1956 októberében 22 évesen sodródott a forradalom eseményeibe és vált a pécsi egyetemi ifjúság egyik vezéralakjává dr. Debreczeni László, akit idén március 15-én a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntettek ki. Életútjáról, az akkori eseményekről és a forradalomban játszott szerepéről beszélgettünk.
– Korábban már több alkalommal elmesélte, hogy meghatározó fordulópontot jelentett az életében, amikor 1956. október 22-én a diákparlament elnöki tisztségére jelölték Pécsett. Nem gondolt arra, hogy vajon miért önre esett a hatalom választása?
– Akkoriban az események magával ragadó ereje és sodrása miatt nem elemeztem ezt a kérdést. Később persze már mérlegeltem annak lehetőségét, hogy manipulációs szándék is volt a felkérésben. A diákparlament ünnepélyes, mámorító esemény volt. A forradalom idején olyan az ember lelke, mintha szerelmes volna: a valóságról, a reális veszélyekről nem vesz tudomást, de a hit és a szent cél tettekre sarkallja. Az egyetemi ifjúság Pécsett is a saját követeléseinek szeretett volna érvényt szerezni. A hatalom itt soha nem lépett fel erőszakosan, és ez a forradalom idején is végig jellemző volt.
– Az egyik magyar humorista mondta, hogy a rendszerváltozás után megszaporodott ama hősies ’56-osok száma, akik 1957. január 1-je után születtek. Ön hogyan vélekedik erről? Valóban divat lett ebből a magatartásból?
– Nem tudom, hogy ezt így ki lehet-e jelenteni, de kétségtelenül létezik egy olyan embertípus, amely a hatalom vonzásának képtelen ellenállni. Mindenkinek a saját lelkiismeretével kell elszámolnia.
– Mint a forradalom aktív részvevője, harcosa mennyire tud azonosulni azzal a máig népszerű elmélettel, miszerint 1956 lánglelkű fiataljai nem is kapitalizmust, hanem emberarcú szocializmust akartak csupán?
– Ez igaz, valóban nem a Horthy-rendszer restaurációjában gondolkodtunk. Akkor még azt hittük, hogy a szocializmus javítható, élhetővé tehető.
– 1956 után önt letartóztatták, internálták, majd három és fél év börtönbüntetésre ítélték a forradalomban való cselekedetei, részvétele miatt. Amnesztiával két év után szabadulhatott. Azt hihetnénk, hogy ez bőven elegendő büntetésnek vagy bűnhődésnek. Emellett a rendszerváltozásig érték még retorziók, zaklatások „ellenforradalmi” tettei miatt?
– Amikor 1964-ben végre elvégezhettem az egyetemet, nem maradhattam ott, bányaorvosnak delegáltak. Nagyon szép 23 évet eltöltöttem Komlón, bányamentő orvosként igazán különleges szakmai kihívásoknak kellett megfelelnem. Nemegyszer sújtólégrobbanások alkalmával mentettük az életeket, és láttuk el a súlyos sebesülteket a csapatommal. Amikor a komlói kórház igazgatója elment nyugdíjba, három kórházi főorvos eljött hozzám azzal a kéréssel, hogy pályázzam meg az állást. A komlói pártbizottságnál tovább nem is jutott az ügy, azonnal leállították a kezdeményezést. A másik alkalommal 1985-ben az üzemi főorvost nyugdíjazták. Ebben az esetben már a megyei pártbizottság utasította el a javaslatot. A múltamtól csak 1989-ben tekintettek el, amikor a Mecseki Ércbányászati Vállalatnál kineveztek üzemi főorvosnak.
– Ön nemcsak könyvet írt az ’56-os emlékeiről, hanem rendszeresen előadásokat is tart középiskolásoknak, egyetemistáknak. Mennyire befogadóak a mai fiatalok?
– Nagyon kedvezőek a tapasztalataim. Amikor a PTE Egészségtudományi Karán egy nyolcvanfős gyógytornász évfolyamnak tartottam előadást, megígértem a hallgatóknak, hogy az utolsó órán meglepetéssel fogok szolgálni. Felütöttem a memoárkötetemet, és egy izgalmasabb börtöntörténetet olvastam fel. Persze felfedtem, hogy a történet főhőse én vagyok, és meséltem nekik az 1956-os szerepvállalásomról. Jó érzés volt látni, hogy amikor megkérdeztem, ki kér esetleg a könyvből, nyolcvan kar lendült a magasba.
[frame]
Névjegy
Debreczeni László Kaposváron született 1934-ben. Családjával kilencéves korában költöztek Pécsre. A Széchenyi István Gimnáziumban tanult, majd a már államosított Nagy Lajos Gimnáziumban tett érettségit. 1956-os szerepvállalása miatt 1957 márciusában letartóztatták, internálták, és 1958-ban három év és hat hónapi börtönbüntetésre ítélték, majd 1959-ben amnesztiával szabadult. Tanulmányait csak 1964-ben fejezhette be a POTE-n. A Mecseki Szénbányászati Trösztnél (1964-1986), majd 1987-től a Mecseki Ércbányászati Vállalatnál üzemorvos, 1989-től üzemi főorvos. A rendszerváltás után az ÁNTSZ tiszti főorvosa lett, nyugdíjazásáig a Baranya Megyei Intézet helyettes vezetői beosztását látta el. 1990-94 között a KDNP színeiben Pécs Megyei Jogú Város önkormányzati képviselője volt. Több rangos szakmai elismerése mellett Nagy Imre-érdemrenddel (2004), valamint a Szabadság hőse emlékéremmel (2006) tüntették ki. 2013-ban a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át.
[/frame]