Az ősi Antarktika jóval melegebb és csapadékosabb volt, mint azt korábban feltételezték a tudósok – derült ki az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA szakembereinek részvételével végzett egyetemi kutatásból, amely szerint a hajdani éghajlati viszonyok kedvezőek voltak a jeges kontinens peremén megjelenő gazdag növényzet fennmaradásához.
A Nature Geoscience című folyóirat internetes kiadásában közölt tanulmány szerzői a déli-sarkvidéki Ross-selfjég alatti területről gyűjtött üledékmagmintákban talált növényiviasz-maradványok elemzésével állapították meg, hogy 15-20 millió évvel ezelőtt az Antarktisz part menti területeinek nyári átlagos hőmérséklete 11 Celsius-fokkal volt melegebb, mint manapság, vagyis nagyjából 7 Celsius-fok körül mozgott. A csapadékszint is jóval magasabb volt a mai értékeknél. (Az Antarktisz magában foglalja a szűkebb értelemben vett földrészt, Antarktikát és számos szigetet.)
„A tanulmány alapvető célja annak feltérképezése volt, hogy mire számíthatunk a jövőben a globális felmelegedés miatt. A mostani eredményekből kiderül, hogy a klímaváltozás nyomán milyen szintű felmelegedésre és esőzésekre számíthatunk az antarktiszi jégtakaró területén” – közölte a kutatást vezető Sarah J. Feakins, a Dél-Kaliforniai Egyetem munkatársa.
A tanulmányban részt vevő Louisiana Állami Egyetemen dolgozó Sophie Warny nagy mennyiségű pollent és moszatot talált az Antarktika területéről gyűjtött üledékmagmintákban, a kutatók felfedezésének nyomán kezdték gyanítani, hogy a sarki övezet éghajlata a korábban véltnél melegebb volt a miocén kor közepén – olvasható a PhysOrg (http://phys.org) tudományos hírportálon, amely ismertette a tanulmány főbb megállapításait.
A szakemberek a mintákból kinyert levélviasz-maradványokat vonták alapos elemzés alá: ezekből ugyanis pontosan kiolvasható az őskori klímaváltozás alakulása, mivel „dokumentálják” az élő növény által felvett víz hidrogénizotópjainak arányát. A NASA kutatója, Jung-Eun Lee egy eredetileg a légköri vízpára hidrogénizotóp arányának elemzésére létrehozott modell segítségével vizsgálta, hogy mennyivel lehetett melegebb és csapadékosabb az ősi déli földrész.
„Amikor a bolygó felmelegszik, akkor a legszembetűnőbb változásokat mindig a sarkvidékeken lehet megfigyelni” – mondta a kutató. Tájékoztatása szerint az antarktiszi „kizöldülés” tetőpontja a 16,4-15,7 millió évvel ezelőtti közép miocén kor idején volt, amikor a légköri szén-dioxid-koncentráció értéke – a melegebb éghajlati viszonyokkal összefüggésben lévő – nagyjából 400-600 ppm (milliomod térfogatrész) körül mozgott.
A szén-dioxid-koncentráció szintje idén már elérte a 393 ppm-et, ami évmilliók óta a legmagasabb értéknek számít. A kutatók szerint a jelenlegi növekedési ütem fényében a koncentráció mértéke a század végére elérheti a közép miocén kori szintet.
