A pécsi Fidesz március 15-én nem vett részt a hivatalos városi ünnepségen, egy nappal korábban, március 14-én tartották rendezvényüket a Dóm téren. Bár a városban régi hagyomány, hogy a pártok a nemzeti ünnepeken félreteszik a szembenállást, a Fidesz már tavaly sem vett részt a március 15-ei önkormányzati szervezésű megemlékezésen.
A keddi közgyűlésen Auth István képviselő (Dk – Pécs Jövője) megkérdezte Csizmadia Pétert, a Fidesz pécsi polgármesterjelöltjét, és frakcióvezetőjét, miért nem vett részt a párt a városi ünnepségen. A kormánypárti politikus erre azt mondta: azért, mert “nemzetárulókkal nemzeti ünnepen mi nem ünneplünk együtt”.
Megkérdeztük a városi ünnepség néhány résztvevőjét, mi a véleményük Csizmadia
szavairól.
Körtvélyesi László, fotóművész
– Végtelenül szomorú vagyok, hogy ilyen egyáltalán elhangozhat ma. Én 52 éve élek Pécsett, és ez idő alatt sosem foglalkoztam direktben politikával, egyszerűen csak tettem a dolgomat, és igyekeztem a magam módján megtenni mindent azért, hogy a város előre fele haladjon. Pont úgy, ahogyan sok tízezer másik pécsi is. Leginkább azért keserít el az, amikor ilyen kijelentéssel találkozom, mert Pécsnek szerintem leginkább kölcsönös együttműködésre, konszenzusra lenne szüksége, hogy ideológiai ellentétekkel együtt is képesek legyünk közösen vinni előre a várost. Attól, hogy valaki ebbe, vagy abba a táborba tartozik, még nem lesz sem értékesebb, sem hitványabb. Épp ezért vagyok szomorú, hiszen Csizmadiai Péternek sem jogi, sem erkölcsi alapja nincs ahhoz, hogy bárkiről is ilyet mondjon. Nem lenne szabad ilyen szintű napi gyűlöletben élni, mint amit látunk magunk körül. Hogy magamra veszem-e a kijelentést? Hogyne venném magamra! Hiszen március 15-én én is ott voltam a Kossuth téren, hogy pécsiként együtt ünnepeljek a városlakókkal.
Több konzul, sőt, a megyei önkormányzat főjegyzője is részt vett a március 15-ei városi ünnepségen, közülük eddig dr. Gerner Zsuzsanna, Németország tiszteletbeli konzulja válaszolt lapunknak arra a kérdésére, mi a véleménye Csizmadia nemzetárulózásáról.
Dr. Gerner Zsuzsanna tiszteletbeli konzul válasza:
– A Németországi Szövetségi Köztársaság tiszteletbeli konzuljaként 2014 óta veszek részt rendszeresen olyan városi ünnepségeken, melyeket a magyar történelem jeles eseményeire emlékezve rendeznek Pécsett és a Dél-Dunántúlon.
Az 1848. március 15. forradalom emléke előtt tisztelegni azért különleges a megemlékezések sorában, mert a magyar szabadságeszméért 1848/49-ben a magyarok mellett többek között németek is harcoltak. A márciusi ifjak egyike, a politikus és publicista Irányi Dániel például a Szepességben született Daniel Halbschuh néven. Ő és még jónéhány pesti német polgár a magyarokkal együtt támogatta a szabad sajtó és törvény előtti egyenlőség ügyét, a tizenkét pontot és a Nemzeti dalt pedig két német nyomdász, Ludwig Landerer és Gustav Heckenast nyomdájában sokszorosították.
A németek pozitív attitűdjének egyik oka, hogy a népcsoport tagjait, miután a 17. század végén és a 18. század során Magyarországra telepítették őket, egy olyan identitástudat jellemezte, melyben központi szerep jutott a magyar „Vaterland” (atyaföld) szeretetének. Magyarországot kezdettől fogva a hazájuknak tekintették és sokat tettek annak felvirágoztatásáért. Nyilván ebből is adódott, hogy a szabadságharcban – az erdélyi szászok kivételével – a magyarok mellett fogtak fegyvert. A harcokban elesett 36 000 honvédből mintegy 4 000 volt német nemzetiségű. A honvédséget vezető tisztek között is találunk németeket, így például a budai Bayer József Ágostot, Görgey vezérkari főnökét vagy Vetter Antalt, a honvédség főparancsnokát, aki szepességi szász volt. És persze a szabadságharc bukása utáni megtorlás sem kerülte el a németeket sem; az 1849. október 6-án Aradon kivégzett 13 honvédtábornok között öt német származású volt, Karl von Leiningen-Westerburg, Ernst von Poeltenberg, Joseph Schweidel, Ludwig Aulich és Georg Lahner.
Történészek szerint az 1848-as forradalom és az azt követő szabadságharc közelebb hozta egymáshoz az ország magyar és német nyelvű lakosságát. Olyannyira, hogy a 19. század második felében a városi német polgárság rohamos asszimilációjának lehetünk tanúi. Vidéken ekkor terjedt el a „wir sind ungarische Schwaben” (mi magyar svábok vagyunk) önelnevezés, ami egyértelműen a németek patriotizmusát és a magyar nemzet iránti lojalitását juttatja kifejezésre.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett megemlékezés számomra csakis a fentiekben leírt értékek előtti meghajlásról szól, minden más megközelítés szerintem értelmezhetetlen ezzel kapcsolatban.
