Mi vagy ki a gráner? Mit jelent ez a szó? És miért csak Pécsett ismerték?
Hallották már azt a szót, hogy gráner? Tudják, hogy kik vagy mik voltak a gránerek? A legtöbben ma ezekre a kérdésekre nemleges választ kénytelenek adni, pedig a gráner tipikusan olyan szó volt, amit csak a pécsiek ismertek és használtak egy időben. Ebben a tekintetben nagyon hasonlatos a tüke szóhoz, amiről a pécsieken kívül manapság sem sokan tudják, hogy mit jelent. Akinek még ma is ismerősen cseng a több mint másfél évszádon keresztül gyakran használt gráner kifejezés, az feltehetően a pécsi bányászattal hozza kapcsolatba, nem is helytelenül.
Mi az, hogy gráner?
Szirtes Béla, a pécsi bányászat történetének szakértője a Pécsi Szemlében megjelent „Kik azok a gránerek?” című írásában kiemeli, hogy ez a ritka szó szinte semmilyen szakirodalomban és dokumentumban nem fordul elő. Szirtes tehát az első és eddig az egyetlen kutató, aki utánajárt és leírta, hogy mit is jelent az, hogy gráner. Íme a definíciója:
„Gráner az a személy, aki, illetve akinek őse az Osztrák–Magyar Monarchia hajdani Krajna tartományából (ma Szlovénia területén található) 1853–1925 között települt le Pécsett vagy Pécs környékén azzal a céllal, hogy a Dunagőzhajózási Társaság szénbányáinál munkát vállaljon.”
A krajnaiakat, nemcsak az itt élő más nemzetiségű bányászok, hanem saját maguk is német jelzővel illették és később ez alakult át a könnyebben ejthető, magyarosított formára. Feltehetően nagyjából a következő módon: Krajna német neve Krain, a krajnai ember németül „krainer”, innen a Krajnából bevándorolt pécsi bányászok elnevezése, tehát a krainerből magyarosan gráner lett, mert azt valamiért akkoriban könnyebb volt kimondani. A gránerek bizonyára büszkék voltak nemzeti identitásukra, sokáig megőrizték azt. Ezért lehet az, hogy őket nem krajnaiaknak hívták, ellentétben például a Pécsett letelepedett cseh vagy stájer bányászokkal, akiket nem a németes formában említettek (a német tulajdonképpen kötelező nyelv volt), nem úgy, hogy „böhmerek” vagy „steierek”, írja Szirtes. A gránerek tehát nem engedték, hogy nemzetiségük úgymond beolvadjon a német nyelvbe.
Kemény legények voltak
A gránerek letelepedése közben és után nevük fogalommá vált. A bányászathoz valamennyire kötődő emberek nagy része a gráner kifejezés alatt – írja Szirtes – „a jó, belevaló bányászt érti, azt a bányamunkást, aki keménykötésű, igazi bányász, aki a legnehezebb, legveszélyesebb munkát is vállalja, szakszerűen, megbízhatóan elvégzi”. Ennek magyarázata az, hogy a gránerek valóban jó munkások voltak.
Sokáig összetartó „nemzetiségi” munkacsapatokat alkottak, egyaránt végeztek vágathajtó, fejtési és aknamélyítési feladatokat, szívósan tűrték az embert próbáló körülményeket. Nem is nagyon lehetett szórakozni velük: ha a hétvégeken valamelyik kocsmában egy kis összetűzés támadt, a kérdésre, hogy mi történt, gyakran azt a választ adták a helyiek, hogy „itt jártak a pécsbányatelepi gránerek”.
Miért jöttek Pécsre a gránerek?
Krajna tartományt a monarchia idején kis számú német lakosával együtt szorgalmas szlovén, föld- és erdőmunkások lakták, akik munkájukból alig tudtak megélni, és ezért telente messzi vidékre jártak megtermett gyümölcseiket árulni. Mivel a gazdasági lehetőségek Krajnában korlátozottak voltak, a tartomány kivándorló területnek számított, ezért szinte az összes településéről érkeztek bányamunkások Pécsre, írja Szirtes. Lényegében nekik – és sok más egyéb országból Pécsett letelepedett munkásnak – köszönhető, hogy az Első Dunagőzhajózási Társaság 1852-ben el tudta kezdeni megépíteni a bányát, és később a fejlesztéseikben is részt vettek. Mindehhez ugyanis a történelmi Magyarország területén nem állt rendelkezésre megfelelő munkaerő.
Szirtes kutatása szerint 1853 és 1925 között 11205 külföldi munkavállaló állt munkába a bányavállalatnál, ebből több mint 1900 volt gráner. Az utolsó nagy fejlesztési szakaszban minden negyedik külföldi bevándorló krajnai volt. És vajon miért maradtak itt? Egyrészt a bányászmunkások 36 házból és egy kocsmából álló első lakótelepe jobb, korszerűbb, élhetőbb hely volt, mint ahonnan jöttek. Másrészt – és valószínűleg ez volt a döntő ok –, ha nem dolgoztak, visszatoloncolták őket és családjukat Krajnába. A gránerek nagy többsége, a többi külföldi bevándorolthoz hasonlóan, minden gond és probléma ellenére tehát itt maradt, véglegesen letelepedett Pécsett és végül magyar állampolgárrá váltak.
