3 C
Pécs
szerda, december 4, 2024
KezdőlapSportLabdaDárdai: Iskolákkal kellene szerződniük a focikluboknak

Dárdai: Iskolákkal kellene szerződniük a focikluboknak

Más megközelítésben újítaná meg a magyar futball utánpótlását Dárdai Pál volt szövetségi kapitánya. A Hertha edzője a Világgazdaságnak adott interjúban beszélt arról is, hogy mit tanulhatunk a németektől. 


Mint mondta, Magyarországon most már sokat költenek infrastruktúrára és az utánpótlásra, ám amíg a klubok nem lépnek partnerségre az iskolákkal, kidobott pénz az egész. Ha a gyerekek 9 és 12 éves koruk között heti háromszor fociznak a napi kettő helyett, nem lesz belőlük futballista.

Hozzátette: ezen lehetne változtatni azzal, ha az élvonaltól az NB III.-ig minden klubot kötelezne az MLSZ, hogy építsen ki partnerkapcsolatot egy általános iskolával és egy gimnáziummal. Az máris 40-80 gyerek egyesületenként.

Dárdai kitért a szintén pécsi, jelenleg a Benfica korosztályos csapatát erősítő, U17-es Csoboth Kevinre is, aki  szerint szemtelenül futballozik, gólérzékeny, a családi barátság miatt vállalta volna, hogy figyel rá, ha Berlinbe kerül.

A fociválogatottról szólva azt mondta, hogy sokat bukhatott volna, ha nem teljesíti a magyar csapat a kéréseit, de mindent végrehajtottak. Ugyanakkor egyelőre nem tervezi azt sem, hogy visszatérne, mert „kéthavonta két meccs nem elégít ki, a válogatottnál eltöltött időszak óta is rengeteget tágult az agyam a pálya szélén Berlinben”. Egyébként is a Bundesliga gyermekének tartja magát, nagyon régóta ebben a közegben él.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő