkosított szabadidőparkban található a városi bányamúzeum, bejárható méretes földalatti járatokkal.
Mindez azonban szinte eltörpül az Alsó-Vítkovice városrészben található, teljesen be- és körbejárható gigantikus vasmű mellett. Aki szereti az elhagyott indusztriális helyeket, az órákig fogja tátani a száját itt.
Ez a döbbenetesen nagy gyártelep ma már a világörökség része, szerencsére nem dózerolták le, pedig volt ilyen terv is. Egyrészt fontos ez, mint az „acél szív” eredeti állapotában megőrzött történelmi öröksége, mint a jövő nemzedékét művelő ipartechnológiai múzeum, és mint nem mindennapi turistalátványosság is. Egyébként minden évben megrendezik itt a Colours of Ostrava nevű zenei fesztivált: nem lehet semmi ilyen környezetben bulizni!
Kell nagyjából 2-3 óra ahhoz, hogy körbejárjuk és minden részletében megcsodáljuk ezt a szerteágazó acélszörnyeteget, ami nagyjából olyan, mintha Ostrava Zsolnay-negyedében állna: egy hatalmas gáztartályban alakítottak ki koncert- és előadótermet, volt gyárépületekben találhatunk megannyi galériát és kiállítást, a legnagyobb élmény azonban mindenképp az Usain Bolt jamaikai futó tiszteletére elnevezett Bolt Torony (tetején Bolt aláírásával és egy kellőképp drága kávézóval).
Ez a vastorony közel 90 méter magasan emelkedik a gyárnegyed fölé, ahonnan belátni az egész elhagyott komplexumot és minden lenyűgöző részletét. Ottjártunkkor kemény sarki szél fújt odafent, de ez sem vett el az élményből: ezt a helyet látni kell és kész, ezért éri meg Ostravába menni.
