A mindössze húszéves Posta Veronika nemrég érkezett Pécsre, de máris fejest ugrott a kulturális és művészeti életbe. Nem csoda, hiszen a damilból, műanyagból és fából készült ékszerei imádnivalóan szürreálisak. Egy-egy ilyen darabbal a nyakunkban biztosan kitűnünk a tömegből. A kezdeti siker szó szerint magával sodorta a fiatal művészt, olyannyira, hogy itt is tervezi a jövőjét.
– Alig egy éve vagy Pécsen, máris fejest ugrottál a pécsi művészeti életbe. Milyen érzés?
– Annyira felgyorsultak az események, hogy alig hiszem el. Nyáron az Ezüstláz Ékszergaléria jóvoltából állíthattam ki az Around kollekcióm két darabját, egy gyűrűt és egy nyakéket a „Talált Kincs” kortársékszer kiállításon Pécsett, majd a Design Pécstől kaptam egy meghívást, hogy a Design Piacon a Nick-udvarban is jelenjek meg, mint kortárs ötvös. Jelenleg pedig a Faltenyészet pécsi megmozdulásban is részt veszek, mint szervező.
– Ötvösként végeztél, de jelenleg szobrásznak tanulsz. Nem más nagyon a két szakma? Melyikkel azonosulsz inkább?
– Egyelőre ötvösként vagyok jelen Pécsen, ugyanis az egyetemen egyelőre alapozó tantárgyaink illetve anyagtan kurzusaink vannak, a szobrászművészet „mély vize” majd csak két év múlva jön. Azért jöttem Pécsre, hogy új anyagokat, technikákat és léptékeket ismerjek meg. Szerintem a két szakma ezért összefügg, egymást építik, hiszen akár ötvösként, akár szobrászként dolgozom, az anyagokkal és a formákkal tudni kell bánni.
– Az ékszereid, rendkívül formabontóak és kísérletezőek. Hogyan fogadják az emberek, hogy ilyen anyagokkal és dizájnnal dolgozol?
– Valóban furcsa lehet, hogy fával, műanyaggal, ezüsttel és damillal dolgozom leginkább, de a visszajelzések alapján az emberek fogékonyak az újra. A „Talált Kincs” kiállításon bemutatott két ékszerem például már külföldön van az új gazdáiknál. Engem ez inspirál, és remélem, hogy mást is fog.
– A Faltenyészetben is részt veszel. Bár csak egy éve vagy Pécsen, mit gondolsz, mit jelentenek a „falak”?
– Szerintem hiányzik az, hogy az apró megmozdulásokat az emberek észrevegyék. A polgárok megvannak hozzá, csupán észre kellene vennünk, hogy „nincsenek falak”. Azt látom, hogy a fizikai határok nagyon könnyen el tudják választani az embereket egymástól, egy épület elég ahhoz, hogy a benne levők ne kerüljenek kapcsolatba egymással. Ez nem helyes. Remélem, hogy ezeket a szimbolikus barikádokat legalább a Faltenyészet során le tudjuk majd bontani.
– Min dolgozol/kísérletezel jelenleg?
– Mivel próbálom megtalálni a szobrászat és az ötvösség közötti különbségeket és hasonlóságokat, rengeteget olvasok arányokról, tömegekről és formákról. Most azon kísérletezem, hogy az apró ékszereimet hogyan tudom nagyban, ötméteres szoborként is elkészíteni. Ezt a kérdést próbálom magamnak megválaszolni, hogy ami működik kicsiben, az működhet-e nagyban, és fordítva. Ezen kívül nemrég készült el a lógóm, ami a pí, és az ovis jelem, egy háromszög házasítása. Most a márkám nevén és a mottón gondolkozom.
– Marad Pécs a terveid között?
– Budapest annyira nem vonz, ezen kívül pedig csak külföld jöhet szóba, de ahhoz túlságosan is szeretem Pécset, hogy távol kerüljek tőle. Eddig itt érzem magam a legjobban, hiszen a felgyorsult események is bizonyítják számomra, hogy itt a helyem.
[note note_color=”#61e0ac”]
Posta Veronika Debrecenben született, és Balmazújvárosban nőtt fel. A debreceni Kós Károly Művészeti Szakközépiskola ötvös-fémműves szakán végzett. A budapesti Iparművészeti Főiskola és Pécsi Tudományegyetem között vacillált, és végül Pécset választotta. Jelenleg másodéves a PTE Művészeti Karának szobrászművész szakán. [/note]
