„Pécsi romák, akik példaképek” című cikksorozatunk utolsó részében 3 hölgyet mutatunk be, akik segítőként, mentorként dolgoznak.
Mentór mitológiai alak, Odüsszeusz fiának gyámja, segítője, tanácsadója, akire Odüsszeusz rábízta „egészen a házát” amikor a trójai háborúba indult. A mentorálás minden korban jelen volt a történelem során. Lényegét tekintve semmit sem változott a mentor szerepe az idők folyamán, feladata tapasztalataival segíteni, támaszt nyújtani, inspirálni, önbizalmat adni, tehetséget gondozni. Nagynevű művészek esetében is van rá számos példa, hogy életpályájukon volt egy-egy személy, akik nélkül nem váltak volna azzá, akikké váltak végül. A cikkben bemutatkozó három hölgy is arra vállalkozott, hogy nehéz sorsú, sokszor saját gyerekkorukat idéző életű gyermekeket, illetve felnőtteket támogassanak, saját élettapasztalataikat megosszák velük, ezáltal segítve nekik kiemelkedni nehéz körülményeik közül.
Tamás Márta:
„Tamás Mártának hívnak, 1987-ben születtem Dencsházán. A szüleim mindig is dolgos emberek voltak, a napi munkájuk mellett még kertet műveltek, állatokat tartottak és nevelték a három lányukat, minket. Kicsi korom óta segítettem a ház körüli munkákban is. Kislányként fodrász akartam lenni.
13 évesen elkerültem Pécsre a Gandhi Gimnáziumba, ahol a későbbiekben leérettségiztem és megszereztem a dajka végzettséget. Érettségi után nem tudtam, mit akarok csinálni, merre szeretnék indulni, így jelentkeztem ifjúságsegítő szakra. Érettségi óta dolgozom, sokszor a tanulás mellett is, mert számomra nagyon fontos az önállóság. Jelenleg egy fogyatékosok nappali intézményében dolgozom, beteg, sérült fiatalokkal. Szeretem a munkámat, szeretek segíteni, de még a mai napig is bánom, hogy nem lettem fodrász. Pont ezért tanácsolom mindenkinek, hogy tanuljon szakmát, hogy legyen kézzelfogható végzettség a kezében, amit szeret, amiben jól érzi magát, mert az élet túl rövid ahhoz, hogy ne érezd jól magad a munkádban.”
Orsós Tiborné:
„Kétgyermekes anyuka vagyok. Egy elszegényedett faluból származom, ahol szüleimmel és 10 testvéremmel éltünk szegényes körülmények között. Ezért már az általános iskola elvégzése után munkába kellett, hogy álljak, mivel a szüleimnek nem volt rá lehetőségük, hogy finanszírozzák további tanulmányaimat. A munka miatt elkerültem otthonról oda, ahol jelenleg is élek a családommal.
Életem során több munkahelyem volt, dolgoztam varrodában, közhasznú munkásként és sokszor jártam napszámba. A napi megélhetésért párommal együtt meg kellett küzdenünk.
2015 óta dolgozom a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alkalmazásában. Pályafutásomat egy közösségi házban kezdtem, ezt megelőzően a Szeretetszolgálatnál önkéntes munkát vállaltam. Tanodában dolgozom mentorként. Feladataim közé tartozik a gyerekek kísérése az iskolából a tanodába, valamint a családokkal való kapcsolattartás, ami nagyon fontos, mert a legtöbb velünk kapcsolatban álló család hátrányos helyzetű, roma származású.
Bár nem tudtam tovább tanulni, gyermekeimet és a tanoda gyermekeit is arra buzdítom, hogy éljenek a lehetőségekkel. Igyekszem megadni nekik ebben minden támogatást. Ha a tanulás valamilyen oknál fogva nem megy, a gyerekeket biztatom a kitartó, becsületes munkára, az elfogadásra. A cél természetesen az, hogy szerezzenek szakmát, így több lesz a lehetőség is.”
Orsós Anita:
„Orsós Anita vagyok, 33 éves, 2 kisgyermek, egy 10 éves kislány és egy 5 éves kisfiú édesanyja. Pécs keleti részében élek és dolgozom.
2007-ben végeztem szülésznőként, rövid szülésznői munkásságomat hamar váltotta, hogy 2011-ben a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál kezdtem el dolgozni, ennek immáron 7 éve. A történet attól egyedi és különleges, hogy azon a cigánytelepen végezhetem segítő munkámat, ahol felnőttem, ahol 30 évig éltem, és ahol a szüleim még mindig élnek. A legáldottabb dolog olyan embereket oltalmazni, segíteni, akik végigkísérték, és kísérik is mai napig az életemet. Mint minden segítő szakmában dolgozónak, nekem is vannak kisebb-nagyobb elakadásaim, de soha nem éreztem azt, hogy ez egy klasszikus értelemben vett munkahely lenne. Lehetőség arra, hogy segíthessek, hogy visszaadhassak abból a jóból, amit kaptam, hogy fejlődjünk, hogy együtt előreléphessünk, hogy a csoda nem csak három napig tart, hiszen az bennünk van, a cigánytelepen élő egyszerű emberben is.
A legfontosabb, hogy higgyünk magunkban, abban, hogy a terveink, céljaink igenis megvalósíthatóak, mindenkiben ott van a lehetőség az önmegvalósításra, a fejlődésre, a változásra. Motivációmat kollégáimnak és családomnak köszönhetem; célom a kiegyensúlyozottabb élet biztosítása, a példamutatás.”
