Kalányos Richárd, Pécs fiatal bűvésztehetsége lentről jött, rossz családi körülmények között nevelkedett, de mindezen túl tudott lépni, ki tudott törni. Azóta egyre népszerűbbek a nézőket elbűvölő trükkjei és előadásai, melyekből mi is kaptunk egy kis ízelítőt. A nem mindennapi, példás világlátású fiú pedig nem csak kisebb-nagyobb csodákat szeretne hozni a pécsiek mindennapjaiba, hanem hátrányos helyzetű gyerekeknek is segít küzdeni az álmaikért.
Kalányos Richárd felfedezése
A 18 éves Kalányos Richárd – művésznevén Richard Davidson – már több mint fél évtizede bűvöli el a pécsieket és a megyében élőket ügyes és látványos kártyatrükkjeivel. A nehéz körülményekből kitört fiatal pécsi bűvész több éve varázsolja már el az embereket kisebb-nagyobb rendezvényeken és saját előadásain, tavaly pedig egy bűvésztalálkozón az év bűvészévé választották. A srácot Horváth András, a pécsi Élményzóna projektvezetője fedezte fel, méghozzá nem is akárhogy.
– Egy Élményzóna-tábort rendeztünk 2016 nyarán a Balokány-ligetben és épp az egyik legnépszerűbb foglalkozás zajlott, amiről aztán apránként elkezdtek eltűnni a gyerekek. Nem tudtam, hova mennek a diákok, ezért elindultam megkeresni őket. Messziről csak azt láttam, hogy a gyerekek egy fiú körül állnak, aki egy nyitott kofferral állt előttük. Nagyon ledöbbentem, hiszen úgy tűnt, mintha valaki kínálgatná őket valamivel. Megmondom őszintén, azt hittem, hogy egy drogdíler! Persze Ricsi volt az, aki bűvésztrükköket mutogatott nekik. Én is ott ragadtam, nem nagyon zavart, hogy nem viszem végig az előírt pedagógiai programot – mondta nevetve Horváth András, aki aztán ezt az esetet követően minden táborba elhívta a bűvészfiút.
Mint mondta, Ricsi érdeklődési köre egyáltalán nem – illetve nem csak – a korosztályának megfelelő, azon túlmutat. Többek között ezért is lehet az, hogy több másik diáktábor és napközi vezetősége is küzd azért, hogy Ricsi részt vegyen foglalkozásaikon – mondta Horváth András.
Ricsivel a Civil Közösségek Házában találkoztunk, ahol amellett, hogy jobban megismertük a tehetséges ifjú bűvészt, természetesen mutatott is pár jó trükköt nekünk:
– Mikor és hogyan dőlt el, hogy bűvészkedni fogsz?
– Hat vagy hét éves lehettem, amikor kaptam egy bűvészdobozt, az abban található mutatványokat pedig el is kezdtem megtanulni, de megmondom őszintén, annyira nem kötöttek le, aztán a süllyesztőbe is került ez a doboz egy jó időre. Ezt a bűvészdobozt találtam meg nagyjából hat éve, és újra elkezdtem foglalkozni a mutatványokkal. Megtanultam őket, és meg is mutattam őket a nagyszüleimnek, a szomszédnak, és mindenkinek az iskolában.
– Milyen visszajelzéseket kaptál? Hogyan reagálnak az emberek a trükkjeidre?
– Rendszeresen azt hallom vissza, hogy olyan számukra ez, mintha egy kisebb csoda történne. Azért csinálom, hogy egy kis varázslatot csempésszek az emberek szürke mindennapjaiba. Szükség van erre, mert manapság az emberek túlságosan el vannak foglalva a saját gondjaikkal, mással nem is tudnak törődni. Régen, mikor elkezdtem, azt csináltam, hogy megállítottam a járókelőket az utcán és mutattam nekik néhány trükköt, ettől pedig pár percre megfeledkeztek a gondjaikról. Arról, hogy mi történt velük, hogy hogyan fog folytatódni a napjuk. Csak ott voltak, jelen voltak, lényegében igazán, önfeledten éltek abban a pillanatban. A csodának éltek, ha fogalmazhatok így.
– Miért szeretnél az emberek életébe ilyen kis csodákat hozni?
– Régen nagyon visszahúzódó gyerek voltam. Ha valaki azt mondta volna akkor, hogy „menj és állj ki a színpadra és mondj egy verset”, én nem mertem volna. Mostanra már viszont odáig jutottam, hogy több száz ember előtt állok a színpadon és hülyét csinálok magamból (nevet). Ehhez kapcsolódik, hogy kiskoromban nagyon sok traumát átéltem. Lentről jöttem, ha mondhatom így, de ezzel sokan vagyunk így. A nem megfelelő családi körülményekre gondolok itt. Nagyon sok negatív élmény ért és ezért teljesen megfeledkeztem arról, hogy léteznek ezek a csodák. Nagyon sok ember nem hisz ezekben, pedig szerintem nagyon jó érzés hinni bennük, szerintem tényleg léteznek. Ezt szeretném átadni az embereknek. Nyilván a bűvésztrükkök nem igazi csodák, de amit elértem velük, azok egyfajta csodák, ahogy az is, hogy honnan indultam és hova jutottam el.
– Mennyi munka van egy jó kártyatrükkben?
– Én nem vagyok egy olyan nagy mester, aki kitalál trükköket, én a mesterek által kitalált trükköket formálom a saját stílusomra és előadásmódomra. Egyébként pedig változó. Attól függően, hogy milyen szinten van valaki, hogy mennyire ismeri az alapokat és a bevett fogásokat, lehet egy óra, egy nap, egy hét, de akár egy hónap is, mire összeáll a trükk. Ugyanakkor nem is a trükk maga, nem a kézügyesség a lényeg, hanem az, hogy hogyan viszi valaki a trükköt színpadra.
– Mik a terveid a jövőre nézve? A bűvészettel szeretnél tovább dolgozni?
– Jelenleg ugyan földmérőnek tanulok, de úgy néz ki, hogy a bűvészettel fogok tovább haladni. Emellett előadásokat is tartok, most is készül egy a nyárra. Ebben az előadásban nem fogok megszólalni, csak hangokkal és hangeffektekkel fogok dolgozni. Egy történetet fogok így elmesélni, ami egy festőről szól, akivel több csoda is megesik. Nagyon szeretek továbbá emberekkel foglalkozni és visszaadni mindazt a segítséget és támogatást, amit én kaptam és kapok a mai napig. Gyakran járok nevelőszülős és hátrányos helyzetű gyerekekhez vagy épp gyermekotthonokba interaktív beszélgetéseket tartani. Ezeken a beszélgetéseken a téma többek között a kirekesztettség, a család, az álmok és a célok fontossága, valamint az, hogy semmi sem lehetetlen. Nagyon sokat jelentett számomra az, amikor az első ilyen beszélgetés után egy fiú, akinek nem volt a legjobb híre az iskolában, odajött hozzám, és azt mondta, hogy olyan volt az egész, mintha egy baráttal beszélgetett volna.
