Nehéz egy olyan, minden tekintetben tökéletes hangversenyt adni, ahol a műsoron két örökzöld klasszikus van, olyan dallamok, amiket a komolyzenét kedvelők túlnyomó része ismer. A Pannon Filharmonikusok ezúttal ilyen darabokból állított össze egy estét a Kodály Központban.
A mindenki által ismert slágerdarabok minden taktusa a fülünkben cseng, élvezzük a művet, így nincs nehéz dolga a zenekarnak. Persze ez nem jelenti azt, hogy el lehet „kenni” a kevésbé embert próbáló, kevésbé igényesebb részeket, de az biztos, hogy könnyebb kielégíteni a közönséget, könnyebb elnyerni a hallgatók tetszését.
Majdnem hibátlan remekmű egy remek művésszel
A koncert első felében Csajkovszkij b-moll zongoraversenyét hallhatta a közönség, ami amellett, hogy egy magával sodró mestermű, igazi virtuozitást kíván a zongoristától. Balázs János kiváló választás volt erre a feladatra. A Liszt-díjas művésznek sikerült megfognia a mű lényegét, eltalálni azt a tónust, ami az orosz romantika sajátja. Nem véletlenül kapott ötperces tapsot és ült vissza három ráadásszámot adni, köztük a mindenki által ismert és szeretett Diótörő-balett legnépszerűbb részének zongoraátiratával – szintén Csajkovszkij „tollából”.
A zongoraverseny szépsége mellett nehéz nem észrevenni a zenekar és a szólóhangszer párhuzamos játékának nehézségeit, a ritmikai felelgetéseket, azt, hogy hogyan lép be egyik a másik után. Ebben a műfajban jobbára a szólóhangszer diktál, hozzá kell igazodnia a zenekarnak. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy szabad kezet kap a szólóművész, egy kiegyensúlyozott, karmester által irányított egészséges egyensúlynak kell lennie. Persze csak a szerző előírásának keretein belül.
Néhol ez kicsit elcsúszott a Csajkovszkij-mű során. Esetenként elveszett a zongora a zenekar nyomása alatt, néhol pedig a kelleténél talán hangosabban szólt a művész keze alatt. Balázs János a rutinjával szépen korrigálta ezeket a részeket, a filharmonikusoknak pedig sikerült hozzáigazodni Bogányi Tibor keze nyomán.
Az összekötő részek egy-két helyen megbicsaklottak, ahol a zongora átadta a zenekarnak a főszerepet és fordítva. Ám ezek hibátlan megoldása csak nagyon ritkán valósul meg a hangnemváltások és a nyakatekert ritmika miatt.
A filmzenék őse
Ha kilencedik szimfóniáról hallunk, mindenkinek Beethoven klasszikusa ugrik be, pedig Dvořák kilencedik szimfóniája is talán ugyanolyan ismert. Csak ezt a közönség „Újvilág” szimfóniaként ismeri, mivel az akkor már idős szerző Amerikában komponálta, ahol rengeteg új zenei hatás érte. Nem utolsósorban azért válhatott örökzölddé, mert számos amerikai filmzeneszerző merített ötletet, motívumokat belőle, olyanok, mint John Williams vagy Elmer Bernstein; így aki először hallja a szimfóniát, akár egy Star Wars-film hangulata is visszaköszönhet.
Ezt kifogástalanul játszotta a Pannon Filharmonikusok, a négy tétel különböző karaktereit érzékletes különbségekkel hozta Bogányi Tibor együttese. Természetesen külön szót érdemel a második tétel angolkürtszólója, ami szintén hibátlanul szólt.
Az alábbi videóban megfigyelhető Dvořak hatása például a Star Wars zenéjére:
