Bár a 193 centiméter magas Kiss Virág még csak 15 éves, a szezonban már tagja volt az Adria Liga bronzérmes, bajnoki 5. helyezett Peac-Pécs női kosárlabda együttesének. Játékosként nincsenek elérhetetlen álmai, „mindössze” felnőtt válogatottságra és folytonos Euroliga szereplésre vágyik, ami a mostani helyzetét tekintve pár éven belül elérhetőnek is tűnik számára. De vajon mit csinál egy 15 éves profi a szabadidejében?
– Hol kezdted a kosárlabdát?
– Kaposváron játszottam először. Az elején nem is nagyon tetszett, csak a magasságom miatt küldtek el kosarazni a szüleim, a barátaim. Egy táborba mentem el és ott azt mondták, hogy a testalkatomon kívül a tehetségem is megvan a játékhoz. Ezért el is kezdtem edzésre járni.
– Rögtön megszeretted?
-Egyáltalán nem. Sőt, egy idő után nagyon rosszul éreztem magam az edzéseken. Olyannyira elegem lett belőle, hogy egy évet ki is hagytam. Utána viszont nagyon nehéz volt visszaszokni, főleg úgy, hogy nem is akartam igazán. Borzasztóan nyomasztó volt ugyanis a csapathangulat, és ezért rossz élmények kötődnek ahhoz a kaposvári időszakhoz.
– Miként folytatódott mégis a karriered?
– Nagykanizsára mentem játszani, ahol már sokkal jobban éreztem magam. Ez pedig a teljesítményemen is meglátszott. Két évig játszottam az NB I/b-ben felnőttek között. Ekkor figyelt fel rám a Peac is.
– Akik le is igazoltak…
– Igen. Kanizsai játékosként ugyanis többször játszottam pécsi csapatok ellen, így már jól ismertek. Aztán az egyik ilyen mérkőzés után leültünk egyeztetni a Peac vezetőivel, akik láttak fantáziát a játékomban. Egyáltalán nem volt biztos, hogy Pécsre igazolok, ám a fejlődésem szempontjából jó ajánlatot kaptam, ezért szerződtem ide.
-Milyen érzés jóval idősebbek ellen játszani?
-Furcsa, de jó. Már Nagykanizsán is felnőttek között játszottam, idén pedig pályára léptem több élvonalbeli versenysorozatban, így kezdem megszokni. Az Adria Ligában például volt egy 19 pontos mérkőzésem is. De azért még mindig fantasztikus érzés az a tudat, hogy ilyen fiatalon itt lehetek.
– Hogy telnek a mindennapjaid?
-Egy szóval? Fárasztóan. Az elején borzasztó nehéz volt megszokni ezt az ütemet, de már egész jól belejöttem. Úgy érzem, mostanában már sikerül összeegyeztetnem a dolgokat.
– Mennyiben különbözik az életed egy veled egykorú fiatalétól?
-Szerintem teljesen más. De még egy velem egykorú magyar kosaraséhoz képest is zsúfolt. Szinte egész nap edzek, amikor nem iskolában vagyok. Míg kortársaimnak legfeljebb napi egy edzésük van, nekem a fontos meccsek előtt sokszor meccselemzéseken is részt kell 
vennem a felnőttekkel. Ráadásként vannak néha reggeli edzések és egyéni képzések is. De a legfárasztóbb része a bajnokságnak a sok hosszú utazás, ami rengeteg energiát kivesz belőlem.
– Nem sajnálod, hogy már ilyen fiatalon nincs szabadidőd?
– Néhanapján azért akad egy kis szabadidőm, de mivel úgy sincs különösebb hobbim a kosárlabdán kívül, nem is nagyon bánom. Szerintem a sport és az utazások során szerzett élményeim bőven kárpótolnak a sok munkáért.
– Mik a további terveid?
-A későbbiekben mindenképp szeretnék a felnőtt válogatottban is pályára lépni, valamint egy masszív Euroliga résztvevő csapatban játszani – remélhetőleg Pécsett.
