Bár a legszebbnek járó koronát valami másnak köszönheti, a pécsi Orcsik Darinkának szépségéért is kijárna a csillogó fejdísz. A huszonhárom éves horvát származású lány igazán elragadó jelenség, nemrég pedig egy különleges versenynek köszönhetően akaratán kívül a figyelem középpontjába került. Nem érti miről beszélünk? Olvassa el az Abszolút Nő interjúját!
– Már biztosan mindenki nagyon izgatott, úgyhogy áruld el kérlek, milyen megmérettetésen sikerült királynői címet szerezned?
– Egészen pontosan én lettem a nem Horvátországban élő, legszebb népviseletet viselő lány. A verseny Horvátország és Bosznia-Hercegovina összefogásának eredménye, és ahogy az előbb is említettem olyan lányok nevezhettek, akik horvát származásúak, de határon túliak. Összesen 21 országból érkeztek jelentkezők, például Amerikából, Kanadából, Chiléből, Új-Zélandról és így tovább.
– A legszebb lányon vagy a legszebb népviseleten volt a hangsúly?
– Az utóbbin. A zsűri természetesen az összképet pontozta, vagyis nemcsak a ruha kinézetét és eredetiségét figyelte, hanem a lányok sminkjét és hajviseletét is szemügyre vette, sőt az is számított, hogy ki hogyan jelenik meg a ruhájában. A bemutatott népviseletek egyébként mind-mind felbecsülhetetlen értékűek, és az összes lány olyan ruhában vonult fel, amilyet az ősei viseltek egykoron. Az én ruhám például több mint száz éves, valaha a dédnagymamám készítette, a nagymamám pedig azóta is javítgatja, időnként felújítja. Egyébként sokác népviselet.
– Nem általános jelenség, hogy valaki ilyen fiatalon ennyire lelkesen őrizné a hagyományait. Számodra a horvát származás központi fontosságú?
– Bár én már Magyarországon születtem, mégis előbb beszéltem horvátul, mint magyarul. Horvát óvodába és iskolákba jártam, és Hercegszántón nőttem fel, ahol még ma is rengeteg horvát ajkú él. Gyerekkorom óta néptáncolok, többek között a pécsi Tanac Néptánceggyüttesnek is a tagja voltam. Számomra nagyon fontos, hogy tudjam, ki vagyok és honnan jövök, úgy gondolom, tradíciók nélkül gyökértelenek vagyunk és csak tengünk-lengünk a világban.
– Most diplomáztál a Pécsi Tudományegyetemen szlavisztika-horvát szakon. Tudtak még neked újat mondani az őseiddel kapcsolatban?
– Persze, rengeteg dolgot tanultam az egyetemen. A nyelvészet például a szívem csücske volt, egyrészt az eszéki lektorom és az ő tanítási módszere, másrészt az ismeretanyag miatt. A három év alatt megértette velünk, hogy a nyelvtanban történő változások miért következnek be. Mindemellett szerettem a kultúrával és hagyományokkal foglalkozó órákat is, a szakdolgozatomat – Színes múltja és jelene a hercegszántói horvátoknak címmel – is ebben a témában írtam.
– Ahogy kutakodtam az interneten, találtam néhány videót, amikben megcsillantod a hangodat. Komoly terveid vannak az énekléssel?
– Sok más kislányhoz hasonlóan én is álmodoztam énekesnői karrierről, de igazán csak a gimnáziumi években, édesanyám javaslatára kezdtem foglalkozni a hangommal. Jártam tanárhoz is, itt Pécsett például a nagynénémhez, aki a Liszt Ferenc Zeneiskolában magán énektanár. Ő klasszikus irányba vitt el, ami tulajdonképpen az alapja lehet minden más műfajnak. Nagyon szeretnék az énekléssel foglalkozni a jövőben, bár elsősorban a jazz és a pop vonal az én világom.
– Tervezed, hogy a zenei világodban valahogy megjeleníted majd horvát gyökereidet?
– Igen, úgy gondolom, csak akkor lesz igazán a sajátom egy dal, ha a származásom is visszaköszön benne. Azt még nem tudom pontoson, hogy a zene vagy a nyelv lesz az, ami a horvát énemet tükrözi. Nem akarok és nem is tudok mindent előre eltervezni, hiszek a felsőbb erőkben is, úgyhogy szerintem minden idővel kialakul majd. Egyébként magyarul, angolul és horvátul is szívesen hallatom a hangom.
