Ez nem csupán munka, hanem az élet – vallja Hovány Roland címzetes tűzoltó zászlós, aki nemrég vehette át az Év Tűzoltója-díjat a várostól. A férfi a szabadidejében is tűzoltóként járja a várost, egy lánglovag szemével nézi az utcákat.
– Egy kicsit minden férfi gyerekkori vágya, hogy tűzoltó legyen. Neked is ez volt az álmod?
– Nem igazán. Én gépkocsivezetőként dolgoztam, mielőtt 1997-ben a pécsi tűzoltósághoz kerültem. A sógorom itt dolgozott, ő mutatta be nekem a pécsi tűzoltókat, és ugyan a szakmáról nem sokat tudtam fiatal fejjel, az itt tapasztalható összetartás és bajtársiasság hangulata egyből vonzóvá tette számomra a szakmát. A kiképzésem és az első éles tűzoltások és mentések után azonban nyilvánvalóvá vált számomra, hogy ez nem csupán munka, hanem maga az élet!
– Nem volt nehéz autóvezetésről tűzoltásra váltani?
– Nem volt nagy váltás, az én fő feladatom ugyanis a tűzoltóautók vezetése. Én mindig is szerettem úgymond „sportosan” vezetni, a tűz- és kárestekhez pedig értelemszerűen sietni kell, szóval örülök annak, hogy a gyorshajtás megengedett a tűzoltóságnál. Persze ezt is meg kellett tanulni, mint a szakmában mindent. A hátsókeréken-állástól el kellett jutni a vezetőülésig, az pedig komoly munka volt.
– Mi volt a legnehezebb feladat a képzés során?
– Megismerni Pécs és a város környékének útjait, utcáit, és minden olyan apró tényezőt, ami a térség közlekedését befolyásolhatja. Én 4-5 térképet tanultam meg betéve ahhoz, hogy minél jobban és hatékonyabban navigáljak, ezen felül pedig készítettem magamnak olyan útmutatókat, jegyzeteket és térképeket, amelyeknek köszönhetően le tudjuk rövidíteni a kiérkezési időt. A kezdő tűzoltóautó-vezetőknek is segítek, vaktérképeket készítek nekik, amelyekkel felkészülhetnek a vizsgákra és persze a városi tájékozódást is könnyebben sajátíthatják így el.
– Hogyan kell elképzelni azt, amikor bevetésre mentek? Mi a te feladatod?
– Jön a jelzés, benne az adott eset ismert információival és adataival, nekünk pedig a jelzéstől számítva 2 percen belül úton kell lennünk. Nekem egyből tudnom kell, hogy hova megyünk pontosan, és hogy milyen útvonalon érünk oda a leggyorsabban. Ha tűzeset történt, besegítek a szivattyúk kezelésénél, ha közúti baleset, akkor pedig a roncsokban rekedtek kimentésében is részt veszek.
– Sok megrázó dolgot láthattok ilyenkor. Nehéz feldolgozni a balesetek és tűzkárok látványát?
– Az első halálos baleset látványa mindig velünk marad, én soha nem fogom elfelejteni azt, amikor az első ilyen esethez kiérkeztem. Szörnyű látvány volt, megviselő, de akármilyen nehéz is tűzoltóként, hozzá kell szokni az ilyesmihez, meg kell tanulni munkaként felfogni. Máshogy nem lehet ezt csinálni. Persze jó oldala is van a tűzoltóságnak, hiszen szinte naponta mentünk életeket és értékeket. Az pedig kifejezetten jó érzés, hogy az emberek mindig szurkolnak nekünk, és látni rajtuk, hogy felnéznek a tűzoltókra.
– Van szabadideje egy tűzoltóautó vezetőjének?
– Van, de én a szabadidőmben is tűzoltóként járom a várost, egy tűzoltó szemével nézem az utcákat, épületeket. Ez már beidegződött, mindig azt figyelem, hogy hol van útlezárás, útfelújítás, milyen útszakasz mikor dugul be, vagy mikor nem. Ha valami történik és mennünk kell, akkor ezek a megfigyelt apróságok sokat segíthetnek a gyorsabb intézkedésben.
