Szerény, kedves, nyitott fiatalember. Szívében Pécs már legalább olyan kiemelt helyet foglal el, mint Franciaország. Koncerteket szervez szerte Európában. Szabadidejében pedig a Psycho Mutants zenekarban tangóharmonikázik. A lassan tükévé avanzsálódó Jehan Paumeróval beszélgettünk.
– Közel egy évtizede élsz Pécsen. Francia fiatalként mégis mi vonzott Magyarországra és mi tart itt a városban?
– Csak néhány hónapra jöttem volna a bordeaux-i egyetemi éveim alatt lektornak – Portugáliába készültem, de itt kötöttem ki. Végül úgy alakult, hogy a munkám végeztével maradok még egy kicsit, aztán még egy évet. Kis idő múlva azon kaptam magam, hogy itt élek, és itt is akarok maradni. Fura, de igazából egy kocsma volt az egyik fő vonzerő. Az egykor az Uránia moziban működő Kino Caféban rengeteg barátot szereztem, megfogott az ottani atmoszféra. Ma már egyrészt a szerelmem, az ő velünk együtt élő lányai, a munkám, a koncertszervezés, valamint a Psycho Mutants tart itt.
– Szüleid kenyerén kezdtél itt élni, vagy a saját lábadon kellett megállnod?
– Bár nem szegény családból származom – apám az egyik cognaci konyakgyár informatikusa volt, édesanyám háztartásbeli, testvérem grafikus – a szüleim következetesen nem támogattak. Nyaralásra, jogosítványra, autóra sem kaptam tőlük pénzt. Mindvégig magam kerestem meg a kenyérre valót, ráadásul Pécsen harmadannyi a jövedelmem, mint otthon lenne hasonló munkakörben. De nem is ez számít.
– A hazád, Franciaország, a jobb fizetés, a honfitársaid soha nem húztak haza?
– Az első időszakban komoly honvágy gyötört, de egyre inkább magaménak éreztem a várost. Úgy éreztem, több tennivaló van itt, mint otthon, a kreativitásomat jobban ki tudom bontakoztatni itt. Otthon szinte mindent kitaláltak már, itt viszont van esélyem új dolgokat alkotni, nagyobb a mozgástér.
– Mi mindent dolgoztál nálunk?
– Programokat, koncerteket szerveztem, egyúttal tanítottam, fordítottam is. A kulturális főváros program előtt kaptam állást a menedzsmentközpontban, majd 2011-től a Zsolnay-negyedben alkalmaznak a program divízióban. Koncerteket hozok össze, tartom a kapcsolatot a külföldiekkel, az események lebonyolításáért vagyok felelős. Tavaly például az Örökség Fesztivál és a Zsolnay Fesztivál programjainak összeállításában segítettem, s közbenjárásomra érkezett Pécsre a Les Tambours du Bronx ütősegyüttes, a Movits!, a Fantazio vagy a Socalled is.
– Véleményük utóbbiaknak is lehet rólunk, de általánosságban is érdekelne, a franciák mit gondolnak Pécsről, Magyarországról?
– A zenekarok Pécset kiemelten kezelik, s a legjobb fellépőhelyek között tartják számon, szívesen térnek vissza, s legendák keringenek a hálás pécsi közönségről. Franciaországban elsősorban a hírekből értesülnek Magyarországról, a városokat nem ismerik, sokszor keverik az országot Lengyelországgal, Csehországgal is. Bár ez valamelyest változott, amióta van a Sziget Fesztivál. Az utóbbi időben felnőtten gondolkodó emberek is képesek elhinni, hogy itt tombol a diktatúra; de vannak persze, akik utánajárnak a dolgoknak, s tudják, nincs így; ismerőseimnek pedig én vagyok az élő bizonyíték minderre…
– Mi igaz a francia sztereotípiákból?
– Természetesen nem mindenki költő, író, művész, s nem mindenki arrogáns, nagyképű. Ami igaz, hogy valóban kevesen értenek idegen nyelven, ebből fakadóan nem tudnak szót érteni a külföldiekkel. Ezzel együtt nem arrogánsak, s ha még sokat is foglalkoztak a múltban önmagukkal a franciák, ez sincs már így. Egyre nyitottabbá válik az ország.
– Ha már nyitottság: mit szólt a magyar konyhához a francia kosztokhoz szokott gyomrod?
– Elsőre furcsa volt az a temérdek nehéz étel, amivel találkoztam, de idővel megszoktam, azzal a kiegészítéssel, hogy otthon azért rendszeresen főzök franciásan is. Kedvencem például a mákos guba; érdekesség, hogy nálunk nincs is mák, még félnek is tőle. De nagyon szeretem a töltött káposztát, a pörköltet is és a magyar italokat is.
– Konyak helyett Unicum?
– Pontosan. A legjobb töményital, amit valaha fogyasztottam. De a pálinka is a kedvenceim között van. A borok közül pedig – nekem elhihetik – a villányi és a szekszárdi vörös felveszi a versenyt a bordeaux-i nedűkkel. Az igazi konyak persze továbbra is maradt a szívem csücske, de mivel nálunk annyi van, leginkább tonikkal isszuk. Érdemes kipróbálni, igazi üdítő hatásban lehet része annak, aki megkóstolja!
– Ahogy annak is, aki ellátogat egy Psycho Mutants koncertre és tangóharmonika szót hall. Hogyan jött a hangszerválasztás és a csapatban zenélés?
– Korábban gitározgattam, majd teljesen autodidakta módon kezdtem tangóharmonikán tanulni. Nálunk rengeteget hallani egyébként a hangját, hiszen igazi tradicionális hangszer, elég csak a sanzonokra gondolni. Elhoztam magammal, egyre jobban ment, majd amikor Karnics Zoli (a Psycho Mutants frontembere, énekese – a szerk.) fülébe jutott ez, elhívott néhány próbára. Ma minden második számban már szerepet kap, s elválaszthatatlan a banda hangzásvilágától a tangóharmonika.
– Pécs mindörökre?
– Még nem tudom. De a következő 10-15 évben szerintem itt maradok. Jól érzem itt magam, részemmé vált a város, az ország, a környezetem.
