Az uránbányászok élete rettenetesen kemény volt, egyértelműen életveszélyes: folyamatosan kapták a radonsugárzást, a munkára rámentek az ízületeik, a kvarcpor szétszedte a tüdejüket. A legmegrendítőbb mindebben azonban az, hogy a bajok sokszor a felelőtlenségüknek köszönhetően következtek be.
A magyar kormány kérésére 1952-ben szovjet szakértői csoport érkezett Magyarországra, hogy hazánkban is nekilássanak az urán utáni kutatásokhoz. A Mecsek lábánál pedig meg is lelték, amit kerestek, ott ugyanis jelentős uránaktivitást tapasztaltak. A kutatások befejeztével 1955-ben megkezdték az ipari feldolgozás előkészületeit Bauxit Vállalat fedőnév alatt, 1957-re pedig beindult a bányászat.
Beteges titkolózás
Egry Róbert nyugalmazott vegyészmérnök és radiokémikus pedig ott volt a kezdetektől, sok mindent látott, és sok mindent mesélt is nekünk az uránbányászat folyamatáról. Elmondta, hogy a „Bauxit Vállalat” névre az ukázba adott szovjet követelés miatt volt szükség.
A hivatalos információ az volt, hogy a Mecsekoldalban bauxitot bányásznak, ezt pedig a ’80-as évekig képesek voltak fenntartani, annak ellenére, hogy mindenki tudta a környéken, hogy erről szó sincs. „Beteges titkolózás” ment akkor – mondta –, az is ezt mutatja, hogy az akkori térképeken sem a bánya, sem pedig a dúsító nem volt látható. Minden „fecni” titkosítva volt – folytatta –, az egész idetelepült bányaipar „állam volt az államban”.
A titkosításmániára azért volt szükség, mert az – amúgy átlag alatti minőségű – uránt itt nem elsősorban energiahordozónak termelték ki, hanem azzal szovjet nukleáris fegyvereket szereltek fel. Épp ezért nem csoda, hogy az egész bánya katonai fennhatóság alá tartozott – az őrtornyok pedig még ma is állnak.
Uránváros megépülése
A bányával egy időben kezdték el építeni a bányászokat és családjukat kiszolgáló városrész több mint 5000 lakását, azaz Uránvárost. Az épületek „rohamtempóban” készültek el – idézi fel Egry –, de a környékbeli infrastruktúra már kevésbé.
Az utak, járdák, óvodák és iskolák csak apránként épültek fel. Egry hangsúlyozta, hogy a bányászok komoly megbecsültségét mutatja, hogy – átlag feletti fizetésük mellett – 2 éven belül ingyen kaptak itt lakásokat.
Szilikózis, életveszélyes szellőztetés, sugárzás
Egry szerint azonban mindenképpen „meg volt az ára” a jól jövedelmező és tiszteletre méltó munkának. A felszíni vagy felszínközeli „száraz fúrások” nyomán rengeteg kvarcpor szabadult fel ugyanis a levegőben, amit a kényelmetlen védőfelszerelésekre fittyet hányó bányászok nagy mennyiségben le is tüdőztek. Az így kialakuló szilikózis – meséli Egry – tipikus bányászbetegség lett.
A másik komoly egészségügyi ártalommal akkor szembesültek, mikor mélyebbre ástak, és megkezdték a „vizes fúrásokat”, amikor a port már vízsugárral próbálták meg lekötni. Képzeljük csak el: 45 fok van, izzadunk, mindenünk csupa víz, nyeljük a port, közben pedig beindítják a hatalmas szellőztető-ventilátorokat. A gépek okozta „vibrációs ártalom” és a folyamatos hideg huzat kettőse pedig életre szóló mozgásszervi betegségeket okoztak a bányászoknál.
Mindemellett ott van még a radongáz, az uránérc természetes bomlásterméke, ami akkor szabadult fel, amikor a bányászok az ércet tartalmazó köveket felrobbantották és szétfúrták. A radongáz gamma-sugárzása pedig nagyon magas, és a tüdőbe kerülve „iszonyú pusztítást hajt végre”. A radongáz beszippantása pedig kiküszöbölhetetlen körülmény volt, sok bányász pedig a sugárbetegségbe – és szövődményeibe – halt bele évekkel később.
Egry ehhez még hozzátette, hogy míg a bányászokat a radongáz, addig az urán dúsításával foglalkozó vegyészeket a „sárga por” veszélyeztette. Ez egy 60 százalékban uránfém-tartalmú vegyi termék, amit a Szovjetunióba küldtek tovább. Ez a por egy vékony üvegfalon sem sugárzik át, könnyű szállítani, viszont ha az óvatlan vegyészek beszívták a levegőben szálló maradékát, az egyenlő volt a lassú és fájdalmas megbetegedéssel, ugyanis a por legroncsolóbb alfa-sugárzást tartalmazza. A nagyja ugyan gyorsan kiürül a szervezetből – folytatta a vegyész –, de ami nem, az egy életre beépül a csontokba és a szövetekbe. Így pedig feltehetően sokan jártak, bár Egry szerint publikussá soha nem váltak ezek az ügyek.
Cigizés az urán mellett
Az ilyen megbetegedésekben természetesen a munkavédelmi előírások megsértése is szerepet játszott, ami egyszerűen felelőtlenség volt. A leggyakoribb szabálysértés a veszélyes anyagok közelében történő dohányzás és étkezés volt. Kérdésünkre, hogy tudták-e, mit tesznek ilyenkor, Egry határozottan azt mondta, hogy igen. Tudták, hogy milyen veszélyekkel járt a munka, mégis visszamentek a bányába, vagy a dúsítóüzembe, mert olyan csábító volt a fizetésük.
Aki tíz évig bányászott uránt, az már úgy mondhatott fel, hogy 2 évnyi végkielégítést kapott, mondta Egry, majd hozzátette, hogy ebből a pénzből akár vállalkozást is indíthattak volna. De a legtöbben sajnos a bánya bezárása után a fizetésüket inkább csak felélték.
A fotók forrása: Pécsi uránbánya fotók – Facebook-csoport
