Immár 560 éve annak, hogy az egyik legellentmondásosabb pécsi püspök, Janus Pannonius elfoglalta helyét az egyházmegye élén. Annak ellenére, hogy 1459-es kinevezésétől egészen haláláig (1472) itt tevékenykedett, furcsa módon egyetlen költeményében sem említi Pécs nevét. Holott a város nagyon is megihlette.
Azt gondolhatjuk, hogy nem a pápa, II. Pius ötlete volt a kinevezés – aki régi barátja volt Janusnak, ismerte pajzán költeményeit, előéletét –, sokkal inkább a magyar király, Hunyadi Mátyás ragaszkodott hozzá, mivel meglehetősen kedvelte. Személye ellen leginkább a fiatal kora – huszonöt éves volt – volt a legfőbb érv, ám végül Pius engedett.
Ugyanakkor kortársai leírása szerint mélyen vallásos ember volt. Pécsre érkezését eléggé túlzóan írja le Battista Guarino, de azért az tény, hogy biztosan sokan várták – mindez dr. Nagy Imre irodalomtörténész tanulmányából derül ki, aki nagyító alá veszi Janus Pannonius pécsi éveit és azon műveit, ahol jelen van a város és a környező vidék (vele készített interjúnkat ITT olvashatják).
[su_quote]Battista Guarino így ír: „Mikor Olaszországból főpapi hivatalának átvétele végett Pécsre érkezett, és jelezték, hogy közeledik a városhoz, nemcsak Pécsről özönlött ki eléje megszámlálhatatlan nagy tömeg, hanem egész Pannóniából ide tódult a nép, hogy ennek az égi csodának tanúja legyen. Meg voltak ugyanis mindnyájan győződve arról, hogy nem földi halandó az, aki ilyen rövid idő alatt, ilyen fiatal korban az erényeknek és a tudományoknak ilyen kimagasló jeleit adta. Magában a városban az ablakokat, háztetőket is elözönlötték az asszonyok, öregek és mindazok, akik a püspök fogadására a városból kimenni nem tudtak. Szemtanúktól hallottam, hogy még olyan helyekre is felkapaszkodtak az emberek, melyek semmiféle biztonságot sem nyújthattak. Az utcák annyira tömve voltak emberekkel, hogy alig maradt egy keskeny ösvény, melyen át a hivatalosak keresztül hatolhattak. Mindenünnen az öröm, a zajongás és a gyermekek ujjongása volt hallható. A püspök jóllétéért imádkozott minden korú, minden nemű és minden fajta ember, mert tudták, önmagukért, gyermekeikért imádkozik az, aki a püspökért imádkozik”.[/su_quote]
Janus az őszi-téli időszakokat mindig az öt-hatezer lakosú Pécsen töltötte, az év más időszakaiban viszont a királyi udvarban tartózkodott Budán, diplomáciai feladatokat végzett Mátyásnak. Nem hanyagolta el püspöki teendőit sem: birtokokat vett és adott el, gondoskodott az iskolák működéséről, szervezte a pénzügyeket.
Sokan kétségbe vonták, de az általános vélekedés az, hogy a Búcsú Váradtól című verse a Pécsre költözés előtt/miatt íródott, ebben siratja Nagyváradot, ahol tanulóéveit töltötte.
Többek között Petrovich Ede pécsi történész foglalkozott a költő verseivel. Szerinte Janus összesen tizennégy műve köthető Pécshez. Ezt elég nehéz megállapítani, hiszen a pécsi püspök – különös módon – egyik versében sem említi Pécs, vagy akár a Mecsek nevét. A költemények motívumköre azonban beszédes – virágba borult mandulafa, roskadozó gyümölcsfa, vadkanok és szarvasok. Van pár kérdéses szöveg, ám A roskadozó gyümölcsfa és az Egy dunántúli mandulafáról százszázalékosan pécsi versek. Előbbit köthetnénk akár a pécsi püspöki kerthez is, a mandulafa pedig egyértelműen a pécsi hagyomány része. Nem véletlenül áll Janus szobra a Barbakán-kertben egy mandulafa mellett.
A ma levéltárként funkcionáló épület elődje a pécsi püspökvárban nagyon foglalkoztatja a tudósokat. Petrovich Ede szerint nem kizárt, hogy Janus Pannonius idején épült, akár ő építtette egyfajta obszervatóriumnak, mivel nagyon vonzódott a csillagászathoz. Így a költő asztrológiával kapcsolatos művei is Pécsen keletkezhettek, pécsi indíttatásúak, hiszen itt ismerkedett meg a csillagok titkaival.
Forrás: Nagy Imre: A nysai repkény – Janus Pannonius „pécsi verseiről”
