Tavaly hozta létre Lánczos Sándor mesterszakács a pécsi gasztrostúdiót, melyben azóta számtalan foglalkozást tartottak a legkülönbözőbb tematikákkal: a pécsiek tanulhattak már többek között pizzát, kovászos kenyeret, tortát, hamburgert, mexikói és thai ételeket készíteni, de elsajátíthatták akár a konyhakéssel való szeletelés csínját-bínját is. A cikk írója nemrég vett részt az első gasztro-workshopján, házi gomolyasajt készült a csoportos órán. Élménybeszámoló következik.
Nemrég részt vettem a KTCHN a Gasztrostúdió egy workshopján. Eredetileg édesanyámmal mentem volna, de betegsége miatt a páromnak kellett beugrania helyette. Előrebocsátom: bármilyen párosnak érdekes tapasztalat lehet a közös sajtkészítés, így akárkit meglephetünk ezzel az élménnyel, például ajándékjegy formájában.
A foglalkozást Kurucsai Attila pécsi séf tartotta, aki nem csak sok érdekességet mondott el a workshop témáját adó gomolyasajtról és más fajtákról, de emellett lépésről lépésre segítette a résztvevőket a készítés folyamatában és ötleteket sorolt fel a későbbi kísérletezéshez.
A műhelyfoglalkozásról
A résztvevők párokba rendeződve, fejenként 2-2 darab gomolyát készítettek, egy natúr és egy kakukkfüves variációt. A sajtkészítés maga viszonylag könnyű, azonban elég monoton folyamat volt, ha Lánczos Sándor és Kurucsai Attila séfek nem szórakoztatták volna az összegyűlteket történeteikkel, valószínűleg jóval unalmasabb lett volna a dolog.
Persze voltak felettébb izgalmas részek, mint például a tej beoltása – ehhez először pontosan 38 fokosra kell melegíteni és folyamatosan mérni a folyadék hőmérsékletét –, illetve az alvadék vágása. Ez utóbbi volt talán a legbizarrabb lépés mind közül, hiszen a pudingállagúvá vált tejet kellett felszeletelni és kézzel összekeverni.
A formázást követő forgatás viszont kifejezetten idegőrlő dolog, nem is gondolná az ember, mennyi idő egy-egy darab házi sajt elkészítése.
Könnyű hibázni és rengeteg időt kell szánni rá
Bizony, a szórakozottabb szakácsok könnyen hibáznak, habár a sajtot nehezen lehet ténylegesen elrontani a tapasztalt séfek szerint. Emellett viszonylag hosszú idő telik el a kész termék fogyaszthatóságáig.
Esetünkben az alvadék formába helyezésekor derült ki, hogy én például elmértem a tejet, így a négyből egy sajtunk jóval kisebb lett a többinél. Ez persze az ízét nem befolyásolja, de kár érte.
A folyamat időigényességét pedig leginkább az mutatja, hogy a háromórás workshop után hazaérve még órákon át jártunk a konyhába, hogy egyesével megfordítsuk a formákban a sajtokat. Sőt, a sófürdőbe csak másnap kerülhettek, ezután következik az érlelés. Vagyis számítsunk rá, hogy ha otthon állunk neki a gomolyagyártásnak, akár napokra lesz elfoglaltságunk.
Mondtam már, hogy jó volt!
Hozzá kell tenni, hogy nem olcsó mulatság egy-egy ilyen workshopon – ráadásul többed magunkkal – részt venni, de kérdem én, mit számít a pénz, ha közös élménnyel gazdagodhatunk általa?
Külön pluszpont, hogy a házi tejből és savóból a szervezők csomagoltak a résztvevőknek, így otthon folytathatták a kísérletezést a lelkes hobbi sajtkészítők.
Összességében nagyon jól éreztük magunkat, így mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy kipróbáljon legalább egy ilyen foglalkozást, neki tetsző témában. Én következő alkalommal „A hús nélküli konyha, avagy a vegetáriánusok világa” közös főzésre megyek majd.
