A szombaton zárult Pécsi Országos Színházi Találkozón két tapasztalt és népszerű, Kossuth-díjas művészt faggattunk arról, miként dacol az idő múlásával. Margitai Ági, a fesztivál színész zsűrijének tagja 1958-ban Pécsett kezdte pályáját. Cserhalmi György mint az idei találkozó díszvendége, megannyi kötelezettsége mellett szakított időt arra, hogy lapunknak nyilatkozzon.
Szereti az életet, jókat eszik, és kajakozni sem restell
Margitai Ági az élő példa arra, hogy a szépkorúak is lehetnek energikusak, sportosak, s hetven fölött is találhat magának új, aktív mozgásformát az ember. A Kossuth-díjas színésznő, aki 2006 óta a Halhatatlanok Társulatának tagja, valóban örökifjúnak tűnik. Szerényen elhárítja e jelzőt, szerinte a titok nyitja mindössze annyi, hogy szereti az életet, sok minden foglalkoztatja, és kíváncsi az emberekre.
– A mozgás iránti vágy gyermekkorom óta bennem él, s ma is része az életemnek – meséli Margitai Ági. – Rendszeresen járok tornázni, no, nem konditerembe, hanem zenés tornára, hetente háromszor. Nagyon jólesik, élvezettel csinálom, szeretek így közösségben mozogni, bár sok időt spórolhatnék meg, ha otthon végezném. Amikor kimarad egy-két alkalom, bizony, nekem is fáj a hátam, a lábam. Télen az is kiadós mozgás, ha az otthonomból, a hegy tetejéről lejövök. Nyáron a víz vonzásában élek. Uszodába nem járok, de a Dunában mindig is szerettem úszni. Lupa-szigeten van egy kis víkendházunk, amit imádunk, s engem a hidegebb víz sem zavar. Schirilla Györgynek nem lennék a kihívója, de tavasz végén már bemerészkedem a folyóba. A párom szívesen evez, ő beszélt rá pár éve arra, hogy kajakozzunk. Amikor fiatal voltam, szerettem evezni, túrán is részt vettem. Most egyedül nem tudnék vízre szállni, mert nehéz testű csónakunk van, a párom kézzel kormányozza.
– A táplálkozására mennyire ügyel?
– Ma már kevésbé. Édesanyám nagyon testes asszony volt, hogy ezt elkerüljem, mindig odafigyeltem a súlyomra. Egy ideig hivatásos táncos voltam, ez is segített formában tartani, és talán az is, hogy apukám meg a nővérem is vékony volt. Szóval, valószínűleg alkat kérdése is, hogy nem híztam el. Néha persze fölszaladt rám két-három fölösleges kiló, de soha nem hagytam, hogy tovább gyarapodjon. Nem kínoztam magam, sosem volt rá szükség. Most pedig nagyon szeretek enni, és sokat is eszem, de szerencsére az édességet nem szeretem. Igaz, az utóbbi időben egy kis keserű csokit elfogyasztok.
– Mi a kedvence?
– Imádom a halat és a tengeri herkentyűket, a zöldségeket és a magyaros ételeket. A pacalpörköltért is odavagyok, de csak ott eszem, ahol nagyon jól készítik, otthon például én nem állnék neki megfőzni. Ha külföldön járok, az édességeken kívül mindent megkóstolok!
A Pécsi Nemzeti Színház FesztiválSzalonjában beszélgetünk. Nagy körülöttünk a nyüzsgés, sziszeg a kávéfőző, színészek, rendezők ülnek le egy-egy üdítőre, borra vagy sörre az asztaloknál. Mégsem tudok másra figyelni, csak őrá. Csillogó, tiszta tekintetére, varázslatos lényére, kedves mosolyára. Harmónia árad belőle, s bölcs derű. Ez tükröződhet a szemében is. Régen azt írták róla, bohócarcú. Nekem Fellini-filmek jutnak az eszembe. Talán nem véletlen, hisz Gulietta Masinához is hasonlították. Búcsúzóul még ad egy jó tanácsot.
– Azt mindenképpen írd meg, kérlek, hogy ne vegyük félvállról testünk jelzéseit. Én mostanában azonnal orvoshoz fordulok, ha problémám adódik. S így öregségemre csodálkoztam rá arra is, milyen lenyűgöző a természet: a madarak csiripelése, vagy ha a gémek és a sirályok ott köröznek fölötted. Egyszer egy őzike is lejött hozzánk a Duna-partra. Ezek óriási élmények.
Cserhalmi: A sport az alapja mindennek
Bármerre jár, odamennek hozzá, gratulálnak neki, közös fotózásra kérik, s van, akitől talizmánt kap. Türelmes mindenkihez, bölcs nyugalommal fogadja a rajongást. Cserhalmi Györgyről köztudott, hogy a mozgás fontos része az életének, bár az utóbbi években nem hódolhatott kedvenc sportjainak.
– Fiatal koromban több mint tíz éven át vívtam, egyéniben és csapatban is nyertem országos bajnokságot. Amikor Debrecenből fölkerültem Budapestre, abbahagytam, a főiskola mellett nem tudtam folytatni – idézi a múltat. – A sport az alapja mindennek, bár viccesen az imént azt mondtam: a pécsi sör lehet az egyik titka annak, hogy viszonylag jól tartom magam.
– Kaszkadőrként kezdte a filmezést.
– Magyar és külföldi alkotásokban is szerepeltem, rengeteg német, olasz és francia sorozatban. A legérdekesebb feladat a lóbuktatás volt, miközben ez a legegyszerűbb technika. Általában a csatajelenetekben fordul elő, hogy öten-hatan is bukunk, s az igazsághoz tartozik, hogy ilyenkor vágólovakat használtunk, amelyek úgyis mentek volna már a vágóhídra. De legalább még egy hónapot éltek, sőt, némelyiket ki is húztuk a pácból, annyira fölerősítettük őket a forgatás alatt, aztán egy-egy kaszkadőr kivásárolta, s hazavitte az istállójába.
– Volt sérülése?
– Persze, a medencecsontom, a lábam, a vállam bánta néha a komolyabb akciókat.
– Mikor lovagolt utoljára?
– Régen. Három éve megműtötték a gerincem, sokáig nem sportolhattam, csak speciális tornára jártam, de hamarosan elkezdhetek újra konditerembe járni. Remélem, novemberre vissza tudom építeni az izomtónusokat, aztán jöhet a lazító futás is.
– S az úszás?
– Egész évben ott van nekem a Balaton, csak leszaladok, nem lakom messze a tótól.
– Állítólag igen jól főz.
– Alkalmi, ünnepi, magyaros ételeket szoktam készíteni, például töltött káposztát. Mindenevő vagyok, ami ízlik, azt eszem. Ebből nem lehet nagy baj. Amúgy egy levessel is beérem, nem is tudok egyszerre sokat lakmározni. Volt egy zseniális nagymamám, aki remekül főzött, a feleségem keresztmamája pedig a háború előtt a Nyugat étterem főszakácsa volt. A sütés-főzés minden fortélyát elleshettem tőle, még rétestésztát nyújtani is tudok. Ma is menne, de azért örülök, hogy lehet réteslapot kapni…
